"Az egyik lányom rettenetesen nehezen serdült. Kétségbeesve vártam az időt, hogy legyünk már túl rajta. Először akkor éreztem, hogy kifelé tartunk ebből a szakaszból, amikor olyan kedvesen, elfogadóan lenéző kezdett lenni velem. „Jól van, apu, jól van.” A serdülő ellenérzése, az a hatalmas belső vágy, hogy ne irányítsa őt belülről a szülő, mindennapi dolgokban jelenik meg. „Rettenetes, ahogy az apu csámcsog! És ahogy öltözik! Még mindig azt viseli, ami a hetvenes években volt divat - szégyenkezem mellette!” Tehát rengeteg látszólagos apróság van, amit alig bír elviselni, de higgyék el: ő kifejezetten keresi ezeket az idegesítő dolgokat. Ebben a konfliktusban ugyanis az a csodálatos, hogy borzasztóan fontos a gyerek számára. Erre a konfliktusra szükség van, mert a valódi identitáson alapuló élet valójában ennek a konfliktusnak a megoldására épül. Épp ezért pszichológusként nem öröm a számomra, ha ennek a krízisnek az elmaradását látom. Minél közelebbi a kapcsolat a gyerek és a felnőtt között, annál biztosabban van jelen a krízis, és minél távolabbi, annál elegánsabb a dolog. Az erős emocionális kötést ugyanis csak nagyon kemény krízissel és küzdelemmel lehet lebontani." (Dr. Ranschburg Jenő)
