Ismerkedés a Sárközben egykor - PÁL BÖZSI NÉNI

 

B munkácsi honvédő harcok nyíregyházi hősi halottja

 (Megjelent: Nyírvidék, 1939. január 12.)

 

Munkács védelmében elesett komáromi Szarka István jogszigorló, hadapród-tűzmester, a Hangya Központ tisztviselője.
Abban a mélységes gyászban, amely a munkácsi küzdelemben életüket vesztett hős honvédek halála alkalmával fogta el a szíveket az ország minden részében, nekünk, nyíregyháziaknak közelebbről is részünk van. Egy fiatal magyar élet tört meg a véres hajnalon, egy élet, amelynek gyökérszálai itt erősödtek ennek a szűkebb hazának, nyírségi földünknek áldott talajában. Az elesettek és a munkácsi nagy temetésen elhantoltak között van komáromi Szarka István jogszigorló, hadapród-tűzmester, a Hangya Központ tisztviselője is. Együtt érez minden nyíregyházi, minden szabolcsi szív az édesanyának mérhetetlen fájdalmával és összedobbanó szívvel kérjük az Egek Urát, áldja meg a hős magyar ifjú megsebzett családjának lelkét a mártírhalál, a hősi önfeláldozás tudatának fenségesen felemelő érzésével és azzal a bizonyossággal, hogy a kedves fiú halála példaadó erővel hat a magyarságra, emeli nemzeti önérzetét és az elvesztett drága gyermek hulló véréből a magyar feltámadás hajnala piroslik elő a sokat szenvedett magyarság egén.
A gyászoló család a hősi halált halt fiatal tüzérhadapród elhunytáról és a nemzet halottjaként való eltemettetéséről a következő gyászjelentést adta ki:
özv. komáromi Szarka Gézáné sz. felsőkubinyi és nagyolaszi Kubinyi | Erzsébet, mint anyja, és fia, László, mint fivére, úgy a maguk, mint az alantírt rokonság nevében is fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy forrón szeretet kedves fia, illetve testvére, komáromi Szarka István jogszigorló, hadapródtűzmester, a Hangya Központ tisztviselője, ez év január hó 6-án, Munkács városának védelmében, életének 24-ik évében hősi halált halt és mint a .nemzet halottja, e hó 8-án Munkácson temettetett el.
Drága halottunk, aki kiváló szellemi és lelki tulajdonainál fogva nagyra hivatott fia volt nemzetének, a galád cseh orvtámadás elhárítása közben hazájáért életét áldozta fel.
Nyíregyháza, 1939 január 9.
Emlékét kegyelettel őrizzük meg!
Kubinyi Zoltán nagybátyja és családja. Dr. Kubinyi András nagybátyja és családja, Dr. Stessel Szilárdné sz. Kubinyi Lili nagynénje és családja, Drávetzky Józsofné sz. Kubinyi Gabriella nagynénje és családja, Szarka Gyula nagybátyja és családja.

 

A képen: A hősök temetése Munkácson.

Forrás: Pesti Napló

Együtt kell élni

 

„Együtt kell élni, nem egymásban és nem egymás mellett. Egy kapcsolat nem adhat többet annál, mint hogy a nőt és a férfit egyaránt hozzásegíti rejtett lehetőségeinek kibontakozásához, ahhoz, hogy egyre inkább hiteles, egyre markánsabban önmaga legyen. Két szuverén-ember együttélésének ez az igazi értelme. Az "Én" nem oldódhat fel a "Mi" élményében. De ez a két Én nem is távolodhat el egymástól annyira, hogy a kapcsolat páros magánnyá változzon. Két szabad ember életét gondolatok, élmények; örömök és kínlódások megosztása ötvözi össze. De a megosztás is mérték szerint történjen. Minden embernek joga van ahhoz, hogy lelkében egy kis kamrát megtartson önmagának. Ez csak az övé. Ennek az ajtaját nem kell kinyitni.” (Popper Péter)

Értékmentők Dél-Erdélyben - Hungarikumokkal a világ körül 4. évad 4. rész

 

Pszichológust mindenkinek!

