(Megjelent: Pesti
Napló, 1925.06.21.)
Magyar rokonok perlik a
szép török költőnő örökségét — Ezeregyéjszakai mese a törökké lett magyar
szabadsághős költő-leányáról
(Saját tudósítónktól.) Hat többé-kevésbé szegénysorsú
magyar család tekint feléledő reménységgel kelet félé. Egy örökösödési per
indul meg talán már a legközelebbi napokban, amelynek szálai lenyúlnak
Törökországba és visszanyúlnak a múltba, sok-sok évre visszafelé, egészen 1848-ig.
Ha ennek a bámulatosan romantikus ügynek minden részletét nem támasztanák alá
írásos dokumentumok, azt lehetne hinni, hogy legendáról van szó, amelyet
bőséges fantáziával megáldott költők eszeltek ki a szegény emberek
vigasztalására.
Bem tábornok
hadsegédje karriert csinál Törökországban
Bem tábornok hadsegédje, Farkas Adolf százados, a
szabadságharc leverése után követte vezérét Törökországba és a tábornok
példáját lövetve, elszegődött ő is a török hadseregbe. Ettől a perctől kezdve
elveszett családja számára. Csak szállongó hírekből tudták meg hozzátartozói,
hogy a magyar tiszt nagy karriert futott meg a szultán hadseregében. Tábornok
lett, pasa és természetesen áttért a mohamedán vallásra. Törökországban az
Osman nevet vette fel és a névcserével együtt a nyugati szokásokat is
fölcserélte a keleti erkölcsökkel. Háremet tartott, egy gyönyörűséges
cserkesz-asszonyt vett feleségül, de élt a mohamedán vallás jogával is és első
felesége mellett számos rabnő gondoskodott Farkas Osman pasa háremében a ház urának
derűs életéről. A cserkesz-asszonytól egy leánygyermeke született, Nigjar. Ő is
ott nőtt fel a háremben, mit sem tudva a világról, mindarról, ami kívül
történik a palota falain, asszonyok társaságában nőtt fel, akik becézgették, babusgatták
és beléje oltották a maguk meseéletének káprázatát. Játék volt a kis Nigjar
élete, még írni, olvasni sem tudott, aminthogy erre a luxusra a hárem elzárt
lakóinak nincs is szüksége.
A kis Nigjar
férjhez megy
Így volt ez egészen 13 éves koráig, mikor egy szép napon
bejött hozzá apja és közölte vele, hogy a legközelebbi napokban férjhez megy.
Meg is mondta a vőlegény nevét: Ragibnak hívták és százados volt a szultán
hadseregében. Férjhez menni? Nigjar azt sem tudta, mit jelentett ez, értelmetlenül
nézett apjára, de a beléje nevelt engedelmességgel alázatosan meghajtotta fejét
és követte apja parancsát.
Néhány nappal később megtörtént az esküvő. A gyerekasszony
házasélete csak néhány hétig volt nyugodt és zavartalan. A férje nemsokára
elhidegült tőle, sok-sok nap telt el, mig szeme elé került és Nigjarnak nem
szabadott kérdeznie, török szokás szerint, miért van ő elhagyottságra
kárhoztatva. Hiszen a török asszony kötelessége a hallgatás és bűn a kéretlen
kérdezés. Elhagyatottságában föléledtek a rég hallott mesék emlékei és Nigjar
fantáziája tovább szőtte a meséket, új fordulatokkal, új ötletekkel, gazdagította,
tarkította a régi mondákat és lassanként egyetlen élvezetévé, vágyainak
teljesülésévé vált a mese. Mesélt, először csak magának, azután köréje gyűltek
lassanként a többi háremek elhagyott, szomorú asszonyai és Nigjar mesélt nekik,
Azt, hogy a meséi értéket jelentenek, azt, hogy oly szépen mesél, mint még
török nyelven senki sem, persze nem tudta Rahib százados asszonya. Egy szép napon
azonban egy barátnőjét látogatta meg, egy barátnőjét, aki tudásban messze a
többi asszonyok fölött áll, tudott írni, tudott olvasni, ennél látta meg Nigjar
az első könyvet.
