"Én a gyerekkoromat
hatalmas biztonságérzetben éltem meg, pedig soha nem babusgattak, és valóban
nem volt könnyű a rákosista időkben x-es osztályellenségnek lenni.
Irredentának, sovinisztának bélyegzett költő nagyapám osztályellenségnek
számított. De rend volt az életünkben és apám, aki lelkész volt, hihetetlen
erőt képviselt. Előfordult, hogy a testvéreimmel órákat álltunk sorban, és
végül penészes kenyeret kaptunk. Az utcánkban olykor megjelent éjszaka a
lefüggönyözött nagy fekete autó bőrkabátos alakokkal, és elvitte az embereket.
De ma is emlékszem, hogy amikor hallottuk az autó hangját, akkor apám állt az
előszobában és azt mondta „Egy hajszál sem eshetik le a fejünkről az Isten akarata nélkül.” A szüleim és a nagyszüleim arra tanítottak, hogy a
bajban is azt nézzem, merre van a kiút, hogyan lehet továbblépni. Persze őket
biztosan megviselte mindez, de ránk, gyerekekre ezt sohasem sugározták. Amikor
elvették a házunkat, és mentünk el a teherautóval és a cókmókunkkal Pestről,
nem azt éreztük a testvéreimmel, hogy most megyünk a nyomorba, hanem, hogy
micsoda kaland, vajon hová megyünk?" (dr.
Bagdy Emőke)