Az én rugós módszerem

Annak idején, a nagy Szovjetunióban a magamfajta fiataloknak enyhén szólva korlátozottak voltak a lehetőségei: külföldre nem utazhattunk, legfeljebb nagyon közeli rokonhoz és nagyon ritkán, az országon belül pedig csak bizonyos megkötésekkel. Ezért aztán főnyereménynek számított, hogy a magyar nyelven beszélő ungvári egyetemisták tolmácskodhattak, azaz magyarországi ifjúsági csoportokat kísértünk, általában Kijevbe, Moszkvába, és, ahogy akkor hívták, Leningrádba. Pénzt nem igazán lehetett vele keresni, de az élmény, meg a társaság felért mindennel.

Egy ilyen úton történt, hogy összemelegedtem egy csinos hölggyel, aki vagy egy fejjel magasabb volt, mint én. Tekintve, hogy nem vagyok igazán szálfatermetű, ebben nincs semmi különleges, ám a haverok azonnal elkezdtek cikizni. Merthogy akkoriban még igencsak ritkaságszámba ment az ilyen párosítás.

Egy napon, amikor beléptem a szállodai étterembe, ahol a tíz kollégám mellett vagy háromszáz turista kortyolgatta a reggeli teáját, hirtelen csönd lett. A tolmácsok cinkosan összekacsintottak, majd az egyik fennhangon, szinte már kiabálva megkérdezte:

-- Mondd csak, mit tudsz te kezdeni az ágyban egy ilyen magas csajjal? Mert most épp ezen vitatkoztunk!

Mintegy háromszáztíz szempár meredt rám, kaján vigyorral lesve, miként jövök zavarba, pirulok el, netán kezdek hebegni-habogni. Ám ekkor, ki tudja honnan, agytekervényeim rejtett bugyraiból kipattant egy isteni szikra.

-- Ó, ez egyáltalán nem gond – mondtam angyali nyugalommal. – Van ugyanis egy találmányom, a rugós módszer. Ugyan még nem tökéletes, de már használható.

Most már nem kaján, hanem kifejezetten ámuló, sőt, kissé bamba tekintettek szegeződtek rám.

-- Miféle rugós módszer? – nézett rám a kollégám megrökönyödve.

-- Tudod, az elv roppant egyszerű – válaszoltam. – Ha magas a hölgy, az ágyat egy olyan sarokban kell elhelyezni, hogy lábtól is, és fejtől is fal legyen. Aztán a kezeidre és a lábaidra rugót szerelsz, és egyszer meglököd magad…

Még mindig csak bámultak.

-- És hogy állsz meg? – bukott ki egyikükből a kérdés.

-- Hát épp ezért mondtam, hogy még nem tökéletes.

Erre olyan egetverő röhögés, sőt nyerítés tört ki az előkelő szálloda éttermében, hogy a helyiek talán még mindig azon gondolkodnak, vajon mi lehetett abban a reggeli teában.

Rá egy évre nagy nehezen sikerült eljutnom Budapestre. Meglátogattam a kollégámat, akinek valami elintéz valója akadt az utazási irodánál. Megkért, hogy kísérjem el.

Az igazgató egy alacsony termetű, középkorú, nagyon elegáns úr volt.

-- Már sokat hallottam rólad – mondta, amikor a kollégám bemutatott.

Beinvitált az irodájába, kávét hozatott, megkérdezte, nem akarok e itt ebédelni. El nem tudtam képzelni, mi ez a nagy vendégszeretet. Amikor a titkárnő kiment, bizalmasan közelebb hajolt.

-- Hogy is működik az a rugós módszer? – kérdezte, és roppant zavarban volt.

Micsoda különbség!

 A vezérigazgató aggódik egyik fiatal kollégája miatt, aki délben egy időre mindig eltűnik a munkahelyről. Elhatározza, hogy utánajár, és magánnyomozót fogad!

