Mért nincs idejük a diákoknak tanulni?

 

Nem! Az nem az ő hibájuk, ha nem sikerült nekik jól az év vagy túl sok vizsgájuk maradt. Nem az ő hibájuk, hogy az év csak 365 napos!

Íme, a tudományos elemzés:

1. Vasárnapok: 52 nap az évből. Maradt: 313 nap.

2. 50 nyári nap: az idő túl meleg és ezért nehéz tanulni. Maradt: 263 nap.

3. Napi 8 óra alvás: ez összesen 122 napot jelent. Maradt: 141 nap.

4. Napi egy óra sportolás, ami jót tesz az egészségnek. Ez összesen 15 napot jelent. Maradt: 126 nap.

5. Még napi 2 óra az evésre, hiszen rendesen meg kell rágni az ételt, hogy ne fájjon a hasad. Ez összesen 30 nap. Maradt: 96 nap.

6. Egy óra pletykázás, hiszen az ember társadalmi lény. Ez összesen 15 nap. Maradt: 81 nap.

7. Vizsganapok egy évben. Legalább 35 nap. Maradt: 46 nap.

8. Családi és nemzeti ünnepek.40 nap. Maradt: 6 nap.

9. Betegség. Legalább 3 nap. Maradt: 3 nap.

10. Filmek és szórakozás. Két nap. Maradt: 1 nap.

11. Ez az utolsó nap természetesen a diák születésnapja.

Egy szemtanú visszaemlékezései XIV.

                                                                                                

      

Anyai nagyapám, Tonhaizer Ferenc, aki a cseh, majd a magyar érában is, előbb szülővárosában, Körmöcbányán, majd Munkácson, aktívan részt vett a politikai életben, a harmincas évek végén és a negyvenes évek elején pedig Munkács város alpolgármestere volt, élete alkonyán papírra vetette visszaemlékezéseit. Íme, egy részlet a máig kéziratban lévő dokumentumból.

Munkács, 1964. III. 15.

Másnap újból kihallgattak, de ezután már egy kis konyhahelyiségbe kísértek. Itt voltam néhány napot, s azután átkísértek egy Kossuth uccai házba, ahol már többedmagammal voltam együtt. Két hét eltelte után átkísértek a Tisztviselő uccába, ahol Demkó Mihály képviselővel egy pincébe zártak. Egy hét ittartózkodás után, zuhogó havasesőben teherautóra raktak, s elvittek Turja-Paszikára, ahol először egy kocsmahelyiségben alaposan levetkőztettek és alaposan megmotoztak, azután egy kiürített zsidóházban helyeztek el.

Itt három kis szoba volt. Mindegyikben 30-40 rab. Szobánk ablaka be volt falazva, s csak egy kb. 10x10 cm-es nyílás volt hagyva, ezen kaptunk némi kis napfényt. Mi szorosan egymás mellett a földön feküdtünk. A szoba közepén állt egy veder, mely nemcsak hogy rettenetes bűzt árasztott, de azon felül, mivel kicsi volt, tartalma a padlót is elárasztotta. Reggel 5 órakor volt ébresztő és mindenki számára hoztak egy-egy darab „buchankát”. Aki nem tudott elég gyorsan utánakapni, annak a lábai elé, a piszkos padlóra dobták. Engem egyszer zuhogó esőben, koromsötét éjszakán vittek a falu másik végére kihallgatásra. Hátam mögött egy, két oldalt egy-egy géppisztolyos katona kísért. A kezeim spárgával voltak hátra kötve.

Karácsony előtt, amikor a front már továbbhaladt, kezeinket spárgával hátra kötözték, teherautókra dobtak és elvittek az ungvári törvényszék fogházába. Itt egy tízszemélyes cellában huszonnégyen voltunk. Cipőnk volt a fejpárna, s kabátunk a takaró. Oly szorosan feküdtünk egymás mellett, hogy csak vezényszóra, mindannyian egyszerre tudtunk megfordulni. Valami levesfélét csak egyszer kaptunk naponta. Reggel és este a meleg vizet buchankával adták.