Nigjar verseket olvas —
és verseket ír
Verseskönyv volt. Barátnője kérésére elkezdte
olvasni a verseket és Nigjar szinte megmámorosodott az ismeretlen ritmusoktól,
többé nem volt nyugalma, kérte barátnőjén avassa őt be az írás-olvasás
misztériumába. Rövid idő telt el és Nigjar tudott olvasni és nagyon sokat
olvasott. És pár hónap múlva papírra vetette első költeményét. Ezek a versek
soha-sem kerültek volna nyilvánosságra, ha a férjével való összetűzés nem
változtatta volna meg sorsát. Férje, amikor megtudta, hogy mivel tölti neje
délutánjait, szörnyű haragra lobbant és megtiltotta neki, hogy egy nappal is
tovább foglalkozzék ezekkel a dolgokkal. Asszonynak a tudás méreg. És Nigjar
ebbe is belenyugodott. Most már teljesen elhagyottan és csak magának élt. De
eljött az idő, amikor az ő türelmének is vége szakadt, amikor a férje azzal a
hírrel köszöntötte őt, holnap még egy feleség jön a házhoz, és ő, a korán
megunt asszony, elégedjék meg a második szereppel.
Nigjar, aki már megismerkedett a nyugat irodalom kincseivel,
aki már tudott arról, hogy nem is olyan messze, más szokások és törvények
vannak, ezt nem bírta elviselni és egy éjszaka elszökött a palotából, vissza
apjához.
Osman pasa talán magyar származására emlékezett
vissza, a magyar lovagiasságra és szívesen fogadta leányát, nem zárta el előtte
a háza kapuját, így apja házában élt néhány évig Nigjar. Itt olvasott tovább,
írta tovább verseit. Amikor másodszor is férjhez mehetett, a modern törökség
egy nyíltszemű reprezentánsához, különben pedig jó nevű íróhoz, előkerültek az
asszony versei az asztalfiókból, folyóiratokban és könyvekben kiadásra kerültek
és Nigjar Hanum Törökország legünnepeltebb költőjévé lett. Ekkoriban indította
meg a harcot a török nők elnyomatása ellen, hadat üzent a fátyolhordozásnak, a
vezető szerepet vitt a török nőmozgalmakban. Tulajdonképpen ő volt az első
török feminista és verseiben is síkraszállt a török nő emancipációjának eszméjéért.
Természetesen Abdul Hamid zsarnoki uralkodása alatt ezt a
tevékenységet nem szívesen nézték, üldöztetésekben volt része, minden lépését
figyelemmel kísérték. Apja időközben egy tragikus szerencsétlenség áldozata
lett, az egyik régimódi Konstantinápoly felé vezető hidat a hanyag őrök
elfelejtették leereszteni és Farkas Osman pasa kocsistul-lovastul együtt a
folyó vizébe fúlt.
A messzi Magyarország
...
Egy
véletlen folytán tudta meg Nigjar Hanum magyar származását. Ez a fölfedezés
számára hihetetlen örömet jelentett, a nyugati kultúrához való tartozását
érezte megerősödni és fáradtságos munkával igyekezett összeköttetést teremteni
magyarországi hozzátartozóival.
A magyar rokonok bizony nem vitték olyan sokra, mint
Farkas Adolf, egyszerű sorban éltek Magyarországon, legnagyobbrészt
Nagybaracskán, egyesek Budapesten, néhányan pedig Dávodon. Ácsmesterek,
asztalosok, vasúti munkások voltak a Farkasok és egyszerű embereknek feleségei
lettek a Farkas-lányok is. És ezekhez a családokhoz érkeztek egymásután a török
költőnőnek, a pasa leányának vágyódással szeretetteljes levelei. Hatalmas csomó
levél van ezeknek a famíliáknak a kezében, éveken át őrizték kincs gyanánt az iratcsomót, próbáltak is
válaszolni, küldték maguk és gyerekeik képét, viszonzásul pedig megkapták
Nigjar Hanum arcképét.
