A halálraítélt Técsőn, végig a csehszlovák-román határ mentében

 

 (Megjelent: Reggeli Hírlap, 1927.09.04.)

Ahol a granicsár az ,,Isten“ -- A técsői hídon kezdődik a Balkán -- A hidat elzáró farács a békeszerződések szimbóluma

Técső, augusztus végén. (A R. H. levelezőjétől.) A hírhedt prá­gai egyezményben megállapított határ, amely Técsőnél a Tisza medrének köze­pén halad, széttépte Técső községét és ha­tárát. Técső régi lakosságának 95 száza­léka a Tisza jobb oldalán, csehszlovák területen maradt, a közigazgatásilag és gazdaságilag Técsőhöz tartozott Kistécső és Técső község határának fele pedig, a Tisza bal partján lévén, Romániához tar­tozik. Mit jelent az Técső gazdasági életének szempontjából? Az elsorvadást, a pusztulást, a halált.
Técső község régi határa összesen 15.800 katasztrális holdat ölelt fel. Ebből cseh­szlovák területen maradt 6800 hold, Romá­niába került 9000 hold. Ebben a 9000 hold­ban a legértékesebb s legnélkülözhetetle­nebb az erdőállomány, elsősorban az ál­lamkincstár 3000 hold erdeje, azután a község s a magánosok erdőbirtokai. A Nereszen kúpja csaknem a Tisza medréig ereszkedik, kissé hátrább a Fenyőhegy gerince vonul s ezeknek a középmagas hegyeknek lejtőit nagyszerű erdők borít­ják, olyan erdőségek, amelyek kellő gon­dozás mellett még ezer esztendőre is ele­gendő építőfa- és tüzelőanyagot szolgál­tathatnak egész Técsőnek és környéké­nek. Técső tehát a határ mostani rende­zésével egész erdőállományát elveszítette. Ez az első nagy vesztesége. Román terü­leten maradt Técsőnek 3000 holdnyi köz­ségi és közbirtokossági legelője, amely ed­dig kifejlett állattenyésztésének alapja volt. Így az a helyzet állott elő, hogy a técsőiek nem hajthatják át saját legelő­jükre a marhát, hanem a túlsó parton lakó idegenek egészen nyugodtan legeltet­hetik a técsőiek földjén, idegen tulajdo­non marháikat. A túlsó parton maradt még mintegy 2000 hold magánbirtok, érté­kes szántó, kert és gyümölcsös, amelyek­nek rendes megművelése, használata, a termények hazahordása szüntelen korlá­tozva van, néha teljesen szünetel, mert olyan rettentő nehézségekkel jár azok megművelése, annyi  igazolás, fizetési megterhelés sújtja a técsői tulajdonoso­kat, ami a gazdasági életet teljesen meg­bénítja.

Bukarest messze van
Hiábavaló volt minden megegyezés, hiábavaló a máramarosszigeti egyez­mény, amelyben a técsőieknek földjeik­kel való zavartalan közlekedést kívánt a csehszlovák kormány biztosítani, a való­ság az, hogy ezek a megállapodások tisz­tán papiroson maradtak, a Técsőtől el­szakított területen legtöbbször szünetel a köz- és a magánjog. Jogtalan terület Európa szívében, egy darab igazi, hamisítatlan Balkán s amikor a técsőiek a ro­mán határőröknél az országközti egyez­ményben biztosított s Bukarestben is el­ismert jogaikra hivatkoznak, a granicsároktól ezt a büszke választ kapják:
„Bukarest messze van, itt az Isten a granicsár.“

