Mi teszi karcsúvá és ruganyossá a nőt?

(Megjelent: Erdélyi Lapok, 1936.03.28.)

 

Ezt az izgalmas kérdést a nők ősidők óta nagyobb buzgósággal kutatták, mint akár Kolumbus az új világot, az alkimisták a bölcsek kövét vagy a kormányok a hosszúlejáratú kölcsönöket. A szépészeti műintézetek természetesen minél drágább főzött vagy kevert kotyvalékokkal igyekeztek megoldani e Nagy Problémát, de természetesen csakis a maguk hasznát oldották meg, mert a nők ezektől legföljebb betegek lettek és elrútúltak, akkor aztán méginkább rákaptak a szépészeti műintézetek kuruzsló szereire.

A massachusetsi (Unió) orvosi testület most végre kimondotta a nagy szót, a végső és föllebbezhetetlen ítéletet ebben a kérdésben. Massachusets állam orvosi testülete azt a világos megállapítást tűzi ki a nők szeme elé, hogy a szobalányok általában karcsú és ruganyos lények, a szakácsnők meg a kényelemnek élő úrnők viszont megkövérednek és petyhüdtekké válnak. Ennek nyilvánvaló oka az, hogy a szobalányok házi testi munkát, úgyszólván napi többórai helyes tornát végeznek, mégpedig nem holmi élettelen és improduktív svéd tornát vagy elunható sportot, hanem hasznos és változatos, gyakorlati, nyomban tisztasággal és renddel jutalmazó, tehát szellemi és erkölcsi tartalmú testi fáradozást. Ezzel szemben a bár hasznos munkájú, de helyben topogó szakácsnők elhíznak, lúdtalpúak és petyhüdtek lesznek, még inkább így járnak a sokat heverő, a tornát masszázzsal vagy kényszeredett sporttal helyettesítő úrhölgyek.
Nincs más mód a nők karcsúságának, ruganyosságának, csengő hangjának egészséges, természetes arcszínének és szemei ragyogásának megtartására, mint a természetes, napi két-három óráig, kifáradásig végzett háztartási sport: a padlósúrolás, viaszozás és kefélés, a ruhamosás, a hajlongó és ágaskodó portörlés meg a többi könnyebb-nehezebb házimunkák. De aki teheti, még inkább hasznát látja a konyhakerti munkának.
Aki tehát karcsú, ruganyos, finom és hajlékony akar maradni, az legalább a napi két- három órára álljon be szobalánynak vagy kertésznőnek. Végső esetben saját édesapja vagy férje háztartásába.

Merjünk őszinték lenni

 

„Mindenki a szebbik arcát mutatja felénk, és ami csúf, azt gondosan eltakarja. Ne akarjunk hát más bőrébe bújni, mert már későn jövünk rá, hogy nem olyan kellemes. Nagyanyám emlegette mindig, ha másra voltam irigy: „Ha mindenki kivihetné a piacra egy csomagban az örömét és a bánatát, és mindenki belekukkanthatna kedve szerint a máséba, senki sem cserélne a másikkal.” Ne akarjunk hát olyan terhet a vállunkra venni, amibe nem látunk bele, még akkor sem, ha messziről olyan kívánatos! Ne vállaljunk fel olyan szerepet, ami nem nekünk való! Merjünk őszinték lenni, mert a hazug világban ehhez kell az igazi bátorság! Különbözni a többitől. Beismerni, hogy hazudtunk és vállalni, hogy többet nem csapjuk be magunkat. Nem szégyen bevallani, hogy nem tudok milliomos, sikeres, hatalmas lenni, de nem is akarok annak látszani. Boldog szeretnék lenni, ha lehet.” (V. Varga Zoltán, író)

Széllyes Sándor: Apám házassága

 

Így már más

 

Gorbacsov hazalátogat a szülőfalujába. Találkozik egy régi ismerősével, a falu legöregebb emberével, Iván Kuzmicsovval.
- Iván bátyám, van magának videója? - kérdi tőle.
- Hogyne lenne - feleli az öreg -, még hifi-tornyom is van. Sőt, videója és hifi-tornya már mindenkinek van a faluban.
- És tv-je van-e?
- Hát persze, színes - vágja rág az öreg.
- És tudja-e, ki vagyok én?
- Hogyne tudnám, édes fiam. Te vagy a tegnap érkezett amerikai újságíró.
- Iván bátyám, hát nem ismer meg? Misa vagyok, a Gorbacsovék fia.
- Akkor meg mit hülyéskedsz itt nekem?! - kérdi az öreg. - Hisz tudod, hogy nincs is villany az egész faluban.