Bosszantó eset

Az éjszaka közepén csörög egy hölgy telefonja. 

-- Most azonnal adj tanácsot, mit csináljak, mert felrobbanok a méregtől! -- szólal meg a vonal másik végén a legjobb barátnője.

-- Mi történt? -- kérdezi.

-- Képzeld, épp lefekvéshez készülődtünk, amikor a férjem azt mondta, ő most nagyon kanos, valami olyat vegyek fel éjszakára, amit könnyű letépni rólam. Megörültem, előbb a legszebb hálóingemet akartam felvenni, de aztán arra gondoltam, kár lenne érte. Így aztán úgy ahogy voltam, anyaszült meztelenül lefeküdtem és betakartam magam egy újsággal.

-- És?

-- Ez az idióta azóta csak olvas, meg olvas!

Dzsentlmenek

Egy férfi be akar kérezkedni éjszakára egy egyedül élő özvegyasszonyhoz, de az nem akarja beengedni, mondván, biztosan molesztálni fogja őt.
-- Na de hová gondol, hölgyem? -- Hisz én dzsentlmen vagyok!
Végül csak beengedi. Reggel kimegy a férfi az udvarra és látja, hogy ott 5 tyúk és 10 kakas kapirgál.
-- Mondja, asszonyom, mért jut önnél minden tyúkra két kakas? -- kérdezi csodálkozva.
-- Ezek között csak egy kakas van -- feleli a nő. -- A többi olyan, mint maga, mind dzsentlmen.

Egy pesti igazgató

Fekszünk a vidéki kórház sebészeti osztályának unalmas kórtermében. Pontosabban, már nem is olyan unalmas, mint a műtétem után, egyrészt, mert sokkal jobban érzem magam, mint az első napon, amikor minden porcikám fájt, másrészt beköltöztettek egy jópofa fiatalembert, akivel vicceket mesélünk egymásnak és jókat röhögünk.

Vasárnap délután van, ilyenkor még a szokásosnál is kevesebb az élet, csak néha sóhajt fel valahol egy beteg vagy néz be az ajtón a nővérke. Egyszer aztán zajt hallunk a kietlen folyosóról, szapora lépések közelednek, majd feltűnik az ajtóban egy harmincas, görnyedt és sápadt fiatalember, akit egy idősebb hölgy és úr támogat, szemlátomást a szülei.

A srác ledől az első ágyra, a mama pedig szigorúan néz ránk, mint osztályfőnök az engedetlen diákra, majd így szól: -- Legyenek csöndben, a fiam igazgató Pesten és nyugalomra van szüksége! Elég kellemetlen, hogy épp itthon lett beteg!

Néhány perc múlva megjelenik a nővérke és az ügyeletes orvos, utóbbi közli, hogy a gyanú beigazolódott, a fiatalembernek vakbélgyulladása van, azonnal meg kell műteni.

-- Szó sem lehet róla! – mondja ellentmondást nem tűrően az asszonyság. – Az én fiam igazgató Pesten, akárki nem műtheti meg! Azonnal kerítsék elő K. főorvos urat, ő régi ismerősünk.

Némi tanakodás után fel is hívnak valakit és, csodák csodája, fél óra múlva megjelenik K. főorvos úr. Hatalmas termetű, lapáttenyerű ember, aki udvariasan mentegetőzik, amiért csak most ért ide, de látszik rajta, egyáltalán nem örül, hogy megzavarták a vasárnap délutáni sziesztáját.

Teljes mértékben egyetért a kollégája diagnózisával, közli, hogy ezt azonnal műteni kell, és már indulna is, hogy előkészítse az operációt, amikor újra megszólal a mama.

-- És ki fogja műteni a fiamat? – kérdezi számonkérően.

-- Hogyhogy ki, hát én? Vagy nem azért hívtak be? – csodálkozik a főorvos.

-- Persze, persze, főorvos úr, csak tudja, az én fiam igazgató Pesten – magyarázza az anyuka. – És arra gondolta, hogy talán össze kellene hívni egy konzíliumot, tudja, hogy van ez, több szem, többet lát.

A marha nagy embernek elvörösödik a feje, felugrik és csak úgy süvítenek ki fogai közül a szavak: -- Azt, konzíliumot, hát persze! Mert én hülye vagyok! Nem tudok megműteni egy kúrva vakbelet! Tudják mit, akkor műtsék meg maguk!

Ezzel kiviharzik az ajtón.

-- Szerintem szaladjanak utána, mert mindjárt perforál az a vakbél! – töri meg a csöndet az ügyeletes orvos.

A szülők futnak is, hogy visszakönyörögjék a főorvost, az igazgató pedig ott marad összegörnyedve, falfehéren az ágyon. Most teljesen úgy néz ki, mint egy beteg ember.

Orémus Kálmán

Neveket szeretnék hallani

Mit szólnának hozzá, ha úgy vennék fel önöket egy munkahelyre betanított munkásnak, ha ugyanazért a pénzért, el kellene végezni a könyvelést is? Vagy, ha az iskolai menzán, azt az ételt is kifizettetnék a gyermekükkel, melyet nem hogy nem fogyasztottak el, de rajta sem volt az étlapon? Fel lennének háborodva? De miért, hiszen a közoktatásban ősidők óta ez folyik.

Olvasom, hogy sok nyolcadikos diák, egyébként kitűnő tanulók, sírva jöttek ki a gimnáziumi matematika-felvételiről, mert nagyon nehéznek találták. Persze, a tájékozatlan olvasó mondhatja, hogy azért volt nehéz, mert nem tanulták meg. Csakhogy, ők azért nem tanulták meg, mert nem tanították meg nekik. Nem is nagyon taníthatták meg. Mint ahogy az egyik miskolci matematikatanár nyilatkozta a megyei lapnak: „ Három olyan szöveges feladat szerepelt a feladatlapon a problémamegoldó gondolkodás témakörében, amelyeknél nem lehetett alkalmazni az egyszerű egyenlet felírását. A gyerekek meg tudták volna ezeket oldani, ha több idő van rá. A próbálgatás és a lebontás módszere ugyanis nem a tananyag része. Ilyen feladatokkal azok a diákok találkozhattak, akik matematikaversenyekre járnak.”

Tehát a felvételinél olyasvalamit vártak el a diákoktól, amire meg sem tanították őket, mert nem része a tananyagnak. Ami minimum etikátlan és gyermekellenes. Sőt, miközben „a próbálgatás és a lebontás módszere nem a tananyag része” a vizsgalapra odaírták, a rossz megoldás pluszlevonással jár. Tehát, nehogy már a gyerek megpróbáljon gondolkodni és esetleg tévedni. És még azt mondják, a matematika-tanítás legfontosabb célja, hogy megtanítsa a gyerekeket gondolkodni! Arról már nem is szólva, hogy a gimnázium nem matematikusokat képez, attól még lehet valakiből kiváló orvos, történész, biológus, hogy nem tudja a matek versenyfeladatokat megoldani. Csak ahhoz előbb be kellene jutni a gimnáziumba.

Évek óta arról beszél mindenki, hogy a diákok túlterheltek, rengeteg fölösleges dolgot tanítanak meg nekik. Állítólag évek óta egy száz fős szakembergárda dolgozik az új tanterv összeállításán, mely valahogy sehogy nem akar megszületni. Természetesen, ebben a politikának is megvan a maga sara, de ez az eset is azt sejteti, hogy van egy pedagógus-lobbi, egy afféle kemény mag, amelyik minden követ megmozgat ennek ellenében.

Hosszú ideje megy ez már, szinte évente vannak ilyen botrányok és soha nem derül ki, hogy kik állították össze, illetve ki engedélyezték ezeket a feladatokat. Soha nincs felelős, mindenki megbújik az anonimitás homályában. Most már nagyon szeretnék neveket hallani. És ezzel nem állok egyedül. Meg nagyon kíváncsi lennék az állampolgári jogok biztosának véleményére, vajon elvárhat-e olyat az állami iskolarendszer, amit nem tanított meg.

Orémus Kálmán