A fekete vonaton túl
Most már olvasóink bizonyára megér­tik, miért írunk mi annyit Técső község vergődéséről, miért beszélünk félszázezer ember halálra ítéléséről, miért tartjuk a megoldatlan határproblémák legfontosab­bikának a csehszlovák-román határnak ezt a pontját.
Megindulunk a hídon, amely a Tiszát itt három hatalmas ívvel fogja át. Gyö­nyörű, monumentális alkotás, Zsigmondy budapesti hídépítőmérnök egyik remek­műve, amely húsz évvel ezelőtt épült s azt a célt szolgálta, hogy kocsiközlekedés­sel kapcsolja egybe a técsői járás két fe­lét. A Tisza bal partján levő községek, Remete, Kistécső, Ferencvölgy, ezen a hídon át közlekedtek a külső világgal, ezen át hozhatták áruikat a técsői híres piacra, amelynek vásárai annak előtte lüktető élettől pezsegtek, ezen a hídon át érték el a técsői vasúti állomást, amely kelet felé Máramarosszigetnek, nyugati irányban Husztnak nyitott utat nekik.
Ma ez a híd nem egybefüggő gazdasági testet összekapcsoló alkotmány, hanem tilalomfa, amely megálljt parancsol a járműveknek.
Ahogy a hídra lépek, rögtön szembetű­nik, hogy a hatalmas traverzeket, árkádo­kat több milliméter vastagságú rozsdaré­teg vonja be. A pusztulás, enyészet meg­kezdte munkáját, s ha segítség nem érke­zik, az időnek az a sokat emlegetett vas­foga hamarosan bevégzi munkáját s a híd be fog roskadni az alatta tajtékzó hara­gos Tisza zúgó hullámaiba.
A jobboldalon a hídfőn két kis őrszoba, a csehszlovák határőrségé. Egy oszlop, amely a csehszlovák állami színekkel van befestve. A híd útja egy darabig jó karban tartott, dombomra feltöltött, fel­kövezett.
A híd közepén azonban egy vastag fe­kete vonalat látok, mintha a román híd­főig terjedő részt kátránnyal festették volna be.
— Mi ez? — fordulok kísérőmhöz.
— Mindjárt meg tetszik érteni.

A dekadencia jelképe
Még néhány lépés és ott vagyunk, ahol a fekete sáv megkezdődik. Igen, most már megértek mindent. A csehszlovák oldalon jó karban tartott, gondosan feltöltött út megszűnik s az a feketeség nem más, mint pocsolya, sártenger, piszok és szenny.
Románia területén vagyunk. E sorok írója egy ízben kultúrpolitikai tanulmányaiban, íróasztala mellett fog­lalkozott azzal a kérdéssel, hol van Közép-Európának s a Balkánnak kultúrhatára. Ez a fekete sáv megadja a feleletet.
Sokszor mondottuk, sokszor írtuk, hogy az új viszonyok következtében a Balkán felnyomult Közép-Európa szívébe. Aki látni akarja Közép-Európa s a Bal­kán határát, jöjjön ki a técsői hídra.Így lett a rozsdamarta técsői híd szimbólummá. A közép-európai kultúra tér­vesztésének és dekadenciájának szimbólu­mává.

A sorompó le van zárva
Most már román területen megyünk a román hídfőig. Ott is finánckalibák, egy oszlop, amelyen a piros, sárga, kék szí­nek rikítanak. A híd jobb oldalán keskeny iparvágány, régente ezen szállították a tüzelőfát s az építőkövet, ma a pálya be­gyepesedett, a sínek rozsdásak, használ­hatatlanok.
Román területre be már nem léphetünk. Hiszen baksisért megtehetném, útlevél és vízum nélkül is, de egyéb baj van, a so­rompónak szolgáló kapu be van zárva. Ez a sorompó is tipikus. Egy egyszerű rácskapu, amely most be van csukva. Ez azt jelenti, hogy a határőr urak most nem ér­nek rá, talán a korcsmában vannak, tehát a forgalom szünetel.
Ez az ezerszer megátkozott léckapu a gyönyörű vashídon a másik szimbóluma a técsőiek szenvedésének. De szimbóluma a békeszerződések szellemének is, amely ilyen fizikai és erkölcsi rácsokkal vonta be Közép-Európát.

A képen: Técsői képeslap a múlt század elejéről.

Forrás: Hungaricana

 

Székely bácsi kioktatja a német turistákat

 

Alkonyat

 Tar Béla barátom fotója.

Irgalomra van szükség

 

„Egy alkalommal beszélgettem Pilinszky Jánossal, és a katolikus költő megjegyezte:

– Utállak benneteket, „pszi”-vel kezdődő foglalkozásúakat.

– Miért utálsz, János?

– Mert nagyon nagy terheket raktok az emberekre. Azt hirdetitek, hogy minden emberi problémának van megoldása.

Ezzel sikerül elérnetek, hogy az emberek többsége úgy érzi, csak ő olyan hülye, hogy nem tudja megoldani a szexuális problémáit, a szüleivel való viszonyát, a házasságát, az egzisztenciális ügyeit, a politikai orientációját stb.-- és összeomlik.

A valóságban – mondta Pilinszky –, az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól-rosszul elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.

Szíven döfve tántorogtam ki Pilinszkytől.”

(Popper Péter)