Kis szovjet higiénia

 

Most, hogy a koronavírus-járvány miatt mindent fertőtlenítünk, tisztán tartunk, sőt tartjuk az emberek közötti távolságot is, megint gyakran eszembe jut az egykori Szovjetunió, ahol felnőttem. És nem értem, hogy nem pusztultunk ki valamilyen irdatlan járvány következtében. Érdemes lenne egy szakavatott tudóscsoportnak megkeresni a választ erre a kérdésre.

A Szovjetunióban ugyanis államilag úgy működött a higiénia, hogy attól ma bármely európai ország közegészségügyi ellenőrei a Tiszába vetnék magukat. Kezdjük az apróságokkal! Apámmal egyszer elmentünk tejet venni a közeli kis boltba. Persze, tejet sem lehetett csak úgy, bármikor vásárolni, meg kellett várni, amíg megérkezik és utána sorba kellett állni, mert egy óra múlva már elfogyott.

A tejet nagy alumínium kannákban szállították, mindenki vitte a saját edényét, az eladó aztán egy merőkanállal benyúlt a kannába, persze, kesztyű meg egyéb cafrangok nélkül, néha a keze is beleért, így porciózta ki a tejet.

Szóval, megérkeztünk apámmal, már többen is sorban álltak, de tej, az még nem volt. Vártunk türelmesen. Egyszer aztán megjött az áruszállító, bevitte a kannákat a raktárba, ahol az eladó még sokáig matatott. Aztán megjött a váltás is, egy vézna, negyven kilós hölgy személyében, mint kiderült az előzőnek valahová el kellett mennie. Megint vártunk. Egyszer csak kijött a hölgy és odaszólt apámnak, meg nekem, nem segítenénk-e kihozni a kannákat. Bementünk hátra a raktárba, ahol az egyik kannán egy cetlit vettem észre a következő felirattal: „Gálja, én már felvizeztem!” Ennek ellenére, miközben egyesével kihordtuk kannákat, Gálja még löttyintett bele egy kis vizet egy kétes tisztaságú műanyag edényből.

Más. A városokban, vasútállomásokon mindenütt italautomaták működtek. Ezekből, néhány kopek bedobása után, natúr vagy ízesített szódavizet lehetett inni. Bedobtad a pénzt, aztán már csurrant is a lé az automatában található egyetlen üvegpohárba, melyet a gép egy kis hideg vízzel öblített ki. Kis túlzással azt mondhatnánk, egy pohárból ivott az egész város.

Hasonló volt a helyzet a finom kvásszal is. Ezt nyaranta tartálykocsikból árusították, az eladónak általában két-három üvegkorsója volt, ezt öblítette meg egy kis hideg vízzel, mielőtt a kvászt beleengedte. Egy-egy ilyen tartálykocsi előtt olykor tömött sorokban álltak az emberek.

Munkácson laktunk a buszállomással szemben, tehát nagyon forgalmas helyen. Az egyik szomszédunk, egy ruszin bácsi, a nyugdíját kiegészítendő, egész nyáron kinn ült a kapuban, ahol húst árult. Ez úgy nézett ki, hogy levágott egy nyulat vagy egy tyúkot, kirakta egy hokedlire a kapu elé és mellé telepedett egy sámlira. A hús a harmincöt fokos hőségben szépen aszalódott, a legyek szállták, de ez ellen senkinek nem volt semmilyen kifogása, vásárolgattak is tőle.

A szovjet higiéniát illetően azonban valószínűleg a Latorca vízében ért a legnagyobb sokk. Munkácson a kijelölt strand a város felső végén volt, ahol a folyó beér a lakott területre. Ide gyakran jártunk, nyáron tulajdonképpen itt zajlott a társasági élet, meg néha egy-egy bálban, bár ez utóbbiak olyan szempontból volt érdekesebbek, hogy ritkán zajlottak komolyabb balhék nélkül.

A nagybátyámék a város alsó részén laktak, ahol a Latorca már elhagyja a házakat, az ablakukból épp a folyóra lehetett látni. Egyszer, amikor náluk jártam, fel is tűnt, hogy a parton itt is sokan napoznak, sőt fürdenek is. El is határoztuk az unokatestvéremmel, hogy mi is megmártózunk egy kicsit. Már derékig benn voltam a vízben, amikor arra lettem figyelmes, hogy a fürdőzők között gyanús kinézetű, barna csomók úsznak. Nem egy, nem kettő, hanem tucatjával. Nem volt nehéz rájönni, hogy ez bizony emberi ürülék.

Miután pánikszerűen kimenekültünk a vízből, miközben a többiek a legnagyobb lelki nyugalommal pancsoltak, egy ismerősünk felvilágosított minket, hogy ez évek óta így működik, a városi csatornarendszerből érkezik az emberi ürülék. Később meg is mutatták nekem a híd mellett azt a csövet, amelyiken keresztül a város, illetve az állam (merthogy akkor minden állami volt), folyamatosan mérgezte a környezetet és lakóit.

Ennek ellenére nagyobb járványokról, az influenzán kívül, nem hallottunk. Azt hiszem, érdemes lenne egy szakavatott tudóscsoportnak megkeresni a választ erre a kérdésre. Biztosan lennének tanulságai.