Hétköznapi halhatatlanság

 

Mióta világ a világ, az ember a halhatatlanságot kergeti. A fáraók piramisokat építettek, a császárok és hadvezérek diadalíveket emeltek, folyókat, szigeteket, városokat neveztek el magukról. De mindez hiába. A piramisok nagy részéről már azt sem tudjuk, hogy ki építette, a diadalívek nagy részét lerombolták vagy lebombázták, a folyók, szigetek és városok új nevet kaptak. De van egy másik fajta, sokkal maradandóbb halhatatlanság. A hétköznapok halhatatlansága.

Persze, az úgynevezett kisemberek neve elenyészik az időben és arcukat is elfelejtjük, de bennünk élnek és utódainkban, miközben ezt észre sem vesszük. Abban élnek tovább, amilyenek lettünk.

Amikor az anyuka főzni tanítja a cseperedő lányát és azt mondja neki: „Ezt a receptet még a nagymamámtól tanultam”, biztosítja a nagymama számára a halhatatlanságot. Amikor valaki egy népdalt kezd dúdolgatni, azt a több száz évvel ezelőtt élt embert teszi halhatatlanná, aki ezt valamikor megformálta. Volt egy barátom, aki, ha valami nagyon fontosat akart mondani, mindig ezzel fejezte be: -- A teringettét!

Egyszer megkérdeztem tőle, hogy mért mondja mindig ezt. Kicsit gondolkodott, aztán felderült az arca. Kiderült, hogy egy nagyon kedves, idős tanárnője használta hasonló esetekben mindig ezt a kifejezést. Aztán évekkel később összefutottunk ezzel a barátommal.

-- Emlékszel, egyszer beszélgettünk arról a tanárnőről, aki mindig azt mondta: „A teringettét”?

-- Hát persze, hogy emlékszem – mondtam.

-- Képzeld, nem sokkal később találkoztam a fiával. Elmondtam neki, hogy még mindig úgy beszélek, ahogy tőle tanultam. Mire azt mondta, az anyukája meg a nagypapától örökölte ezt a szóhasználatot, de ez náluk családi hagyomány, ő is rendszeresen így fejezi ki magát. A teringettét!

Nagyapám, majd később édesapám, csak úgy, kedvtelésből hegedülni tanították annak idején egyik kedves tanítványukat, mert zeneiskola nem volt a közelben. A gyerekből később zenetanár, sőt, zeneiskolai igazgató lett és amikor interjút csináltak vele egy helyi újságban, nagyon szépen emlékezett meg a felmenőimről. Néhány éve aztán ő is eltávozott. Nemrég találkoztam egy fiatalemberrel, aki egy hegedűt vitt a hóna alatt. Elmondta, hogy Kárpátaljáról származik, mire én azt feleltem, hogy akkor földiek vagyunk. Pillanatok alatt kiderült, hogy az a bizonyos zenetanár adott a kezébe hegedűt.

-- És tudja, melyik dalt tanította meg nekem elsőnek? – újságolta felcsillanó arccal. –Amelyiket még a maga nagyapja tanított neki. És én is tanítom a tanítványaimnak.

A 80-as években Ungváron összeismerkedtem egy öregúrral, aki, még a 30-as években, a mai megyeháza építkezésén dolgozott. Sok érdekes dolgot mesélt, de talán az ragadott meg a legjobban, hogy az unokái milyen büszkék erre, ahányszor elmentek az épület mellett, mindig elmesélték az osztálytársaiknak.

-- A fiaim annak idején hallani sem akartak arról, hogy az én szakmámat folytassák, a két fiúunokámból mégis építész lesz – mondta és kihúzta magát.

Biztos vagyok abban, hogy bárki tudna magában találni olyan gesztusokat, szófordulatokat, lelki építőköveket, melyeket meghatározó, rég elhalt emberektől kapott, s amelyek nélkül kevesebb lenne. A mai egoista világban, amikor mindenünnen az önmegvalósítás jelszava harsog, nem árt ezeket számba venni, mert ezek mutatják, hogy nem önmagunkban létezünk, apró részecskék vagyunk a létezés nagy folyamában. Részei vagyunk egy kultúrának, s ezzel együtt egy közösségnek is.

 Hogy is írta József Attila? „Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz. Mikor mozdulok, ők ölelik egymást. Elszomorodom néha emiatt -ez az elmúlás. Ebből vagyok. "Meglásd, ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak.”

