A beregszászi kórházalkalmazottak italmérési engedélye

 (Megjelent: Kárpátalja, 1935.11.11.)  

A beregszászi vendéglősök és korcsmárosok szakszervezetében élénk visszatetszést, keltett az, hogy a kórházi alkalmazottak italmérési engedélyt kaptak. Úgy az ipartársulat, mint a fenti szervezet fellebbezéssel élt az engedélyt adó határozat ellen és most kézbesítették ki a kereskedelmi minisztérium határozatát, mely szerint a fellebbezésnek helyt adtak és az italmérési engedélyt megsemmisítették .

Felfoghatom úgy az életet...

                                                                                                

"Felfoghatom úgy az életet, hogy ki vagyok szolgáltatva a sorsnak, Istennek, a végzetnek vagy épp a vak véletlennek. Szinte mindegy, melyiknek, a végeredmény ugyanaz: rettegek, hogy mi vár rám holnap. Próbálkozhatok, hogy mindent erővel irányítsak, de hiába. Aki kapálózik a vízben, az elsüllyed. Aki felfekszik a hullámokra, azt viszont kiviszi a tenger a partra. Felfoghatom úgy is az életet, mint egy játékot. Állhatok úgy hozzá, hogy pont azt értékeljem legszebb dologként, ami a legnehezebb: hogy nem tudhatom, mit hoz a következő másodperc. Hozhat ugyan rosszat, de ugyanúgy hozhat jót is! És ez tulajdonképpen izgalmas. Ha valaki megtalálja ennek a szépségét, talán még arra is esélye van, hogy boldogan éljen." (Al Ghaoui Hesna)

 

Miért elfogadhatatlan a kommunisták számára a Biblia tanítása?

                                                                                                          

Mert a Biblia azt tanítja, hogy először volt a káosz, majd ebből az isteni terv segítségével rend lett. A kommunisták viszont tudják a gyakorlatból, hogy először szokott lenni terv, s aztán jön a káosz.

 

Csak óvatosan!

                                                                 

Bár beszélőinek számát tekintve távolról sem tekinthető világnyelvnek a magyar, földrajzi elterjedését nézve már majdnem az, hiszen a világ minden pontján találkozhattunk magyarokkal, vagy legalábbis magyarul beszélőkkel. Vagy ha nem is az egész világon, de az egész Szovjetunióban. Sokszor évek óta ismert emberek szólalnak meg magyarul, akikről korábban el sem tudtuk ezt képzelni. Így aztán igazán kellemetlen szituációkba kerülhetünk, ha arra számítunk, hogy majd nem értik, amit mondunk.

Gyerekkoromban elég sok baj volta légzőszerveimmel és 14 évesen sikerült eljutnom a fekete-tengeri gyermekszanatóriumba. Bár semmilyen gyógyszeres kezelést nem kaptunk, beosztottak hozzánk egy fiatal felcsert, úgymond, a biztonság kedvéért. Az ötszáz gyerek között én voltam az egyetlen magyar, így hamar elterjedt, hogy „külföldi” van a szanatóriumban. Egy napon aztán megkeresett ez a fiatalember és elkezdett hozzám magyarul beszélni, már ha annak lehet nevezni, ha valaki két-három értelmes mondat mellett magyar szavak összefüggéstelen halmazát ejti ki a száján. Mint kiderült, az odesszai egészségügyi főiskolán, ahol diplomázott egy évig magyar nyelvet lehetett tanulni fakultációban. A hetvenes évek elején!

Az ungvári egyetemen, mint a Szovjetunió valamennyi felsőoktatási intézményében, kötelező volt a fiúk számára a tartalékos tiszti kiképzés, ezért önálló tanszék működött. Elsőként a katonai szabályzatot magoltatták be velünk. Egy elég marcona őrnagy tanította, emlékezetem szerint egy teljes évig. A végén szigorlatoznunk kellett belőle, mely akadályt sokunknak másodszorra sem sikerült vennünk. Minket, a két magyar szakost, berendelt aztán egy délutánra, hogy tegyünk még egy kísérletet. Bementünk, kihúztuk a tételt, barátom és sorstársam beleolvasott, aztán ennyit mondott:

-- Ez megint nem fog sikerül!

És megtoldotta egy cifra káromkodással.

Az őrnagy ránk nézett, majd magyarul, alig érezhető szláv akcentussal ennyit mondott:

-- Nem szabad ilyen csúnyán beszélni.

Szerencsére, megkegyelmezett nekünk, aztán nevetve mesélte, hogy hat évig szolgált Magyarországon és egész évben jókat derült magában, amikor őt szidtuk magyarul.

