Most,
hogy a koronavírus-járvány miatt mindent fertőtlenítünk, tisztán tartunk, sőt
tartjuk az emberek közötti távolságot is, megint gyakran eszembe jut az egykori
Szovjetunió, ahol felnőttem. És nem értem, hogy nem pusztultunk ki valamilyen
irdatlan járvány következtében. Érdemes lenne egy szakavatott tudóscsoportnak
megkeresni a választ erre a kérdésre.
A
Szovjetunióban ugyanis államilag úgy működött a higiénia, hogy attól ma bármely
európai ország közegészségügyi ellenőrei a Tiszába vetnék magukat. Kezdjük az
apróságokkal! Apámmal egyszer elmentünk tejet venni a közeli kis boltba.
Persze, tejet sem lehetett csak úgy, bármikor vásárolni, meg kellett várni,
amíg megérkezik és utána sorba kellett állni, mert egy óra múlva már elfogyott.
A
tejet nagy alumínium kannákban szállították, mindenki vitte a saját edényét, az
eladó aztán egy merőkanállal benyúlt a kannába, persze, kesztyű meg egyéb
cafrangok nélkül, néha a keze is beleért, így porciózta ki a tejet.
Szóval,
megérkeztünk apámmal, már többen is sorban álltak, de tej, az még nem volt. Vártunk
türelmesen. Egyszer aztán megjött az áruszállító, bevitte a kannákat a
raktárba, ahol az eladó még sokáig matatott. Aztán megjött a váltás is, egy
vézna, negyven kilós hölgy személyében, mint kiderült az előzőnek valahová el
kellett mennie. Megint vártunk. Egyszer csak kijött a hölgy és odaszólt
apámnak, meg nekem, nem segítenénk-e kihozni a kannákat. Bementünk hátra a
raktárba, ahol az egyik kannán egy cetlit vettem észre a következő felirattal: „Gálja,
én már felvizeztem!” Ennek ellenére, miközben egyesével kihordtuk kannákat,
Gálja még löttyintett bele egy kis vizet egy kétes tisztaságú műanyag edényből.
Más.
A városokban, vasútállomásokon mindenütt italautomaták működtek. Ezekből,
néhány kopek bedobása után, natúr vagy ízesített szódavizet lehetett inni.
Bedobtad a pénzt, aztán már csurrant is a lé az automatában található egyetlen
üvegpohárba, melyet a gép egy kis hideg vízzel öblített ki. Kis túlzással azt
mondhatnánk, egy pohárból ivott az egész város.
Hasonló
volt a helyzet a finom kvásszal is. Ezt nyaranta tartálykocsikból árusították,
az eladónak általában két-három üvegkorsója volt, ezt öblítette meg egy kis
hideg vízzel, mielőtt a kvászt beleengedte. Egy-egy ilyen tartálykocsi előtt
olykor tömött sorokban álltak az emberek.
Munkácson
laktunk a buszállomással szemben, tehát nagyon forgalmas helyen. Az egyik
szomszédunk, egy ruszin bácsi, a nyugdíját kiegészítendő, egész nyáron kinn ült
a kapuban, ahol húst árult. Ez úgy nézett ki, hogy levágott egy nyulat vagy egy
tyúkot, kirakta egy hokedlire a kapu elé és mellé telepedett egy sámlira. A hús
a harmincöt fokos hőségben szépen aszalódott, a legyek szállták, de ez ellen
senkinek nem volt semmilyen kifogása, vásárolgattak is tőle.
A
szovjet higiéniát illetően azonban valószínűleg a Latorca vízében ért a
legnagyobb sokk. Munkácson a kijelölt strand a város felső végén volt, ahol a
folyó beér a lakott területre. Ide gyakran jártunk, nyáron tulajdonképpen itt
zajlott a társasági élet, meg néha egy-egy bálban, bár ez utóbbiak olyan
szempontból volt érdekesebbek, hogy ritkán zajlottak komolyabb balhék nélkül.
A
nagybátyámék a város alsó részén laktak, ahol a Latorca már elhagyja a
házakat, az ablakukból épp a folyóra lehetett látni. Egyszer, amikor náluk
jártam, fel is tűnt, hogy a parton itt is sokan napoznak, sőt fürdenek is. El
is határoztuk az unokatestvéremmel, hogy mi is megmártózunk egy kicsit. Már
derékig benn voltam a vízben, amikor arra lettem figyelmes, hogy a fürdőzők
között gyanús kinézetű, barna csomók úsznak. Nem egy, nem kettő, hanem
tucatjával. Nem volt nehéz rájönni, hogy ez bizony emberi ürülék.
Miután
pánikszerűen kimenekültünk a vízből, miközben a többiek a legnagyobb lelki
nyugalommal pancsoltak, egy ismerősünk felvilágosított minket, hogy ez évek óta
így működik, a városi csatornarendszerből érkezik az emberi ürülék. Később meg
is mutatták nekem a híd mellett azt a csövet, amelyiken keresztül a város,
illetve az állam (merthogy akkor minden állami volt), folyamatosan mérgezte a
környezetet és lakóit.
Ennek
ellenére nagyobb járványokról, az influenzán kívül, nem hallottunk. Azt hiszem,
érdemes lenne egy szakavatott tudóscsoportnak megkeresni a választ erre a
kérdésre. Biztosan lennének tanulságai.
