2021. március 12., péntek

István király a fejét csóválja

 


Az eset nem mostanság történt, hanem még 1984. nyarán. Akkoriban, a tanítás mellett, a szovjet Komszomol (Magyarországon: KISZ) utazási irodájának tolmácskodtam. Magyar csoportokat fogadtunk és kísértük őket szerte a Szovjetunióban. A kulcsra zárt birodalomban, amikor még nem hogy internet, de még számítógép sem volt, nagy élmény volt ez számunkra, hiszen személyes kapcsolatokat, barátságokat  építhettünk az anyaországi magyarokkal.

Természetesen, Magyarországon is alaposan megválogatták, ki utazhat a testvéri Szovjetunióba, a csoportok zömét KISZ-esek, élmunkások, no meg, amatőr és professzionális besúgók tették ki. Ebben az évben egy szegedi társaságot kísérgettem, melyet a városi KISZ bizottság másodtitkára vezetett. Nagyon vidám, bulizós társaság volt, jól összehaverkodtunk és megígértették velem, hogy ha arra járok, feltétlenül felkeresem őket.

Ám ez akkoriban nem volt egyszerű, jó esetben is legfeljebb háromévente lehetett külföldre utazni, valamelyik közeli rokon meghívására. Miután hazaértem Munkácsra, kiderült, hogy a Jóisten és a szovjet hatóságok kegyesek voltak hozzám, hosszú évek után mégiscsak kaphatok útlevelet, elutazhatok Magyarországra. Mintegy két hétre. Pesten egy jóbarátunknál laktam, tobzódtam a látnivalókban, de az idő és főleg a pénzem szűkössége miatt, letettem arról, hogy leutazzak Szegedre. Ám a hazaindulás előtt három nappal mégiscsak felhívtam a szegedi KISZ-vezetőt, hogy legalább beköszönjek neki.

Nagy üdvrivalgással fogadott és közölte, hogy most, azonnal el kell mennem hozzájuk, most vannak a híres szabadtéri játékok, benne az István, a király rockoperával, melynek ez lesz a második bemutatója. Hiába mondtam, hogy már nincs semmi pénzem, csak fújta a magáét. Azt mondta, akkor menjek stoppal, a többit ők megoldják.

El is indultam életem leghosszabb stoppolására, kiálltam a Szeged felé vezető út szélére és döbbenten tapasztaltam, hogy egész kis csapat próbálkozik az utazásnak ezzel a kalandos módjával. Összebarátkoztam egy sráccal, aki nagyon türelmetlen volt. Mint kiderült, a rendőrtiszti főiskolán tanult, és már lassan egy hónapja nem látta a barátnőjét. Hamarosan fel is vettek minket, de csak Kecskemétig tudtak elvinni, innen aztán mégiscsak vonattal mentünk. A sráccal jóljártam, mert Szegeden megmutatta nekem azt a pinceklubot, ahonnan az egész rendezvényt irányították. Sohasem találtam volna meg.

Itt aztán kiderült, hogy engem már vártak. Igaz, a barátom nem volt ott, de azonnal riasztották rádión, amikor pedig megjelent, közölte, hogy perceken belül kezdődik az István, a király előadása, bepakoltak egy rendőrautóba, azzal vittek a helyszínre. A helyszínre, ahol több ezer, jegy nélkül maradt emberen kellett áttörnünk, hogy beléphessünk a már elkezdődött előadásra. Melyet állva, összetaposva néztem végig, de kit érdekelt, megrázó és felemelő élmény volt.

Utána visszavittek a pinceklubba. Volt nálam egy üveg vodka, még mindig az előadás hatása alatt vitattuk meg a rockopera okozta élményeket. Majdnem mindenki a hatása alatt állt. Majdnem, mert az egyik, vékony, magas fiatalember felháborodva akart minket kizökkenteni az élményből, mondván, az egész csak silány magyarkodás, tömény nacionalizmus, ami nem vezet semmi jóra. Őt később az SZDSZ soraiban láttam politizálni.

