Jézus a járdán

 

Feküdt az ember a járdán, a szétszórt szotyi- és eldobált banánhéjak között, a galambok egész közel mentek hozzá, az arcába néztek, mintha meg akartak volna bizonyosodni arról, hogy még él. Nem is látszott hajléktalannak, valami hosszú, az adott körülmények között meglepően tiszta lepelt viselt, vállig érő haja sem volt csapzott, igaz, a szakáll miatt talán idősebbnek látszott a koránál.

Igazából senki sem tudta, mióta fekszik ott. A járda jó széles volt, bőven elfértek mellette az emberek. Jöttek-mentek, mindenki sietett a saját dolga után. Vagy a telefonját nyomkodta. Legtöbben észre sem vették.

Az egyik padra egy fiatal pár telepedett le. Nem biztos, hogy szerelmespár, de egy fiú, meg egy lány. Csak ültek egymás mellett, egymáshoz sem értek. Sőt, nem is néztek egymásra. Még csak nem is beszélgettek. Nyomkodták a telefonjukat.

Egyszer csak a lány felpillantott, néhány percig vizslatta a földön heverő alakot.

-- Te, ott fekszik egy ember – mondta a fiúnak.

-- Csak hadd feküdjön! – felelte az, fel sem emelve a tekintetét. Látszott rajta, hogy fel sem fogta, miről van szó.

Hamarosan két idős hölgy érkezett a másik padra. Ők nem telefonoztak.

-- Ott fekszik egy ember – szólt a magasabbik.

-- Látom – felelt a másik.

Egy darabig hallgattak.

-- Talán…, talán segítenünk kellene neki – szólalt meg újra, bizonytalanul.

-- Hogy segíthetnénk? – felelte a másik. – Egyébként is, biztos valami drogos.

-- Vagy bűnöző – folytatta megkönnyebbülten az előbbi. – Annyi mindent hallani mostanában…. Meg hát arra vannak a mentők, meg a rendőrség.

-- Meg a közterület-felügyelet – tette hozzá a barátnője. – Azért kapják a fizetésüket.

Ekkor egy fiatal nő tűnt fel a sarkon a kisfiával. A kisfiú öt-hatéves lehetett és már messziről észrevette a földön fekvő férfit. Le nem vette róla a szemét. Amikor közelebb értek, elengedte az anyja kezét, odaszaladt hozzá és leguggolt mellé. A nő kétségbeesetten futott utána. A gyerek egy darabig az ember arcát bámulta. Az, mintha megérezte volna, kinyitotta a szemét.

-- Anya, anya! De hiszen ez Jézus! – kiáltotta izgatottan.

-- Ugyan, kisfiam, dehogy Jézus! Gyere már innen! – válaszolta idegesen az anyja.

-- De, de én azonnal megismertem. Ez Jézus! Szervusz, Jézus bácsi! Mért fekszel itt a földön? Beteg vagy? – kiáltotta izgatottan gyerek.

Az anyja az ölébe kapta és elcipelte onnan. Az ember feltápászkodott, végignézett az őt bámuló embereken, aztán keresztet vetett. Majd lassan, kissé szédelegve elindult és hamarosan eltűnt a sarkon.

A két idős hölgy kissé ijedten nézte távolodó alakját.

-- Te…, te, nem kellett volna mégis segíteni rajta? Mi van, ha ez tényleg Jézus volt?

A másik egy kicsit gondolkodott, aztán azt mondta:

-- Végül is, nagy baj nem lehet belőle. Nem hallottad, hogy isten mindenkinek megbocsát?