Anyuka meglátja

Nem sok kedve volt elmenni a lakodalomba, alig ismert ott valakit, de a család azt mondta, ilyet nem lehet csinálni, megsértik a rokonokat. A rokonokat, akik egy távoli faluban laktak, és akiket vagy tíz éve nem is látott. De ha menni kell, akkor menni kell.

A lagzit a rokonok udvarán felállított sátorban tartották. A mulatság eleje nem ígért sok jót, ez a fajta zene teljesen élvezhetetlen volt a számára, a hosszadalmas beszédeket pedig unta. Ilyen helyzetben mi mást tehet az ember, mint eszik és iszik?

A harmadik pohár után észrevette, hogy a szemközti asztaltól egy szőke lány sűrűn meresztgeti rá a szemét. Ne is volt csúnya, talán kissé vaskosabb a kelleténél. A negyedik pohár után aztán odament a lányhoz és felkérte táncolni. Szerencsére, ekkor épp simulósabb számot játszottak és a lány simult is.

-- Menjünk a közepébe, mert anyuka meglátja, hogy táncolunk! – súgta a fiú fülébe.

-- Apádtól nem is félsz? – kérdezte tőle.

-- Apám már berúgott – felelte a lány és legyintett.

Táncoltak még egy párat és bár újra azt a rettenetes zenét játszották, a fiúnak nem volt kedve visszamenni a helyére. Talán az elfogyasztott pálinka tette, talán a nyári hőség, kezdett közöttük felforrni a levegő.

-- Nem mehetnénk el valahová, ahol kettesben maradhatunk? – kérdezte a fiú.

-- Nem lehet… Nagy baj lesz, ha anyuka meglátja – felelte bizonytalanul a lány.

Táncoltak tovább, néha ittak egy pohárkával. Már későre járt az idő, amikor egyszer csak kialudt a villany.

-- Szabad a csók! – hangzott valahonnan egy borízű hang.

A lány megfogta a kezét.

-- Gyere velem! – súgta a fülébe.

-- Hová megyünk? – kérdezte, amikor kiértek a friss levegőre.

-- Csak ide az óvodába. Anyám ott dolgozik a konyhán, tudom, hová dugják a kulcsot – mondta izgatottan a lány.

Az óvoda valóban csak néhány házzal odébb volt. Meglett a kulcs. Bementek. A legnagyobb helységben apró ágyak sorakoztak a félhomályban. Azonnal egymásnak estek.

-- Toljunk össze néhány ágyat! – szólta fiú lelkesen.

Már éppen hozzákezdtek volna, amikor az épület hátsó részéből valami zajt hallottak. A lány megdermedt.

-- Csak nem anyuka jött utánam! – szólt ijedten, aztán gyorsan rendbe szedték magukat. – Menjünk innen gyorsan!

-- Ugyan, nem kell úgy beijedni! Lehet, hogy csak egy macska. Gyere, nézzük meg!

Odalopóztak egy üvegezett ajtóhoz, mely elválasztotta az óvodát a konyhától. Odabenn egy középkorú nőt és egy férfit láttak félreérthetetlen helyzetben, épp a ruhájukat igazgatták.

-- Te jó isten! – suttogta a lány. – De hiszen ez anyuka!

-- Nem azt mondtad, hogy apád már részeg? -- kérdezte csodálkozva a fiú.

-- Hát azt, de ez nem is apám, hanem János bácsi a szomszédból – hangzott a válasz.

Bentről beszélgetés hallatszott.

-- Menjünk, mert észrevesz a násznép! – nyugtalankodott a nő.

-- Ugyan, dehogy vesz észre ekkora tömegben! – nyugtatta az ember. – Sőt, ha már itt vagyok, elviszünk vagy két zsák krumplit is a raktárból, ennyit nem vesz észre senki. Mindjárt hozom a talicskát.

-- És most? – kérdezte a fiú, amikor végre elmentek.

-- Most? – kérdezett vissza a lány és kacéran hozzásimult. – Most már egyáltalán nem félek anyukától.