Később közölték, hogy a kempingben lesz a szállásom, hívtak nekem egy taxit. Már éjfél felé járt az idő, amikor megérkeztem. A portás elirányított az egyik faházba, ahol három, kissé szakadt fiatalemberrel osztoztam az ágyakon. Reggel, amikor ki akartam lépni, a portás elém tett egy listát aláfirkantás végett, melyből kiderült, hogy én igazából fellépő voltam. Gyorsan elhúztam a csíkot, mielőtt kérnek tőlem valami produkciót.

A pinceklubba mentem elköszönni. A barátom megkérdezte, mi a véleményem a tegnapi vitáról.

-- Szerintem István király odafönn most a fejét csóválja – mondtam neki. – Mert bár mindent megtett, hogy Európához tartozzunk, ezt aligha gondolta úgy, hogy fel kell adnunk a magyarságunkat, el kellene felejteni történelmünket.

Mostanában gyakran eszembe jut ez az eset. Azt hiszem, István, a király, mostanában jobban csóválja a fejét, mint valaha. Már nem is csóválja, inkább rázza.

 

 

 

 

2021. március 11., csütörtök

Az élet igazi öröme

                                                                                                       

„Ez az élet igazi öröme: elhasználódni egy célért, amelynek nagyszerűségét mi magunk ismertük föl, és teljesen megőrlődni, mielőtt még a szemétdombra hajítanának bennünket: hogy természeti erő lehessünk, ne pedig szenvedésekből és fájdalmakból összerótt, önző, lázas, nyomorult kis ember, aki panaszkodik, mert a világ nem annak szenteli magát, hogy őt boldoggá tegye.” (Bernard Shaw)

Károlyi Mihály levele Jászi Oszkárhoz

(Prága, 1920.szeptember 19.)

 


Az alábbi levél nagyon elgondolkoztató, hiszen kiderül belőle, hogy Károlyi Mihály, hónapokkal a trianoni békediktátum aláírása után Magyarország egyik legnagyobb ellenségétől, megbüntetésének legdühödtebb szorgalmazójától, Edvard Benestől kér tanácsot, illetve könyörög a támogatásáért, hogy ő lehessen az ország vezetője.

 

Kedves Oszkár,

Tegnap két óra hosszat beszéltem Benessel. Arra a kérdésre, baloldali hírem a nagy- és kisantantnál nem tesz-e alkalmatlanná arra, hogy engemet támogasson Horthy helyett, igennel felelt. Azt mondta, hogy jobbnak találná, ha egyelőre háttérbe maradnék. Ennek dacára most is hajlandó egy polgári demokratikus köztársasági alapon álló rendszert támogatni.

Nekem az a nézetem, hogy mindent el kell követnünk, hogy egy ilyen irányú emigrációs politikai végrehajtó bizottság megalakuljon. Mindegy, hogy kivel, Lovászy, Batthyány, még Vázsonyi is jó. Egy közeli nagy veszély fenyeget, ha egy ilyen alakulat hamarosan létre nem jön, ti. az, hogy Benes a nagyantant nyomására a kisantant szövetségbe be fogja fogadni Lengyelországot is, sőt még a Horthy-Magyarországnak is helyet fognak ebben az orosz ellen irányuló koalícióban csinálni. Lengyelországnak ígérnek Oroszországból. Csehországnak Teschent adják, Kárpát- Russziát Romániának adják. Románia Erdélyből enged valamit Horthynak. Ha valamennyiüket így egy kalap alá kerítik, felfegyverzik Szovjet-Oroszország és Németország ellen. Kellemes kis szerep. A háború alatt a németekért véreztünk lelkesedéssel, miért ne vérezzünk most a francia tőke érdekében?

Az itteniek azt szeretnék, hogy te még egyszer megpróbáld Benessel megértetni, hogy csakis az én nevemmel lehet sikeresen Horthyék ellen fellépni. Én ezt teljesen feleslegesnek tartom. Ezért igazán kár volna idefáradnod. 12-én megyek Olaszországba. Az útra vonatkozólag a részleteket még megírom.

Melegen üdvözöl szerető barátod.

 

Megjelent: Károlyi Mihály levelezése 1905-1920, Akadémiai Kiadó Budapest, 1978.

 

 

Pál Eszter népviselet-gyűjteménye