A nyomozó annak rendje-módja szerint követi a megfigyelendő személyt, mikor délben elhagyja az épületet. Másnap a vezérigazgató szobájába siet, hogy beszámoljon a tapasztaltakról:

- Kovács úr a szokásos módon délben elhagyta az épületet, majd elhajtott a kocsijával a házához. Megebédelt az otthonában, majd szeretkezett a feleségével. Ezután elszívott néhányat a kiváló minőségű szivarjai közül. Végül visszatért a munkába.

- Akkor semmi gond, végül is ezt az ebédidejében megteheti. Én meg már valami rossztól féltem...

- Öööö... uram, megengedi, hogy tegezzem?

- Hát... Persze, miért is ne?

- Akkor hadd mondjam el ismét. Kovács úr a szokásos módon délben elhagyta az épületet, majd elhajtott a kocsiddal a házadhoz. Megebédelt az otthonodban, majd szeretkezett a feleségeddel. Ezután elszívott néhányat a kiváló minőségű szivarjaid közül. Végül visszatért a munkába...

Fenczik Jenő beregszászi gimnáziumi tanárt a cseh járásbíróság egy politikai természetű perben felmentette

Nyírvidék, 1932. március 20.
Husznay Gyula Igor szociáldemokrata képviselő jelentette fel a magyar tanárt
Fehérgyarmatról jelenti tudósítónk: A beregszászi cseh járásbíróság nem mindennapi ügyben ítélkezett a napokban. A bűnper kapcsolatos Szabó Eumén nagyszőlIősi gör. kath. főesperes ellen az ungvári tanítóképezdei növendékek által elkövetett merénylettel. Ezt a merényletet természetes, hogy itt is, ott is tárgyalták és megdöbbenéssel állapították meg, hogy a tanítóképezdéből revolveres merénylők is
kikerülhetnek, akkor milyen szellem uralkodhatik ott ? Ezt a merényletet a beregszászi gimnázium tanárai is egymás között természetes, hogy letárgyalták és köztük dr. Fenczik Jenő is foglalkozott a merénylettel. Hogy hogyan tudta meg az ungvári tanítóképezde igazgatója a tárgyaláson elhangzott megjegyzéseket csak a járásbírósági tárgyaláson derült ki — a tárgyalás napjáig nem tudta senki. Tény az,
hogy Volosin ukrán igazgató dr. Frenczik Jenő tanárt feljelentette, mert állítólag azt mondta, hogy Volosin szemináriuma neveli Kárpátalján a gyilkosokat.
Volosin igazgató feljelentése értelmében a járásbíróság természetes, hogy az eljárás megindította dr. Fenczik Jenő tanár ellen, ami azonban szenzációt hozott. Ugyanis a kihallgatott tanúk nem igazolták a vádat és dr. Fenczik Jenő tanárt a .beregszászi cseh járásbíróság jogerősen felmentette. A tárgyaláson Volosin kijelentette, hogy az infomációt Husznay Igór, a cseheknek behódolt szoc. dem. képviselőtől szerezte. Tudomásunk szerint Volosin nem igen köszönte meg Igor barátjának információját, mert a per ezer koronájába került. Megjegyezni kívánjuk, tisztán tájékozódás végett, hogy Volosin Ágoston dacára annak, hogy még a magyar idők alatt az elemi iskolások számára írt egy könyvet, melyben a címlapon a ruszinokat a magyar haza szeretetére buzdította, ma pedig már, mert a csehektől földbirtokot kapott, minden tudásával arra törekszik, hogy a magyar nemzetiségű állampolgárokból a magyar haza iránti szeretetet kiölje és államhű csehet faragjon belőlük. Még csak annyit, hogy Volosin igazgató úr nevét magunknak megjegyeztük és hisszük, hogy rövidesen találkozni fogunk. Nasdar... Volosin igazgató úr.

A fotón: Volosin Ágoston  ruszin nemzetiségű görögkatolikus pap, politikus. A rövid ideig létezett független Kárpátukrajna miniszterelnöke.

