2021. április 15., csütörtök

A vőlegény alszik, míg nincs meg a hozomány

 

(Megjelent: A Ma, 1927.01.11.)

Nagyszőlősről jelentik: Napokon keresztül szokatlan izgalomban tartotta Nagyszőlős társadalmát egy nem mindennapi tragikomikus história. Pollák Sándor kisvárdai fiatalembernek mára volt kitűzve esküvője K. J. szináki úrleánnyal. — Nagyszőlősön az Európa szálloda nagytermében már minden előkészületet megtettek és a lány szülei | és hozzátartozói is megérkeztek, hogy szemtanúi tegyenek, mint evez a nem éppen szép, de annál gazdagabb lány a boldog házasság révébe.
Itt jött azonban a sors keze és tragikomédiát csinált az élet színjátékából. Az Európa szálloda előtt a zsidó szokásoknak megfelelően már felállították a baldachint, amelyet a kíváncsi közönség körülvett és ahová a vőlegényt várták.
Már több mint egy óráig türelmetlenkedett a közönség, midőn szájról-szájra adták azt a hírt, hogy a vőlegény lefeküdt aludni és addig nem hajlandó felkelni, ameddig a megígért hozományt nem deponálják.
A hír igaznak bizonyult és hiábavaló volt a menyasszony könyörgése, az após fenyegetőzése és ígéretei, a vőlegény ragaszkodott követeléséhez, amely szerint addig nem hajlandó a chüpe alá menni, ameddig nem teljesítik kívánságát.
Végül is az após előteremtette a szükséges összeget, amelyet részben pénzben, részben váltóban deponáltak. És így semmi akadálya nem volt annak, hogy a hajnali órákban a boldog pár örök hűséget esküdjön egymásnak.

A képen: A nagyszőlősi vasútállomás 1939-ben.

Forrás: Fortepan.

2021. április 11., vasárnap

Katonák és rendőrök harca


 

Egy detektív lelőtt egy huszárt
(Megjelent, Nyíregyháza, 1918. január 7. )
(A Nyírvidék tudósítójától.)

Tegnap este tíz óra tájban véres merénylet történt a város kellő közepén. Három részeg huszár megtámadott egy gyanútlan, védtelen nőt és mikor ennek egy detektív a segítségére sietett, a detektívet is megtámadták, leteperték, úgy, hogy a detektív kénytelen volt fegyverét használni és az egyik huszárt lelőtte.
Kilenc óra tájban történt tegnap este, hogy az egyik mulatóhelyen megjelent három huszár és italt követeltek. Mivel a mulatóhelyen látták, hogy a huszárok részegek, nem adtak nekik italt. A huszárok erre gorombáskodni kezdtek, majd az egyik kiszolgálólánytól azt követelték, hogy hagyja ott a helyiséget és menjen velük máshová mulatni. A leány azonban nem volt erre hajlandó, mire a huszárok megragadták a leányt, és magukkal hurcolták. A Korona szállodához ért a lány és a három huszár, amikor a lánynak sikerült kiszabadulni a huszárok kezéből és el akart futni. Az egyik huszár, Pap József azonban semmikép sem akarta elengedni a leányt, és mikor az futásnak eredt, bajonettjével fejbe vágta, úgy, hogy az véresen esett össze és segítség után kezdett kiabálni.
A leány jajveszékelésére a Koronából is többen kiszaladtak és az erősen vérző leányt bevitték a Lányi-gyógyszertárba, ahol Kopácsy Kálmán gyógyszerész kötözte be a leány sebeit. Meghallotta a kiabálást Marasuk Péter detektív is, aki azonnal üldözőbe vette a menekülő huszárt. A huszár kihúzott bajonettel végigfutott a Vay Ádám utca elején és mindenkit, aki útjába került, leszúrással fenyegetett. Marasuk mindenütt nyomában volt a huszárnak, akit éppen akkor ért utól, mikor az a Jókai-utcában el akart bújni. A detektív itt elébe került a huszárnak és revolverét kirántva, fölszólította a huszárt, hogy adja meg magát. A huszár azonban tovább ordított, kiabált és a detektívet is meg akarta támadni. Marasuk erre sípjába fujt és hamarosan elő is került Janesár János rendőr, ugyanekkor az utca másik végéről futva jött a huszár két társa, akik, mikor látták, hogy cimborájuk bajba került, ki akarták azt szabadítani.
Egyik huszár leütötte Janesár rendőrt, a másik pedig ugyanekkor úgy vágta főbe Marasuk detektívet, hogy az pár pillanatra elveszítette eszméletét és leesett a földre. A huszárok ekkor rátámadtak Marasukra és Pap József huszár rátérdelt Marasuk mellére, majd előrántotta bajonettjét és le akarta szúrni a detektívet. Borzalmas küzdelem fejlődött ki a földön fetrengő két ember között, a huszár a detektív torkát szorongatta, a detektív pedig mindenképen igyekezett megszabadulni a huszár kezei közül. Mikor a detektív látta, hogy a huszár előveszi a bajonettjét és keresztül akarja szúrni, kiszabadította jobb kezét és kétszer a levegőbe lőtt. A huszár azonban ekkor sem engedte el a detektívet, mire Marasuk közvetlen közelből a mellébe lőtt a huszárnak, aki erre aztán elbocsátotta a detektívet.
Mikor a másik két huszár látta, hogy mi történt, elfutottak, de a járókelők, akik a lövöldözés zajára összefutottak, az egyik huszárt elfogták, a másiknak azonban sikerült elmenekülnie. Marasuk azonnal értesítette a katonai rendőrséget az esetről és hamarosan kivonultak a mentők is, akik a huszárt a csapatkórházba szállították. A katonai és a polgári rendőrség a legszigorúbb vizsgálatot indította meg, amely ma egész nap tartott. A huszárt délig nem lehetett kihallgatni, mivel nem nyerte vissza eszméletét.

A képen: Magyar huszártisztek a tízes években.

Forrás: Fortepan.

 

 

2021. április 10., szombat

Nem kell mindenkinek megfelelni

 

"Gyakran óriási szabadságot hoz, ha valaki rájön arra, hogy nem érdemes megpróbálni mindenkinek megfelelni. Sokan akkor lépnek ki a tehetetlenségből és önmarcangolásból, ha el merik engedni azt a vágyat, hogy őket mindenki szeresse. Megsejtik: attól, hogy valaki csúnyán néz ránk, még nem dől össze a világ. Azért, mert azt mondjuk valakinek, hogy nem, még tovább lehet élni. Ez nagy dolog! Ha az önmagamért való hiteles kiállásom a másikban dühöt szül, hát szüljön!" (Pál Feri)