A mindent látó ablak

 

Erzsi néni a falu szélén lakott, egy ócska kis düledező parasztházban, melyet még a nagyapja épített. Szinte kétrét görnyedve járt, legtöbbször bottal, de azért még rendben tartotta a kertet, ellátta a jószágot, elrakott, befőzött, hogy legyen mit küldeni az unokáknak. S amikor éppen nem dolgozott vagy imádkozott, kiült az első szobába az ablak mögé, ahonnan jó messze el lehetett látni. Bár sokszor ott is imádkozott.

És várt, egész élete egy nagy várakozás volt. Vagy inkább, több nagy várakozás. Itt, a mindent látó ablak mögött. Még kislány volt, amikor apát elvitték katonának a háborúba. Az anyja akkor naponta idetelepedett az ablak mögé, őt az ölébe vette és vártak. Meg imádkoztak. De apa nem jött. Soha többé nem jött. Valaki azt mondta, fogságban halt meg, valaki szerint ott maradt a Don-kanyarnál. De ők csak várták rendületlenül. Ki tudja. Hátha mégis…

Persze, ő akkor még semmit nem értett ebből. Csak azt, hogy apát elvitték, meg, hogy anya szomorú és gyakran sírdogál. Ő meg együtt sírdogált vele. Egyetlen vigasza volt, egy kiscsikó a szomszédban. János bácsi gyakran megengedte, hogy megölelgesse, megsimogassa Kedvest. Mert így hívták a csikót. Ő meg simogatás közben a fülébe súgta a bánatát. Nagyon okos ló volt, sokszor még bólogatott is.

Aztán orosz katonák jöttek. Elvitték a Kedvest, az anyjával együtt. Ő meg ettől kezdve már a csikót is ott várta minden nap az ablakban. De nem jött az sem.

Így teltek az évek, lassan felcseperedett. Szeretett volna tovább tanulni, de nem lehetett. Kellett a pénz. El kellett menni a gazdaságba, kapálni. Itt ismert meg Szanyi Jóskát. Akkor már neki is lett szeretője. Aztán Jóskát elvitték három évre katonának. Őt is mindig ott várta az ablakban.

-- Nem jön az már hozzád vissza! – mondogatták neki a többiek. – Hiába várod. Biztos elcsavarta a fejét valami orosz bárisnya, azok vadásznak a magyar fiúkra, mert náluk kevés a férfi.

De ő tudta, hogy Jóska visszajön, bár három évig nem látta, csak olykor kapott egy-egy levelet. Ült hát az ablakban és várta. És egy napon meg is érkezett. Előbb csak egy homályos alakot látott az ablakból az esti szürkületben, aztán már a katonaruhát is ki lehetett venni. Akkor aztán úgy elkezdett zakatolni a szíve, hogy majdnem elszédült.

Nemsokára össze is házasodtak, jöttek a gyerekek, előbb Péterke, aztán Ilonka. Csak az a nagy szegénység ne lett volna! Sokszor még kenyérre is alig futotta. Egy napon aztán azzal jött haza Jóska, hogy embereket toboroznak oroszországi idénymunkára. Meg hogy háromszoros fizetést adnak.

Persze, hallani sem akart róla, hogy elmenjen az ember, de az addig győzködte (azt a három hónapot csak kibírjuk, a gyerekeket fel kell ruházni iskola előtt, stb.), hogy beadta a derekát. Ő meg ettől kezdve mindig az ablakban ült, bár tudta, hogy három hónapnál előbb úgysem jön vissza.

Aztán egyszer csak kapott egy hivatalos levelet. Ő nem tudott oroszul, de Kevei tanító úr lefordította neki. Az állt benne, hogy Jóskát szerencsétlenség érte, ráborult egy gép és meghalt. Már el is temették, mert a hazaszállítását nem tudták megoldani, de ha a család szeretné felkeresni a sírt, szívesen megmutatják.

Attól kezdve a gyerekekkel hármasban tengették az életüket, de azért minden nap kiült az ablakba, mert hátha mégis. Mindig van remény.

A gyerekek felcseperedtek, egy kicsit könnyebb lett az élet. Elkerültek a városba, családot alapítottak. Előbb még gyakrabban jöttek, hozták az unokákat, később már csak ünnepre, születésnapra. Ő meg minden nap az ablakban ült és várta őket.

Így is találták meg, a falnak dőlve, a kilincsbe kapaszkodva. Arca kisimult, földöntúli mosollyal nézett a semmibe. Összeszaladtak az emberek.