 

„Nem az a szabadság, hogy azt teheted amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned azt, amit nem akarsz.” (Jean-Jacques Rousseau)

 

Azt írja az újság, hogy valahol Dániába egy ifjú hölgy elhatározta, szembe fog menni a trendekkel, nem fogja kiszedetni az orra alól a bajuszkáját és általában véve is véget vet a szőrtelenítésnek, mert ő így érzi jól magát. Ezt az elhatározását megosztotta közösségi oldalán is. És a végtelenül demokratikus, elfogadó és liberális dánok és nem dánok ezt a gyalázatot már igazán nem hagyhatták szó nélkül, több ezer gyalázkodó, gyűlölködő, sőt fenyegető üzenetet kapott.

Néhány évvel ezelőtt ugyanígy járt egy brit anya, akit lefotóztak, amint az utcán szoptatta gyermekét, egy ifjú hölgy, aki Afrikában vadászott és lefényképeztek a zsákmány mellett és a sort még hosszasan folytathatnánk.

De nem kell ilyen messzire menni, kis hazánkban is fénykorát éri egymás alázása, sárba tiprása, keresztre feszítése. Vitray Tamás, a magyar televíziózás kiemelkedő alakja, akiről joggal gondolhatnánk, hogy egy köztiszteletben álló ember, a minap kocsijával karambolozott a fővárosban. Felelősségét elismerte, ő sérült meg. Látszólag bagatell ügy, naponta többször előfordul Pesten. Ennek ellenére kommentelők százai rontottak neki, mondván, azonnal el kell venni a jogosítványát, szidják és mocskolják, sőt vannak, akik szerint minden idős embert el kellene tiltani a vezetéstől. Lehet, hogy van benne valami. De mért kell ehhez gyűlölködni, fröcsögni?

Más. Szabó Zsófi színésznő nemrég bejelentette, hogy válik a férjétől. Sajnos, ilyen is elég gyakran előfordul. Mégis ezrek rontottak neki a közösségi oldalakon gyűlölködve, szidva, mindenféle kétszínűnek, mocsoknak elmondva, mivelhogy eddig megjátszotta, milyen jó házasságban él. A témára ráharapott Puzsér Róbert, a nemzet főállású fröcsögője is, aki, úgy tűnik, mióta főpolgármester-jelöltként négy százalékot kapott, kénytelen beérni kevésbé fajsúlyos kérdésekkel.

A politikusok állandó és folyamatos szidalmazásáról, legtöbbször az ismeretlenség homályába bújva, már ne is beszéljünk. Teljesen mindegy, hogy miről van szó, a sportról, a keresztes vipera nemi életéről vagy épp az időjárásról, mindig akad néhány kommentelő, aki menten odaköp némi gyűlöletet.

Nem tudom, észrevették-e, de sokkal nehezebb időkben sem volt ennyi gyűlölködés. Lesöpörték a padlást, elhurcolták a családfőt, háborúba vitték a gyermeket, de az emberek tudták, kár a szitkozódásra időt, energiát vesztegetni. Régen, ha nem volt hatalmunk valami fölött, akkor imádkoztunk. Most nem bírjuk elfogadni a tényt, hogy olykor nem az ember irányítja a dolgokat, hát gyűlölködünk. Szinte mindegy is, hogy miről vagy kinek, hogy értünk hozzá vagy nem, hogy van-e erkölcsi jogunk ítélkezni, azonnal nyomjuk neki, ahogy belefér. Ha beszólt a főnökünk azért, ha visszaszólt az asszony, azért, ha odaégett a rántás, azért, ha egyest kapott a gyerek azért. Mert szólásszabadság van és demokrácia, azt írunk, mondunk, amit akarunk. Pedig, ahogy Rousseau mondta: „Nem az a szabadság, hogy azt teheted amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned azt, amit nem akarsz.”

Az egyik ismerősöm szerint az a probléma, hogy a vitakultúránk a béka feneke alatt van, nem tudunk vitatkozni, mert az iskolában nem tanítják, ezért szitkozódunk. Szerintem a helyzet súlyosabb, ugyanis a szitkozódók többsége nem is akar vitatkozni. Ő szitkozódni akar, kiadni a feszültséget. Mert aki a világra haragszik, az nem vitatkozni akar. Annak pszichológusra van szüksége, méghozzá sürgősen.

Ha lenne annyi szakember, én bizonyos számú mocskolódás után, mindenkit köteleznék valamiféle lelki gondozásra. Lehet, hogy nem segítene, de legalább kiderülne, hol terem ez a sok gyűlölet.