Az amorális toalett

 János bácsi már akkor is benne volt a korban, amikor, a diploma megszerzése után életem első munkahelyére, a kis falusi iskolába kerültem. Nagyon segítőkész, és egyben egyenes ember volt, bár nyelvész létére, meglehetősen nagyvonalúan kezelte tanítványai helyesírását.

-- Ugyan, nem mindegy, hogy az ollót két „l”-lel írja az a gyerek, vagy eggyel! Attól még kiváló traktoros lehet belőle, márpedig valakinek a földet is kell túrnia, különben éhen halunk – mondogatta gyakran dolgozatjavítás közben, mintegy mentegetve a gyerkőcöket.

János bácsi régi, meggyőződéses kommunista volt, igazi paraszti származék, aki ennek a rendszernek köszönhette, hogy továbbtanulhatott. Mint megtudtam, korábban ki is nevezték igazgatónak, ám megbízatása nem tartott sokáig.

Az iskolát ugyanis, jobb híján, a régi düledező, fatornácos paplakban, illetve a mellette lévő kántortanítói lakásban rendezték be. Az iskola dolgozóinak, az igazgatótól a takarítónőig, minden hónapban politikai oktatáson kellett részt venniük, mely általában abból állt, hogy egy messziről jött, bőrkabátos ember torkaszakadtából szidta a papokat, meg az egyházat.

Az akkor még fiatal igazgató, akinek idős szülei rendkívül vallásosak voltak, egy darabig szó nélkül végighallgatta a politikai felvilágosítást, ám a harmadik vagy negyedik alkalommal szólásra jelentkezett.

-- Én amondó lennék, elvtársak, hogy ne szidjuk mi a papokat. Vagy ha már szidni akarjuk, előbb menjünk ki az udvarra, mert ha a papok nem lettek volna, akkor most iskolánk sem lenne, és ülhetnénk az Isten szent ege alatt!

Egy pillanatra halálos csönd lett, aztán itt is, ott is felcsattant egy tétova taps.

Odafönn azonban már nem örültek ennyire eme véleménynek. Alig néhány nap telt el, az igazgató pénzügyi ellenőrzést kapott. Átnyálazták az összes kimutatást, de nem találtak semmit. Aztán egy tanfelügyelőségi ellenőrzés érkezett, három okos, tanult ember nézegette át a szemléltető-eszközöket, látogatta végig az órákat, eredménytelenül.

Már-már mindenki azt hitte, sikerült megúsznia a dolgot, amikor megjöttek az ellenőrök a közegészségügytől. Előbb ők sem találtak semmit. Aztán a toalett felé vették az irányt. Ma már talán hihetetlen, vagy rémisztő, de az iskolában akkor még (a hatvanas évek végén járunk) nem volt folyóvíz, csak egy kerekes kút az udvaron, melynek végében igazi, békebeli pottyantós illemhely díszelgett, amolyan gugolda. A női-, illetve a férfiszakasz két ajtaja közzé, biztos ami biztos, a kíváncsi szemek bekandikálását megakadályozandó még egy deszkakerítést is ácsoltak.

Az ellenőrök előbb belülről tekintették meg az illemhelyet, és már-már különösebb tényálladék nélkül távoztak, amikor, az épületből kilépve az egyikük ránézett a kerítésre.

-- Nono! – horkant fel. – Hiszen ez a kerítés amorális!

Mindenki tanácstalanul nézett rá, mert ezek az emberek már sokat megéltek, de erkölcsi posványban fetrengő kerítéssel még nem találkoztak. A főellenőr közelebb lépett a palánkhoz, és egy lyukra mutatott. És valóban, az ócska fenyődeszkából valahogy kiesett egy görcs. Ha valaki rátapasztotta a szemét, akkor igenis látott valamit. No, nem a toalettet, mert az abból a szögből egyáltalán nem látszott, hanem a templomtornyot. Így is került be a jegyzőkönyvbe: „A vécé közegészségügyi szempontból amorális!”