-- Vajon kit látott jönni az úton, hogy ennyire örült? – szólt a szomszédasszony.

-- Talán a Jóistent – tűnődött hangosan a tiszteletes úr. – Most vele van találkozója.

 

 

 

Feri, a baltás emberrel most nem tudunk mit csinálni

 

„Nagy Ernő forradalmi magatartása kimenti a destrukció tényálladékát“

 

(Megjelent: Szózat, 1924.09.17.)

A budapesti királyi ítélőtábla ítélete Kozma Miklós és Nagy Ernő rágalmazási pörében

Kozma Miklóst a vád és következményei alól felmentették
A Magyar Országos Tudósító jelenti: Isme­retes, hogy Nagy Ernő nemzetgyűlési képviselő egyik nemzetgyűlési interpellációjában a Bereg megyei közállapotokról szólva, Kozma György­ről azt állította, hogy mint a GOK nyíregyhá­zai kirendeltségének vezetője, kettős fizetést húz és ezt az előnyt a kormányzó mellett szolgála­tot teljesítő bátyja, Kozma Miklós, a MTI ve­zetője révén érte el. Nagy Ernőnek a nemzet­gyűlésen elhangzott beszéde után Kozma Mik­lós a 8 Órai Újságban nyilatkozatot tett közzé és ebben a nyilatkozatban Nagy Ernőt aljas rágalmazónak, cseh podzsupánnak nevezte és azt mondotta, hogy erkölcsileg nem áll azon a nívón, hogy neki lovagias elintézést adjon.
Nagy Ernő a hírlapi nyilatkozatok miatt sajtó útján elkövetett rágalmazást pert indí­tott Kozma Miklós ellen. Ez ügyben a királyi törvényszék 1921. április havában tartott főtárgyalást, amelyen Kozma Miklós védője, dr. Ludinszky Lajos a valódiság bizonyítását kérte. A valódiság bizonyításánál sikerült bizonyí­tani azt, hogy Nagy Ernő aljas rágalmazó, mert a nemzetgyűlésen elhangzott az az állí­tása, hogy Kozma Miklós öccse, Kozma György kettős fizetést húz nem felel meg a valóságnak. Úgyszintén sikerült a bizonyítása annak is, hogy Nagy Ernő a megszállás alatt tényleg podzsupáni tisztséget vállalt és ezért a tör­vényszék Kozma Miklóst; a következő kifejezé­sek miatt: „Nagy Ernő cseh podzsupán, aljasrágalmazó” emelt vád alól felmentette. Nem látta azonban az elsőfokú bíróság beigazoltnak azt a kijelentést, hogy Nagy Ernő nem áll azon az erkölcsi nívón, hogy Kozma Miklós neki lo­vaglás elégtételt adhatna. A törvényszék Kozma Miklóst 90.000 korona pénzbüntetésre ítélte, az ítélet végrehajtását azonban felfüg­gesztette. Az ítéletben sem a vádló, sem a vád­lott képviselői nem nyugodtak meg és fellebbezéssel éltek.
Az ügyet kedden tárgyalta a magyar ki­rályi ítélőtáblán dr. Degré Miklós tanácsa. Dr. Kohlman Dezső, a főmagánvádló képviselője tartotta meg vádbeszédét, amelyben azt igyeke­zett bizonyítani, hogy Nagy Ernőt csak haza­fias szempontok vezették akkor, amikor a podzsupánságot a cseh megszállás alatt elvállalta.
Ezzel szemben dr. Ludinszky Lajos előadta, hogy a vád képviselője hangulatos beállítással igyekszik bizonyítani azt, hogy Nagy Ernő mennyire hazafias magatartást tanúsított és hogy mindig a néppel érzett, azonban egy szót sem szólt arról, hogy miképpen foglalta el a podzsupáni állást és hogyan dobta ki onnan a törvényes alispán Kozma Györgyöt. Amikor a csehek bejöttek, s Nagy Ernő megsej­tette, hogy jönnek, Ungvárról átutazott Bereg­szászra és felkínálkozott nekik, s így az ő segítségükkel foglalta el a podzsupáni széket. E tényállás alapján állapította meg a királyi törvényszék azt, hogy Kozma Miklós nagyon helyesen használta a cseh podzsupán kifejezést. A törvényszék előtt sikerült bizonyítani, hogy Nagy Ernő aljas rágalmazó és hogy a csehek segítségével foglalta el a zsupáni hivatalt. Csa­pán a harmadik vádpontra nézve nem sikerült a bizonyítás a törvényszék szerint,
Kozma Miklós azonban ezt a megjegyzést csak mint megjegyzést fűzte előbbi megállapí­tásaihoz és ezzel tulajdonképpen sérteni nem akart. Az a társadalmi kör, amelyben Kozma Miklós él, igen súlyos szabályokat állít fel a lovagias elégtételadás és -vétel szempontjá­ból. Egy olyan ember, akiről a törvényszék megállapította a podzsupánságot és megálla­pította azt is, hogy aljas rágalmazó, nem lehe­tett erkölcsi szempontból Kozma Miklóssal egy nívón.
A védő ezután felolvasta Szabolcs várme­gye közigazgatási bizottságának, mint fegyelmi bíróságnak határozatát, amely vétkesnek mondja ki Nagy Ernőt hétrendbeli fe­gyelmi vétség elkövetésében, mert hivatalos kötelezettségének megsértésével és hivatali es­küjének megszegésével nemzetietlen és hazafiatlan, társadalomellenes magatartást tanúsí­tott, mert önként felkínálkozott cseh podzsupánnak, közvagyon elleni deliktumokat köve­tett el, közpénzeket jogosulatlanul és szabály­talanul kiutalt. E fegyelmi vétségek miatt a fegyelmi bíróság őt hivatalvesztéssel sújtotta és főszolgabírói állásától megfosztotta.
Ezután Kozma Miklós miniszteri tanácsos, a Magyar Távirati Iroda vezetője tartotta meg védőbeszédét. Ebben az ügyben — mondotta többek között — nem én voltam a támadó, Nagy Ernő állott fel a nemzetgyűlés fóruma előtt és ahonnan a szó mindenfelé elhallatszik, a mentelmi jog mögé bújva vádolt meg engem azzal, hogy én jogosulatlan előnyökhöz juttat­tam az öcsémet. Tette ezt a jól ismert és köztudo­mású rágalmazó módján. Én a képviselő urat aljas rágalmazónak, forradalmi alispánnak ne­veztem abban az értelemben, hogy ő forradalmasított. A képviselő úr nem inkriminálta azt, hogy én őt forradalmi alispánnak neveztem. Az öcsém a jogfolytonosságot képviselte Nagy Ernővel szemben, aki a forradalom embere volt. Én nem üldöztem őt, én csak levontam a konzekvenciáit annak, hogy én lovagias elégtételt nem adhatok annak, aki úgy viselkedett a forradalomban, mint ő.
Kozma Miklós beszéde után Degré Miklós elnök kihirdette az ítéletet, amely szerint a ki­rályi ítélőtábla a törvényszék első fokon hozott ítéletét megsemmisíti és Kozma Miklóst a vád és következményei alól felmenti. Indokolásá­ban kimondja a királyi ítélőtábla, hogy Nagy Ernőnek a forradalmak alatt tanúsított maga­tartása kimeríti a destrukció tényálladékát.