A kihallgatások, persze leginkább éjszaka, egymást követték. Én összesen 11-szer lettem kihallgatva. Minden kihallgatásra más és más vádat kovácsoltak. Például: 1. azért nem szöktem meg, mert kémként maradtam itt. Mikor azzal védekeztem, hogy el akartam menni, csak a gyermekeimet sajnáltam télvíz idején idegenbe vinni, jött a 2. vád, hogy el akartam menekülni, mert vaj van a fejemen, így féltem. 3. A magyar kormánytól, érdemeim elismeréséül, likőrgyárat kaptam. 4. Mint OTI igazgató az összes ruszin tisztviselőt elbocsátottam. 5. A fronton, mint katona, szovjet katonákra lőttem. 6. A cseh impérium alatt földalatti szervezőmunkát végeztem, mert a keresztényszocialista párt tiltott szervezet volt, stb.

Amikor az összes ellenem emelt vádat megcáfoltam, február 24-én magához hivatott a katonai ügyész és tudomásomra adta, hogy az összes vádat elejti és a vizsgálati fogságot beszünteti. Elküldött egy irodába, ahol visszaadták a letartóztatáskor elvett zsebórámat, melynél feltűnt, hogy novemberben húztam fel utoljára és ennek dacára februárban még mindig járt. Visszakaptam még a nyakkendőmet, a levéltárcát, kulcsokat és cipőzsinórt. Csak az arany jegygyűrűm tűnt el. Én örömömben, hogy hazamegyek, aláírtam az átvételi jegyzőkönyvet. Bezzeg csalódtam.

Lekísértek a fogház udvarára, ahol már többen várakoztak. Itt arccal falhoz állítottak, s vagy egy félórai készülődés után elvittek Perecsenybe, teherautón. Ott már sok földimmel, barátommal, ismerőssel találkoztam, akiket közvetlenül otthonaikból hoztak ide. Ezek legtöbbjénél volt még magával hozott, otthoni „kaja”. Mindannyian kínálgattak, de nékem nem kellett, csak a cigaretta után nyúltam, melyet már több mint három hónapja nélkülöztem.

Itt egy volt honvédkaszárnya lakói voltunk. Szép, világos, tágas szobáink voltak. Betonpadlón feküdtünk, tégla volt a fejpárnánk. Megérkezésünk után sikerült egy cédulát kijuttatni a faluba, melyen az ott lévő munkácsiak névsorát közöltük. Néhány nap múlva már jöttek az otthoni csomagok. Látogató családtagjainkat hozzánk nem engedték, csak a kapuig, de mi az ablakból nézhettük őket. A katonák pedig behozták csomagjainkat. Ezeket katonatisztek bontották fel, de hiánytalanul átadták. Én is kétszer kaptam csomagot. De jól esett újra tiszta fehérneműbe öltözni és otthoni ételt fogyasztani! A perecsenyi rövid időt az elmúlt három hónaphoz képest szanatóriumnak neveztem.

Sajnos, ez nem tartott soká. Három hét eltelte után teherautókon elvittek Homonnára. Ide este érkeztünk és egy iskola tantermeiben voltunk elszállásolva. A mi helyiségünk emeleten volt. A terem zsúfolásig megtelt. Nem volt hely sem feküdni, sem ülni. Guggolva töltöttük az éjszakát. Volt egy vaskályha, annak a tetejét leszedtük és szükségből illemhelyként használtuk. Itt csaknem egész éjszaka sorban állás volt. Az egyik rabtársam kényszerűségből az ablakon keresztül akart magán könnyíteni, erre az udvar felől eldördült egy lövés. Szerencsére, nem talált.

Kora reggel a rabok házává előléptetett iskola összes lakóját, szám szerint 1400 embert, felsorakoztatták. Zimankós hidegben két órát álltunk, amíg hatszor megszámláltak bennünket. Úgy látszik, két ember hiányzott, s ez okozhatta a nagy aggodalommal végzett számlálást. Végre elindultunk a vasútállomás felé. Elhaladtunk egy fodrászüzlet előtt, melyet a tulajdonos éppen ki akart nyitni. Két katona odaszaladt és beállították a sorba. Tovább menve szembe jött velünk egy muzsikus cigány, aki minden bizonnyal egy mulatóban átzenélhette az éjszakát, mert hóna alatt hegedűjét szorongatva bandukolt. Elfogták és beállították a sorba. Ezután már gyorsabban haladtunk, mert megtörtént a hiány pótlása.

Egy tehervonaton elvittek Szamborba. Oda reggel érkeztünk. Csoportonként bevittek egy pajtába. Teljesen levetkőztettek. Tetőtől talpig megmosdattak, utána kopaszra nyírtak és borotváltak. Azután pajták és istállók padlásaira zártak minket. Itt természetesen a melegvizes mosakodás után nagyon fáztunk. Bicskáinkkal a tetőzet gerendáiból apró szilánkokat faragtunk, s így raktunk, legalább kezeink melegítésére, egy kis tüzet. Ekkor már mindannyiunkon eluralkodott a nemtörődömség érzése. Bennünket már nem érdeket semmi, csak fájó kínjaink enyhítése. Mi már a padláson meggyújtott tűz esetleges súlyos következményeire sem gondoltunk.

