Nem neked alszom!

 

I. Galba, a  Nero  halála  után  trónra  került  római  császár,  hispániai  helytartó korában  egy  lakomán  észrevette,  hogy  egy  fontos  udvari  személyiség hevesen  csapja  a  szelet  a  feleségének.   A  számító  Galba  úgy  vélte,  hogy ez  a  kapcsolat  alkalmilag  még  hasznára  lehet,  s  mikor  a  lakomaterem már  kiürült,  végignyúlt  heverőjén  és  mély  alvást  színlelt,  alkalmat  adva ezzel  is  neje  csábítójának  a  mind  hevesebb  ostromra.  

Miközben  a  párocska a  terem  távolabbi  sarkába  suttogott,  egy  szolga,  aki halkan besurrant,  megpróbált  a  horkoló  Galba  melletti  asztalról  elcsenni  egy értékes  aranyedényt.   A  fukarságáról  közmondásos  Sulpiciusok  nemzetségéből  való  Galba  azonban  félig  hunyt  szemmel  is  észrevette  a  tolvajlást,  s odasziszegte  a  megrettent  szolgának :

-  Te tökfilkó !  Nem  neked  alszom !

A halálraítélt Técsőn, végig a csehszlovák-román határ mentében

 

 (Megjelent: Reggeli Hírlap, 1927.09.04.)

Ahol a granicsár az ,,Isten“ -- A técsői hídon kezdődik a Balkán -- A hidat elzáró farács a békeszerződések szimbóluma

Técső, augusztus végén. (A R. H. levelezőjétől.) A hírhedt prá­gai egyezményben megállapított határ, amely Técsőnél a Tisza medrének köze­pén halad, széttépte Técső községét és ha­tárát. Técső régi lakosságának 95 száza­léka a Tisza jobb oldalán, csehszlovák területen maradt, a közigazgatásilag és gazdaságilag Técsőhöz tartozott Kistécső és Técső község határának fele pedig, a Tisza bal partján lévén, Romániához tar­tozik. Mit jelent az Técső gazdasági életének szempontjából? Az elsorvadást, a pusztulást, a halált.
Técső község régi határa összesen 15.800 katasztrális holdat ölelt fel. Ebből cseh­szlovák területen maradt 6800 hold, Romá­niába került 9000 hold. Ebben a 9000 hold­ban a legértékesebb s legnélkülözhetetle­nebb az erdőállomány, elsősorban az ál­lamkincstár 3000 hold erdeje, azután a község s a magánosok erdőbirtokai. A Nereszen kúpja csaknem a Tisza medréig ereszkedik, kissé hátrább a Fenyőhegy gerince vonul s ezeknek a középmagas hegyeknek lejtőit nagyszerű erdők borít­ják, olyan erdőségek, amelyek kellő gon­dozás mellett még ezer esztendőre is ele­gendő építőfa- és tüzelőanyagot szolgál­tathatnak egész Técsőnek és környéké­nek. Técső tehát a határ mostani rende­zésével egész erdőállományát elveszítette. Ez az első nagy vesztesége. Román terü­leten maradt Técsőnek 3000 holdnyi köz­ségi és közbirtokossági legelője, amely ed­dig kifejlett állattenyésztésének alapja volt. Így az a helyzet állott elő, hogy a técsőiek nem hajthatják át saját legelő­jükre a marhát, hanem a túlsó parton lakó idegenek egészen nyugodtan legeltet­hetik a técsőiek földjén, idegen tulajdo­non marháikat. A túlsó parton maradt még mintegy 2000 hold magánbirtok, érté­kes szántó, kert és gyümölcsös, amelyek­nek rendes megművelése, használata, a termények hazahordása szüntelen korlá­tozva van, néha teljesen szünetel, mert olyan rettentő nehézségekkel jár azok megművelése, annyi  igazolás, fizetési megterhelés sújtja a técsői tulajdonoso­kat, ami a gazdasági életet teljesen meg­bénítja.

