Az Árpád-vonal története

 

A hosszú házasság titka

  

Erzsi néni és Gerzson bácsi több mint ötven éve éltek már együtt, hogy boldogok voltak-e, arra még ők sem tudtak volna válaszolni, nem igen törték ezen a fejüket, de az biztos, hogy kitartottak jóban-rosszban. Nagy valószínűséggel nem volt könnyű ez a bő fél évszázad és nem csupán a háború, az üldözések és a szegénység miatt, hanem azért is, mert Gerzson bácsi önfejű, makacs ember, ha meg Erzsi néni kinyitotta a száját, még az ötödik szomszédban is megtojtak ijedtükben a tyúkok.

Az évek elszálltak, a gyerekek, majd az unokák is felcseperedtek. El sem akarták hinni, amikor kiderült, hogy a kis Pannikának megkérték a kezét. Néhány nappal később aztán Pannika be is állított a vőlegényével a nagyszülőkhöz. Erzsi néni dúlt-fúlt, hogy csak így bejelentés nélkül, még rá sem készülhetett a jeles vendégre, de a szeme vidáman csillogott, le sem tagadhatta volna az örömét. Meg hát így, készülés nélkül is levette a vacsorával a lábáról a fiatalembert, főleg, amikor még néhány szelet túrós rétessel is sikerült megfejelni.

Talán a gyomrok elnehezülése is hozzájárult, hogy a vendég nagyon hálás hallgatóságnak bizonyult, szájtátva hallgatta Erzsi néni régi történeteit. Az öreg elindult egy kis borért a pincébe, Pannika meg azonnal utána iramodott.

-- Mondd, csak papa, mi a hosszú házasság titka? – szegezte neki a kérdést, amint leértek. – Hiszen annyit veszekedtetek, mégis szeretitek egymást, ennyi év után.

-- Tudod, kislányom, elárulok most neked valamit. De el ne mondd nagyanyádnak! – felelte némi gondolkodás után Gerzson bácsi.

-- Hallgatok, mint a sír! – vágta rá türelmetlenül az unokája.

-- Az a helyzet, hogy ha a konyhai vízcsapot, ha valaki erősen zárja el, akkor nagyon nehéz kinyitni. Férfierő kell hozzá.

-- És?

-- Amikor összeveszünk és nagyanyád duzzog, szóba sem áll velem, akkor jó erősen meghúzom a csapot. Igen ám, de a főzéshez, a mosogatáshoz víz kell, így nagyanyád kénytelen engem segítségül hívni, mert nem bírja kinyitni. Ott aztán már szót szó követ és megbékül.

Visszamentek a borral, a vőlegénynek az is ízlett, viszont Pannika hitte is, nem is a korábbi történetet és úgy gondolta, jobb, ha megkérdezi a nagyit. Amikor aztán elkezdte leszedni az asztalt, kiosont utána a konyhába.

-- Mondd csak, nagyi, mi a hosszú házasság titka? – szegezte neki a kérdést.

A nagyi meglepődött, aztán a füléhez hajolt és belesúgta:

-- Most elárulok neked valamit. De el ne mondd nagyapádnak!

-- Na, mondd már! – sürgette Panni.

-- A te nagyapád egy nagyon ravasz fickó. Van itt a konyhában egy vízcsap és amikor összevesztünk, mindig úgy elzárta, hogy nem bírtam kinyitni. Így aztán kénytelen voltam szólni neki, hogy segítsen. Aztán meg szót szó követ…

-- És ez mióta folyik? – csodálkozott az unokája.

-- Legalább negyven éve.

-- És te ezt nem vetted észre?

-- Ugyan már, nem vagyok se vak, se hülye! Azonnal gyanús lett nekem, hogy mindig azután szorul be a csap, amikor összeveszünk. Többször is meglestem, amikor körülötte ügyködött. Sőt, elárulom neked, de csak neked, előfordult, hogy elfeledkeztem a dologról és egyedül is sikerült kinyitnom a csapot.

-- És akkor mit csináltál?

-- Mit, mit? Visszazártam és szóltam neki, hogy jöjjön segíteni.

-- De hát mért, nagyi? Ennek semmi értelme!

A nagyi hosszasan eltűnődött.

-- Talán nem akartam elrontani az örömét – szólalt meg egy idő után. – De az is lehet, hogy nem szerettem, hogy haragszunk egymásra.

Mire visszamentek a szobába, a két férfi, már laposakat pislogott a bortól.

 

 

Önmagunk vállalása

 

Regényes eset

 (Megjelent: Bereg, 1891.02.22)

 

A múlt évben Munkácson nagy port vert fel egy fiatal szerelmes pár története. Hősei egy honvédezredes leánya, meg egy fiatal tiszt, az ezredes volt segédtisztje, kiknek frigyét a leány atyja ellenezte. Az ezredest időközben nyugdíjazták. Az esetről a „P. H.“ most a következőket írja: A történet ott kezdődik, hogy St-r honvédezredes leányát, Hortenziát megszöktette az adjutáns Zay Tamás hadnagy. A pár a tridenti zsinat szerinti házasságra lépett, ami abból áll, hogy a munkácsi pap előtt házassági nyilatkozatot tettek. A forró szerelemre gyulladt 16 éves gyermeket az apa visszavitte ugyan a szülői házhoz, — de a leány ismét megszökött. Az aradi kapitányság előtt vívták a csatát az apa és a szerelmesek. Inkább meghalunk, de nem válunk el egymástól ! — erősítgették a zaklatott szerelmesek. De nem kellett meghalniuk, sem elválniuk, bár az apa a rendőrség útján követelte leánya visszaküldését. A szerelmesek ügyvédje dr. Barabás Béla a szatmári püspöktől egy bizonyítványt hozott, mely szerint a tridenti zsinat szerinti házasság érvényes. E határozatot a szatmári püspöki szentszék, valamint a fellebbezési fórum, az egri érseki szentszék is helybenhagyta. Daczára az apa ellenállásának és fellebbezésének, a házasságot anyakönyvelték s a sok viszontagságon keresztül ment szerelmeseknek immár nem kellett öngyilkosságra gondolniuk.

De akkor már arra gondoltak, hogy jó volna a leány anyai örökségét, mintegy 50000 forintot a pozsonyi árvaszéktől fölvenni. De itt újabb akadály merült föl a nagyanya személyében. Ez a Gráczban lakó asszonyság rátette a kezét az 50 000 forintra, hogy abból őt 1400 forint évi járadék illeti, a szerelmeseknek tehát ki ne adják a pénzt. A megszorult házastársak újra az ügyvédjükhöz fordultak, ki aztán sikeresen protestált az ellen, hogy egy nagykorú vagyonát az árvaszék visszatartsa; ha valakinek igénye van rá, végezze az illetővel, ne avatkozzék bele az árvaszék. Mint most aradi levelezőnk sürgönyzi, a tiltakozásnak foganatja lett. A nagyanya megkapta az évi járadékot a fiataloktól, akik az örökséget már felvették s most boldogan élnek egymással és egymásnak.