A képen: vitéz Kozma Miklós, az MTI igazgatója, majd 1940-től haláláig a visszacsatolt Kárpátalja kormányzója.

Magyarország legszebb fekvésű falvai

 

Nehogy lazítson!

 

"Mindenkit arra kérek, hogy ha nagyon feszült, nehogy lazítson! Úgysem menne. De feszíteni még tud! Akármilyen feszült, feszíteni még tud. Van egy paradox technika, amely azt kívánja, hogy feszült állapotban feszítsük végig az izmainkat. A központi idegrendszer ugyanis úgy működik, hogy ha bizonyos izmainkat túlfeszítjük, akkor utána már automatikusan ő lazít. Ezt a technikát úgy hívjuk, hogy villámrelaxáció. Lépéseit bárhol elvégezhetjük, a fő, hogy intenzíven koncentráljunk arra, amit csinálunk. Álljunk fel. Jó erősen zárjuk ökölbe a kezünket, és tartsuk fenn a feszítést. Ezután hajlítsuk be a könyökünket, hogy csak úgy dagadozzanak a bicepszek! Majd szorítsuk oda a könyökünket a bordakosárhoz. Most végigfeszítjük a lábunkat, a farizmok is kőkemények, húzódjunk egy kicsit fölfelé, mintha két centit nőni akarnánk, majd engedjük ki a levegőt, nyissuk szét a tenyerünket! Ennyi az egész. Ha szükséges, a gyakorlatot többször ismételjük meg. Ez az áldott kis módszer pontosan annyi feszültséget von el, hogy a maradéktól már nem betegszünk meg, nem kapunk fejfájást, azzal már meg tud küzdeni a szervezet." (prof. dr. Bagdy Emőke)