Egyszerre 1918 nyarán elhallgatott a török rokon.
Hónapokig nem jött többé levél tőle, pedig néha hetenként is fölkereste magyar
hozzátartozóit francia nyelvű soraival. Hogyan és miképp történt, nem tudják,
egyszerre csak megírták a magyar lapok, hogy Nigjar Hanum, nagy nagynevű török
költőnő hirtelen meghalt. A levelek legnagyobb részét egy dávodi öregasszony
őrzi, s a család állítása szerint ennek olyan természetű iratok vannak a
birtokában, amelyekből arra következtethettek, hogy a dúsgazdag török asszony
végrendeletileg akar megemlékezni magyar rokonairól, akikhez, mint ő írta,
ismeretlenül is a szeretet vonzalomszálai fűzik. A hirtelen halál megakasztotta
Nigjar Hanumot egy végrendelet készítésében. |
A halott költőnő
örökségét követeli a magyar rokonság
A magyar rokonság már évek óta kísérletezik, hogy a szinte
mesés értékű kincsek egy
részének birtokába jusson. A Bosporus partján áll pompás palotája, telistele
gyönyörű kincsekkel.
Ezenkívül is hatalmas vagyon maradt Nigjar Hanum után. A magyar rokonok ezideig
a konstantinápolyi osztrák-magyar követség útján próbálkoztak, a külügyminisztérium
útján is tettek lépéseket, de évekig ugyanaz volt a válasz: török törvények
szerint nem mohamedán vallású hozzátartozók török állampolgártól nem
örökölhetnek, azonban legújabban, az egyház és állam szétválasztásával ez a
helyzet megváltozott.
A magyar rokonság, összesen hat család, elhatározták, hogy
most erélyesebben fogják újra jussukat követelni. Néhány hónap előtt már
ügyvédhez fordultak, de ez közben meghalt, egy másik ügyvéd pedig kijelentette,
hogy ő hajlandó az egész per-anyagot a rokonságtól megvenni, de különben nem
érdemes számára a bonyolult üggyel foglalkozni. De a szegény emberek minden
visszautasítás és meddő próbálkozás ellenére nem csüggednek el. Farkas Adolf
fivérének és nővérének gyermekei ők, és így az 56 éves korában elhunyt török
költőnő legközelebbi hozzátartozói rendületlenül bíznak abban, hogy végre is
sikerrel végződnek kísérleteik és legalább is a nagy kincs egy része birtokukba jut. Jogászok véleménye szerint meg is van
erre a lehetőség, csak természetesen sok időt és még több költséget igényelne
a per eldöntése.
Kié lesz a keleti kincs ?
Egyelőre tehát még csak a hat magyar család
fantáziájában él a hányatott életű Nigjar Hantimnak, a magyar származású töröli költőnőnek kincse. De ők büszkén mutogatják Nigjar
Hanum leveleit, amelyekben az rokoni szeretettel emlékezik meg róluk és
végtelen sajnálkozását fejezi ki afölött, hogy a magyar nyelvet, édesapja
anyanyelvét, nem bírja és így kénytelen franciául írni, pedig szeretné magyarul
közölni velük, hogy mennyire és milyen nagyon szereti azt az országot, amelyiktől
apja elszakadt. Magyar származásának köszönheti, írja — hogy megvolt az ereje ahhoz,
hogy szakítson a tradíciókkal és világosan átlásson az őt körülövező
sötétségen. Nigjar Hanum csak részben élte meg álmait, törekvései
megvalósulását, de versei ma is a felszabadult török asszonyok legkedvesebb
olvasmányai.
K. L.