Mióta világ a világ, az ember a halhatatlanságot kergeti. A fáraók piramisokat építettek, a császárok és hadvezérek diadalíveket, folyókat, szigeteket, városokat neveztek el magukról. De mindez hiába. A piramisok nagy részéről már azt sem tudjuk, hogy ki építette, a diadalívek nagy részét lerombolták vagy lebombázták, a folyók, szigetek és városok új nevet kaptak. De van egy másik fajta, sokkal maradandóbb halhatatlanság. A hétköznapok halhatatlansága. És kívánhatunk-e ennél többet?

 

 

A két pokol

 

 

Egy ember meghal, és lekerül a pokolba. Két bejárat van, az egyikre ki van írva, hogy szocialista pokol, a másikra meg hogy kapitalista pokol. A szocialista pokol előtt rettenetesen nagy sor áll, még a kapitalista pokol előtt senki. Kovács odamegy a kapitalista pokol kapujába és megkérdezi:
– Itt mit csinálnak az idekerült emberrel?
– Szögeket vernek a testébe, tüzes vassal sütögetik, és forró olajban főzik.
Erre Kovács átmegy a szocialista pokol kapujába és megkérdezi:
– És itt mit csinálnak az ide került emberrel?
– Szögeket vernek a testébe, tüzes vassal sütögetik, és forró olajban főzik.
– Akkor miért állnak itt ennyien sorban?
– Mert itt vagy szög nincs, vagy tüzes vas nincs, vagy olaj nincs, vagy egyik sincs.

Az erős karaktereket kicsinálják

 

"Emlékszem, a kilencvenes évek elején egyszer eltévedtem egy lakossági fórumra, amin az egyik Andrássy gróf volt a meghívott vendég. Kérdezgették is a helyi bácsik, hogy akkor most mit csináljanak. Vége az úri kornak régen, most már a szocializmusnak is, mihez kezdjenek ezzel a nagy szabadságukkal. Az öreg meg azt mondta nekik, hogy hát igen, most nehéz időszak jön, mert senki sem fogja megmondani maguknak, hogy mikor és mit kell vetni a földbe, hogy oda búzát vagy inkább lucernát, ezentúl maguknak kell dönteniük. A baj az, hogy az emberek azóta sem tanultak meg dönteni, még mindig várják, hogy valaki megmondja nekik, mi legyen.

Ráadásul azokat, akik egy közösségben – mondjuk egy ilyen falusi közösségben – elég erős karakterek lennének ahhoz, hogy irányt mutassanak, mindig kicsinálják. Jó esetben odáig jutnak, hogy a családjukat el tudják tartani, de nem tudják magukhoz húzni, felemelni ezeket a mostanra már sok esetben zsellérsorba jutott, közmunkásfizetésen tengődő embereket."

(Lovasi András zenész, énekes, dalszerző)

Itt van ez a Lúdas Matyi

 

Tisztelt, Magyar Irodalmat Kiherélő Bizottság (a továbbiakban: MIKIB)! Nagy örömmel értesültem arról, hogy Önök megalakultak, mert nekem évek, sőt, évtizedek óta szívügyem a magyar irodalom gyökeres átírása. Meggyőződésem, hogy a magyar irodalom jelenlegi formájában nem felel meg az európai alapelveknek, a szikrája sincs benne a multikulturalizmus és a másság tiszteletének, alig-alig bukkan fel benne az antirasszizmus és állatvédelem fontossága, s mint ilyen, kifejezetten káros a felnövekvő nemzedék számára.

Itt van például ez a Lúdas Matyi! Mit csinál ez a fiatalkorú egyén? Kihajtja, kérem a libákat a piacra és ott árulja őket. Már önmagában ez számos kérdést vet fel. Volt-e neki egyáltalán őstermelői engedélye és adószáma? Látta-e a libákat az állatorvos? Mivel etették azokat a libákat? És egyáltalán, vajon nem meríti-e ki ez az árusítás a gyermekmunka fogalmát? Ez már önmagában teljes mértékben félrevezeti a felnövekvő nemzedéket, mert ezek után azt hihetnék, hogy az Európai Unióban csak úgy, minden papír nélkül, ki lehet állni a piacra.