Már az egyetemi éveim alatt is magyar turistacsoportokat kísértem szerte a nagy Szovjetunióban egy utazási iroda megbízásából. Moszkvában néhány alkalommal előfordult, hogy az egyik csoporttól búcsút vettünk a repülőtéren, de a másik csak két nap múlva érkezett. Ilyenkor volt egy kis szabadidőnk, nagyokat csavarogtunk a városban.

Akkoriban a szovjet divatot az unalmas ízléstelenség jellemezte, még nem szivárogtak be a rothadó Nyugat erkölcsromboló öltözékei. Épp ezért figyeltünk fel az egyik kollégámmal egy ilyen alkalommal a Vörös tér szomszédságában egy miniszoknyás hölgyre, no meg azért, mert úgy nézett ki, hogy orosz pufajkában is észrevettük volna. Amolyan igazi modell-alkatú teremtés volt, hosszú szőke hajjal. Amikor mögé értünk, alaposan kielemeztük. Nem fogtuk suttogóra, hiszen úgy gondoltuk, úgysem ért minket senki. Egyszer csak a hölgy megállt, megfordult és azt mondta, méghozzá kiváló magyarsággal:

-- Na, jól van fiúk, köszönöm a bókokat, de most már elég volt. Majd látva elképedésünket, még hozzá tette: -- Eddig is csak azért vártam, mert örültem, hogy végre hallok egy kis magyar szót.

Mint kiderült, a hölgy pesti, aki hozzáment egy ott szolgáló szovjet tiszthez, és amikor azt hazarendelték, akkor jött vele. Szóval, igazán kellemetlen szituációkba kerülhetünk, ha arra számítunk, hogy majd nem értik, amit mondunk. Úgyhogy, csak óvatosan!

 

Szomszédaink, a magyarok (Szlovákia)

 

A kaposi járási főnök szerint:

                                                                                               

magyar állampolgár is köteles csehszlovák
katona lenni

(Megjelent: Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1927.07.03.)

Remeczky Istyán, budapesti lakos, gyakorló orvos, magyar állampolgár a napokban az ungmegyei Pallóba érkezett szülei látogatására.
A szép nyári szabadságot azonban nem sokáig élvezhette, mert a kaposi járási főnök saját találmányú jogszabályzatának valamelyik paragrafusa alapján kisütötte, hogy Remeczky Istvánnak katonai szolgálatra kell bevonulnia s ezért magyar útlevelét visszatartotta, őt katonáskodásra kényszeríti.
Egy kicsit furcsán fest a kaposi járási főnök túlbuzgósága, mert hiszen Magyarországnak nincs szüksége arra, hogy részére Csehszlovákia képezzen ki katonákat...
Tekintettel pedig arra, hogy a katonásdi miatt Remeczkynek állása van veszendőben, megrémült szülei az ügyet diplomáciai térre terelték.

A fotó illusztráció.

A gyereknek kell a korlát

                                                                                                           

„Ha sétálni indulunk, megkérdezhetem: „A Duna felé menjünk vagy a játszótér felé?” Ő azt mondja: „A Duna felé.” Aztán egy pár lépés után: „Nem, mégis inkább a játszótérre.” Ilyenekben nyugodtan engedhetek. De azt persze nem ő fogja eldönteni, hogy előbb a nagymamához akar menni nyaralni, aztán a Balatonra, vagy fordítva, és általában egy csomó kérdés van, amiben a szülőnek kell döntenie. És nem terhelheti a gyerekre a döntést. De ahogy nőnek a gyerekek, úgy egyre több dologban nyilváníthatnak véleményt, míg aztán a kamaszkorban úgyszólván ők döntenek. Egy kamaszt nem lehet akarata ellenére elvinni például a pszichológushoz. Sőt: igazán az a jó, ha a kamasz maga jelentkezik. Ami a parancsolást illeti, én nem parancsolásnak nevezném, hanem azt mondanám: kell a korlát, a norma, mert ha nincs, a gyerek szorongani kezd, és aki szorong, az agresszív. Tök normális, ha egy óvodás hazaérve elkezdi hajtogatni, hogy „kaki, pisi, pisi, kaki”, és „Petőfi Sándor gatyába’ táncol, felesége bugyiba’, úgy mennek a moziba”. De az már nem normális, ha az anyját lekurvázza. Ki kell nyilvánítanom, mit viselek el s mit nem, és ha nem fogadja el, akkor „menj a szobádba, ott ordítsd ezeket az ocsmányságokat, én nem akarom hallani”. És ha jó az érzelmi viszonyunk, ha amúgy elég sokat marháskodunk, dögönyözzük, csiklandozzuk, mesélünk neki, akkor van olyan erős köztünk az érzelmi kötés, hogy a lehangolódásom fegyelmező hatással lesz rá.” (Vekerdy Tamás)