Bukarest messze van
Hiábavaló volt minden megegyezés, hiábavaló a máramarosszigeti egyez­mény, amelyben a técsőieknek földjeik­kel való zavartalan közlekedést kívánt a csehszlovák kormány biztosítani, a való­ság az, hogy ezek a megállapodások tisz­tán papiroson maradtak, a Técsőtől el­szakított területen legtöbbször szünetel a köz- és a magánjog. Jogtalan terület Európa szívében, egy darab igazi, hamisítatlan Balkán s amikor a técsőiek a ro­mán határőröknél az országközti egyez­ményben biztosított s Bukarestben is el­ismert jogaikra hivatkoznak, a granicsároktól ezt a büszke választ kapják:
„Bukarest messze van, itt az Isten a granicsár.“

A fekete vonaton túl
Most már olvasóink bizonyára megér­tik, miért írunk mi annyit Técső község vergődéséről, miért beszélünk félszázezer ember halálra ítéléséről, miért tartjuk a megoldatlan határproblémák legfontosab­bikának a csehszlovák-román határnak ezt a pontját.
Megindulunk a hídon, amely a Tiszát itt három hatalmas ívvel fogja át. Gyö­nyörű, monumentális alkotás, Zsigmondy budapesti hídépítőmérnök egyik remek­műve, amely húsz évvel ezelőtt épült s azt a célt szolgálta, hogy kocsiközlekedés­sel kapcsolja egybe a técsői járás két fe­lét. A Tisza bal partján levő községek, Remete, Kistécső, Ferencvölgy, ezen a hídon át közlekedtek a külső világgal, ezen át hozhatták áruikat a técsői híres piacra, amelynek vásárai annak előtte lüktető élettől pezsegtek, ezen a hídon át érték el a técsői vasúti állomást, amely kelet felé Máramarosszigetnek, nyugati irányban Husztnak nyitott utat nekik.
Ma ez a híd nem egybefüggő gazdasági testet összekapcsoló alkotmány, hanem tilalomfa, amely megálljt parancsol a járműveknek.
Ahogy a hídra lépek, rögtön szembetű­nik, hogy a hatalmas traverzeket, árkádo­kat több milliméter vastagságú rozsdaré­teg vonja be. A pusztulás, enyészet meg­kezdte munkáját, s ha segítség nem érke­zik, az időnek az a sokat emlegetett vas­foga hamarosan bevégzi munkáját s a híd be fog roskadni az alatta tajtékzó hara­gos Tisza zúgó hullámaiba.
A jobboldalon a hídfőn két kis őrszoba, a csehszlovák határőrségé. Egy oszlop, amely a csehszlovák állami színekkel van befestve. A híd útja egy darabig jó karban tartott, dombomra feltöltött, fel­kövezett.
A híd közepén azonban egy vastag fe­kete vonalat látok, mintha a román híd­főig terjedő részt kátránnyal festették volna be.
— Mi ez? — fordulok kísérőmhöz.
— Mindjárt meg tetszik érteni.

A dekadencia jelképe
Még néhány lépés és ott vagyunk, ahol a fekete sáv megkezdődik. Igen, most már megértek mindent. A csehszlovák oldalon jó karban tartott, gondosan feltöltött út megszűnik s az a feketeség nem más, mint pocsolya, sártenger, piszok és szenny.
Románia területén vagyunk. E sorok írója egy ízben kultúrpolitikai tanulmányaiban, íróasztala mellett fog­lalkozott azzal a kérdéssel, hol van Közép-Európának s a Balkánnak kultúrhatára. Ez a fekete sáv megadja a feleletet.
Sokszor mondottuk, sokszor írtuk, hogy az új viszonyok következtében a Balkán felnyomult Közép-Európa szívébe. Aki látni akarja Közép-Európa s a Bal­kán határát, jöjjön ki a técsői hídra.Így lett a rozsdamarta técsői híd szimbólummá. A közép-európai kultúra tér­vesztésének és dekadenciájának szimbólu­mává.

A sorompó le van zárva
Most már román területen megyünk a román hídfőig. Ott is finánckalibák, egy oszlop, amelyen a piros, sárga, kék szí­nek rikítanak. A híd jobb oldalán keskeny iparvágány, régente ezen szállították a tüzelőfát s az építőkövet, ma a pálya be­gyepesedett, a sínek rozsdásak, használ­hatatlanok.
Román területre be már nem léphetünk. Hiszen baksisért megtehetném, útlevél és vízum nélkül is, de egyéb baj van, a so­rompónak szolgáló kapu be van zárva. Ez a sorompó is tipikus. Egy egyszerű rácskapu, amely most be van csukva. Ez azt jelenti, hogy a határőr urak most nem ér­nek rá, talán a korcsmában vannak, tehát a forgalom szünetel.
Ez az ezerszer megátkozott léckapu a gyönyörű vashídon a másik szimbóluma a técsőiek szenvedésének. De szimbóluma a békeszerződések szellemének is, amely ilyen fizikai és erkölcsi rácsokkal vonta be Közép-Európát.

A képen: Técsői képeslap a múlt század elejéről.

Forrás: Hungaricana