 

A képen: A munkácsi városháza 1944-ben. (A fotót a Vörös Hadsereg készített).

Forrás: Fortepan.

 

Csángó magyarok Konstancában

 

A férfiak halnak bele

                                                                                                                        

"Magyarországon különösen jellemző, hogy ha a nők rossznak tartják az anyagi helyzetüket, abba a férfiak halnak bele.

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a nők körében működik egy hatékony egészségvédő faktor, a pletyka, míg a férfiaknak megszűntek az ehhez hasonló fórumai.

A férfi felelősnek érzi magát a család jólétéért. Korábban az önértékelését az határozta meg, hogy jól focizott, meg tudta szerelni a vízcsapot, nem az, hogy mennyi pénzt visz haza, milyen autója van, mekkora a háza. Ha meg akarjuk védeni a férfiakat, a lánygyerekeknek, feleségeknek, anyáknak ne az legyen az elvárásuk, hogy anyagilag legyen sikeres egy férfi, ne mondogassák állandóan, hogy a bezzeg a szomszédoknak milyen jól megy, hanem más értékeket, a kedvességet, az ügyességet, a jó családi kapcsolatokat tartsák fontosnak. Erre is természetesen tanítani, nevelni kell a lányokat és fiúkat egyaránt." (Kopp Mária) 

 

Hivatalos térkép a visszacsatolt magyar Felvidékről

 (Megjelent: Az Est, 1938.11.05.)  

 

A trianoni Magyarország terü­lete 1938. november 2-ig 93.000 km volt, a bécsi döntőbírósági határo­zat területünket 12.400 km2-rel nö­velte. A megnagyobbodott Ma­gyarország területe tehát most kereken 105.000 km! A müncheni elv alapján Magyarországhoz visszatérő területen1930-ban 1,060.000 lélek élt; mint­hogy a trianoni Magyarország né­pessége ma a 9 milliót meghaladja, a megnagyobbodott Magyarországnak 10.1millió főre tehető né­pessége lesz.

Az első csehszlovák területi ajánlat a magyar nyelvterületen fekvő felvidéki városok közül csu­pán Komáromot volt hajlan­dó átengedni. A második ajánlat területén sem feküdt Komáro­mon kívül más magyar vá­ros. Harmadik ajánlatában a csehszlovák delegáció Komáromon kívül már felajánlotta Érsekúj­várt, Lévát, Losoncot, Rimaszombatot, Rozsnyót és Beregszászt.

A november 2-i döntés értelmében Magyarországhoz került a felsoroltakon kívül Jolsva, Kassa, Ungvár és Munkács is. Az 1930. évi csehszlo­vák népszámlálás szerint a váro­sok lélekszáma a következő volt: Kassa 70.000, Ungvár 27.000, Munkács 26.000, Érsekújvár 22.000, Komárom 20.000, Bereg­szász 19.000, Losonc 15.000, Léva 13.000, Rima­szombat 8000, Rozsnyó 6700, Jolsva 3500.

A Kárpátaljai Hazajáró Egylet vendégházavatója

 

Hagyd, hogy bekötözzék a sebeidet!

                                                                                                                     

„Erős nőnek lenni nem azt jelenti: mindig, mindenáron mindenkit le kell nyomnod. (...) Lehetsz amazon, sőt, legyél az, ha érzed magadban az elhivatottságot. Ölts páncélt, eredj a harcmezőre, győzd le Árészt, a háború istenét, mentsd meg a világot a gonosztól, állj ki az igazadért! Fantasztikus, ha meg tudod tenni, vagy legalább megpróbálni. De, az isten szerelmére, nem kell, hogy mindig, minden helyzetben a tiéd legyen az utolsó szó, a leghangosabban csattanó poén, a legokosabb érv. Ne érts félre, nem azt mondom, hogy játszd el a gyámolításra szoruló, klasszikus "gyenge nőt", csak azért, hogy a férfiak férfiasabbnak érezhessék magukat melletted. Egyszerűen csak merj veszíteni néha, aztán hagyd, hogy bekötözzék a sebeidet.” (D.Tóth Kriszta)