A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lelki bugyraink. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lelki bugyraink. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. február 22., kedd

Elég, ha meghallgatjuk

 


"Egy olyan félelem, amelyet nem egészen értünk, önmagában is nyugtalanító. Sok gyerekkori félelem pedig éppen ilyen: túl nagy ahhoz, hogy szavakba öntsük. Egy gyerek esetleg attól fél, hogy a szülei meghalnak vagy megbetegszenek, esetleg elválnak. Lehet, hogy az erőszaktól tart, vagy attól fél, hogy érzelmeivel vagy viselkedésével valami rossz eseményt váltott ki. Mivel azonban ezeket a mélyen gyökerező félelmeket nem képes szavakba önteni, a belőle fakadó alaktalan szorongást belevetíti valami megfoghatóbb dologba, mint amilyen például egy mumus az ágy alatt. Amikor tehát egy-egy irracionális félelemmel találkozunk, semmiképp se legyintsünk. Helyezkedjünk bele az adott gyerek helyzetébe, és próbáljuk megérteni a mélyebben megbúvó valós félelmet. Ez utóbbi az oka annak, hogy a gyerekek azután is tovább félnek, hogy közösen bevilágítunk zseblámpával az ágy alá, és nem találunk semmiféle mumust, csak porcicákat és fél pár zoknikat. Az érzelmeknek nem kell racionálisnak lenniük. Ha felhagyunk azzal, hogy érvénytelennek és értelmetlennek tituláljuk őket, eljuthatunk a mélyebb empátiáig. A „látom, mennyire félsz” akkor is igaz kijelentés, ha a félelem nem tűnik értelmesnek számunkra. Nem az a cél, hogy mi is osztozzunk a gyerekkel az adott érzelmen vagy egyetértsünk annak okában. Csak hallgassuk meg. Ha azt mondjuk a gyereknek, hogy „Ugyan, ne viccelj már”, vagy „Nincs mitől félni”, azzal nem segítünk neki megnyugodni, és megingatjuk a hitét abban, hogy mi magunk kellőképp vigyázunk rá."

2022. február 19., szombat

Nem a múltat kell megváltoztatnom

 

"Amikor megszólal bennünk egy önbántalmazó hang, és azt mondja: "Örök vesztes vagy, és mindig is az maradsz!", megkérdezhetjük magunktól: kinek a hangja ez? Vagy: kitől hallottunk hasonlót? Többnyire gondolkodás nélkül rá tudjuk vágni: "Az apám mondott ilyeneket.". Vagy: "Az anyám szidott mindig így." Ám itt és most nem azért vagyunk annyira pocsékul, mert harminc évvel ezelőtt az apánk semmibe vett minket, vagy az anyánk becsmérlően beszélt velünk, hanem azért, mert a jelenben szól bennünk egy mindig kritikus, örök elégedetlen vagy akár lélekgyilkos hang. A szüleink már régen nem bántanak, ám ezek a rettenetes mondatok a jelenben is szólnak. Csakhogy már mi mondjuk őket magunknak, pontosabban egy bántalmazó belső hang mondja ezeket nekünk. Mi azonban most már azt mondhatjuk neki, hogy elég! Természetesen fontos, hogy a múlttal is foglalkozzunk, megpróbáljuk azt megérteni és elrendezni magunkban, amennyire lehetséges – de a helyzetünk kulcsa mégis csak a jelenben és a mi kezünkben van. Mi döntjük el, hogy a lélekgyilkos belső hangot elküldjük-e melegebb égtájakra, vagy pedig életünk végéig azt mondjuk, hogy neki van igaza, és nincs mit tenni. Tehát az új problématudat lényege: a nehézségeim nem a múltban vannak, hanem a jelenben, nem más kezében, hanem az enyémben. Ez pedig azt jelenti, hogy nem a múltat kell, kellene megváltoztatnom, hanem a jelent."

(Pál Feri)

 

2022. február 17., csütörtök

Az iskola alapvető problémája


 

"Van egy alapvető probléma, amire szeretnék rámutatni. Az intelligenciateszt tíz faktorából az iskola kettőt osztályoz: egyfajta lexikális emlékezetet és matematikai készséget. A tíz faktorból öt a verbalitást, a szóbeli intelligenciát méri, öt a cselekvésest. Minden nagy könyv elmondja, hogy az egészséges gyermeki intelligenciában a cselekvéses rész az erősebb, ez a fejlődés záloga, ez húzza magával a szóbeli intelligencia fejlődését is. A két osztályzott faktorból mind a kettő a szóbeli tartományba esik. A cselekvéses részt meg sem érinti az iskolai osztályzás. Így aztán sok gyereket a szintje alá nyomunk, ezzel tenyésztjük a dacot, a szembeszállást, a tehetséges gyerek kipréselését a neki való iskolából. Kiesik a lassú érésű, a speciális érdeklődésű, a nagy empátiás készségű, akinek nagy az emocionális intelligenciája, amiről ma már tudjuk, hogy fontosabb az életben való beváláshoz, mint az értelmi, és különösen ennek szűk szegmense, a szóbeli intelligencia lexikális memóriabeli és matematikai faktora. Ezért nem korrelál – ezért sem korrelál – az életben való beválás az iskolai osztályzatokkal."

(Dr. Vekerdy Tamás)