„A keserűség nem más, mint az elfojtott harag, amelyet hosszú időn keresztül magunkba zártunk, mígnem egész érzésvilágunkat és szemléletmódunkat meghatározza. Miközben vég nélkül járatjuk múltbéli sérelmeink lemezét, újból átéljük a fájdalmat és a haragot, mígnem állandósul bennünk a vágy, hogy elégtételt vegyünk mindezekért. Az újrajáratott lemez barázdái mélyen bevésődnek a tudatunkba. Negatív indulatunk idővel keserűséggé csontosodik, és gyűlölettel emlegetjük házastársunkat, aki tönkretette az életünket. Nem vesszük észre, hogy valójában mi választottuk állandó társunknak a haragot, amely így módon egész életünket megfertőzte.” (Gary Chapman)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése