A három rúgás törvénye

Egy ügyvéd elmegy kacsára vadászni. Lő is egyet, de a kacsa beesik egy elkerített birtokra. A birtok tulajdonosa, egy öreg paraszt éppen ott kapálgat.
- Uram, legyen szíves, adja már ide azt a kacsát! - kéri az ügyvéd.
- Dehogy adom, az én földemre esett, tehát az enyém! - mondja az öreg.
- Nana! Én egy ügyvéd vagyok, velem ne szórakozzon! Ha nem adja ide, akkor úgy beperelem, hogy mindenét elveszti! - fenyegetőzik az ügyvéd.
- Várjon csak! Itt, vidéken a vitás ügyeket a "három rúgás törvénye" szerint rendezzük. Hajlandó alávetni magát?
- Az mit jelent?
- Én kezdem. Maga megfordul, én meg háromszor jó fenékbe rúgom. Ha bírja, akkor cserélünk, és maga jön. Annál az igazság, aki tovább bírja.
Az ügyvéd végigméri az öreget, és azt gondolja: "Ezt a fazont kirúgom a világból is, ennél egyszerűbben úgysem tudnám elintézni a dolgot."
Szóval, belemegy. Az öreg kezd. Nekiszalad, és egy akkorát rúg az ügyvédbe, hogy az beleremeg.
A második rúgás akkorára sikerül, hogy az ügyvéd az orrával felszántja a földet.
A harmadikra még a szeme is könnyes lesz.
Leporolja magát, és odafordul az öreghez:
- Na, forduljon meg, most én jövök!
Az öreg megpödri a bajszát:
- Jól van, feladom. Vigye a kacsáját!

Aggasztó elképzelések

Csíkszentmihályi Mihály az Egyesült Államokban élő világhírű magyar pszichológus, az MTA külső tagja néhány éve előadást tartott a Magyar Tudományos Akadémián.

Előadásában a legújabb kutatásának eredményét összegező könyvében foglaltakat vette alapul, amelynek címe: Életre hangolva - A felnőtté válás útvesztői. Ebben a tudós azt vizsgálja, hogy mit tehet a család, az iskola, a közvetlen környezet annak érdekében, hogy a tinédzserek a felnőttkori boldogulásuk szempontjából hasznos értékrendet és szokásokat alakítsanak ki. A vizsgálatban több száz 14-18 év közötti középiskolás vett részt.

"Öt éven át foglalkoztunk velük, azt próbálva megérteni, hogy a diákok miként képzelik el a további életüket, milyen szakmát választanának, mit tartanak érdekes munkának, milyenek az elvárásaik. A későbbiekben figyelemmel kísértük életüket, hogy megismerjük, miként alakult az érettségi után a sorsuk" - magyarázta a pszichológus, akit megleptek a kamaszok irreális elvárásai. A 14-15 évesek arra számítottak, hogy az iskola elvégzése után átlagosan évi 220 ezer dollárt (41,5 millió forintot) keresnek. A válaszadók 10 százaléka úgy vélte, hogy orvos lesz, 12 százalékuk pedig ügyvéd.

"Ami a legmeglepőbb volt, hogy egyetlen lány sem akart háziasszony lenni, mindegyikük karrierre vágyott. A fiúk között sem akadt egyetlen, aki vízvezeték- vagy villanyszerelőként, esetleg gyári munkásként képzelte el az életét, mind sportoló, rocksztár, esetleg orvos, ügyvéd akart lenni.

"Aggasztóak ezek az irreális vágyak. Egyrészt pozitív, hogy vannak álmaik, ám ha ennyire elrugaszkodnak a valóságtól, olyan társadalom alakulhat ki, ahol senki sem hajlandó 'rossz' munkát végezni. Ezek a felfokozott, irreális elvárások csalódáshoz vezetnek. Nem tudom, hogyan lehet ezen változtatni. A gond az, hogy ha azt mondjuk, hogy ne várjatok semmit, boldogtalanná tesszük őket. Ugyanakkor, ha ösztönözzük az irreális elvárásokat, ugyancsak boldogtalanság vár rájuk" - fogalmazott Csíkszentmihályi Mihály.

Mit ér a neved?

A múlt század harmincas éveiben született Kárpátalján, amikor az Csehszlovákiához tartozott. Bár a családban alig tudott valaki szlovákul, csehül meg pláne nem, apuka azt mondta:

-- Adjunk ennek a gyereknek valami szép szlovák nevet! Meg akkor már legyen a nemzetisége is szlovák. Hiszen engem is annyit piszkálnak a hivatalban a magyarságom miatt.

Így aztán a gyermek Frantisek lett, ami szlovákul nagyon jól hangzik, persze, attól még otthon Ferikének, később Fecónak szólították, mert a nagymama a szlovák nevet meg sem tudta nevezni. De persze ez a hivatalos okmányokban sehol nem szerepelt.

Telt-múlt az idő és fordult a világ. Bevonultak a magyarok, mindenüvé begyűrűzött a hazafias szellem és a kis Frantisek papája úgy gondolta, gyorsan lépni kell. Igaza lehetett, mert a cseh hivatalnokoknak záros határidőn belül el kellett hagyni a vidéket. A papa tehát latba vetette minden hivatali összeköttetését és a kis Frantisekből Ferenc lett, a szlovákból pedig magyar.

Alig telt el azonban öt-hat év, közeledtek az oroszok. Még senki nem tudta, mi lesz ennek a vége, de azt lehetett hallani, hogy az oroszok a szlovákokat, a magyarokkal ellentétben, nem tekintik igazán ellenségnek. Így aztán a kis Ferencből megint Frantisek lett, mégpedig szlovák. Annál is inkább, mert bár Kárpátalja további sorsát illetően a köznép csak találgatott, az látszott a legvalószínűbb megoldásnak, hogy újra csehszlovák fennhatóság alá kerül.

Ám nem így lett, Sztálin rátette otromba kezét a vidékre. Frantisek papának szerencséje volt, nem csupán a lágert úszta meg, mint megbízható és képzett munkaerőt, tovább alkalmazták a városházán. Persze, éreztették vele, hogy ez a nagy szlovákság hosszú távon, az előmenetele szempontjából nem igazán jó ajánlólevél. A szovjethatalom nem sokat bajlódott a nevekkel, a hivatalos okmányokban mindegyiket oroszra fordította, ő pedig döntött, a kis Frantisek nem csak Fjodor lett, hanem orosz is. A félreértések elkerülése végett hamarosan beíratták a helyi orosz iskolába, ahová jobbára katonatisztek, pártfunkcionáriusok és gazdasági vezetők gyerekei jártak.

A kis Fjodor így nőtt fel, elvégezte az egyetemet, családot alapított, tisztes karriert futott be. Ám eljött a 90-es évek eleje, a Szovjetunió felbomlott, s létrejött a független Ukrajna, kebelében Kárpátaljával. Jöttek az átszervezések, korkedvezménnyel nyugdíjazták és élte volna kortársainak korántsem felhőtlen, de egyhangú életét.

-- Apa, ez így nagyon nem jól van, én vagyok a hivatalban az egyetlen orosz, már mindenféle megjegyzéseket tesznek – jött haza egy napon a fia.

Fjodor tehát még egyszer nekiveselkedett és ukránosította az egész családot. Így aztán belőle is Fegyir lett.

Igen ám, de a bürokrácia (és Isten) malmai lassan őrölnek. Mire ez az egész lejátszódott, Fegyir fia a családjával áttelepült Magyarországra, majd magával vitte a papát is. Az állampolgárság gyors megszerzéséhez pedig elengedhetetlennek látszott bizonyítani, hogy a család magyar. Fegyir gyorsan előszedte hát a 40-es évekből származó papírokat, hamarosan magyar lett és Ferenc.

Amikor súlyosan megbetegedett és érezte, hogy már nincs sok hátra, behívta a fiát.

-- Mindenem a tiéd lesz, bár nem gyűjtöttem nagy vagyont, de itt van ez a mappa, erre nagyon vigyázz! – mondta neki.

-- Hát ebben mi van? – kérdezte az ifjabb Ferenc.

-- Ebben van az összes okmány, amivel bizonyítani tudod bármelyik nemzetiségedet. Még szükséged lehet rá – mondta az öreg elhaló hangon.