De ez még semmi. Megjelenik ugyebár ez a Döbrögi, aki egy köztiszteletben álló, adófizető állampolgár és tesz a libákra egy ajánlatot, melyet ez a Lúdas Matyi nem fogad el. Kétségtelen, hogy ezt követően Döbrögi úr némileg elragadtatta magát és derék munkavállalói, merő önszorgalomból és emberbaráti szeretetből, mert a munkaköri leírásukban egyébként nincs benne,  megbotozták ezt a fiatalembert, de hát egy beteg és túlsúlyos embertől nem várhatjuk el, hogy minden apró-cseprő botozást maga csináljon. Másrészt felháborodása teljesen indokolt, hiszen Lúdas Mátyás valószínűleg visszaélt monopolhelyzetével (még csak utalás sem történik arra vonatkozóan, hogy más is árult libát a piacon, ha pedig mégis, akkor felmerül a kartellezés gyanúja). Meg hát azt is megkérdezhetnénk, hol volt a piacfelügyelet és a fogyasztóvédelem.

Ami ezután következik, az maga az erkölcsi fertő, sőt kimeríti az önbíráskodás tényálladékát, ami a BTK. 368. paragrafusa értelmében akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A fiatalember ugyanis, a biztonsági rendszert kijátszva, háromszor adta vissza Döbrögi úrnak a verést, ami nem csupán önbíráskodásnak tekinthető, hanem még az őt ért sérelemmel sem áll arányban. Nem szeretnék itt a részletekbe belemenni, de egymás után követi el a törvénysértéseket, például amikor olasz ácsnak adja ki magát akkor engedély és adószám nélkül nyújt szolgáltatást. Ez kérem, az adóelkerülés tipikus esete.

Kérem, ezek után a felnövekvő nemzedék, honnan fogja tudni, hogy ilyenkor mi az eljárás az Európai Unióban? És ha Döbrögi úr egy éhező, akinek azért kellettek a libák, mert az utolsó fillérjét, a konyhapénzt is Tesla-részvényekbe fektette?

És most jutottunk el eme, Fazekas Mihály által megfogalmazott, iromány legsúlyosabb problémájához. Tisztelt bizottsági tagok, megfigyelték, hogy ennek a történetnek minden szereplője fehér? Ez kérem, kőkemény rasszizmus. Hát nem találtak egy feketét az egész magyar pusztában? Vagy legalább egy kínait.

Nem szólva arról, hogy az iromány egyáltalán nem tükrözi a magyar társadalom összetételét, már ami a szexuális irányultságot illeti. Én többször végigolvastam, de nem találtam benne egyetlen homoszexuális, transszexuális vagy interszexuális szereplőt sem. Legalább egy leszbikus liba lenne benne! De nem! Még az sem!

Tisztelt bizottság! Ez úton szeretném felajánlani együttműködésemet a magyar irodalom kiherélése terén. Amennyiben kiérdemeltem bizalmukat, szívesen vállalnám, így, elsőre, a Lúdas Matyi európai szellemű, a jogállamiság követelményeinek megfelelő átírását. Aztán majd jöhet a többi.

Maradok tisztelettel:

Orémus Kálmán

 

 

 

Túraút a Kárpátokban

 

(Megjelent: Ung, 1914.02.22.)

Röviden jelentettük már, hogy a Királyi Magyar Automobil Klub f. évi május 24-től 31-ig gépjármű-versenyt rendez, melynek egy része a mi vármegyénkben folyik le. Most érkezett le a belügyminiszter rendelete a törvényhatóságokhoz, mely szerint a túrautat engedélyezi s meg is jelöli a teljes útvonalat.
1. nap, május 24-én indulás Budapestről s Hatvan, Kassa, Nagymihály, Nagyzalacska, Zalacska, Vámoslucska, Fogas, Alsóhalas, Szobránc, Tiba, Dióska, Karcsava, Felsőnémeti, Ungvár, Ungdaróc, Mélyút és Szerednye városokon, illetőleg községeken át érkezik Munkácsra. 2. nap, máj. 25-én indulás Munkácsról s Beregszász, Nagyszőllős, Huszt, Máramarossziget, Felsővisó városokon, illetőleg községeken át érkezés Dornawatrára (Bukovina). 3. nap, máj. 26-án egész Szovátáig. 4. nap, máj. 27-én Brassóig érkeznek. 5. nap, máj. 28-ika pihenésre van szánva 6. nap, máj 29- én Brassótól Herkulesfürdőig, 7. nap, máj. 30- án Herkulesfürdőről Aradig s a 8. nap, máj. 31- én Budapestre érkeznek.

 A belügyminiszter felhívta az alispánokat, hogy a gépjárműveknek átvonulása idejére a közrend és közbiztonság szempontjából mutatkozó intézkedéseket tegyék meg. Figyelmeztetni kell a lakosságot, hogy tartózkodjanak virágcsokroknak a gépjárművekbe való dobálásától, mert a gépjárművezetőt munkájának teljesítésében ezzel is akadályozhatják.