(Megjelent: Ruszinszkói
Magyar Hírlap, 1927. 01. 9.)
Nagyon
érdekes eset foglalkoztatja most a bíróságokat. Úgy jogászi, mint laikus
körökben nagy meglepetést keltett. Az eset az alábbi:
Egy ungmegyei, verchovinai zsidóember V. Sándor, még
1907-ben kivándorolt Amerikába. Az otthonhagyott asszony ezalatt szerelmi
viszonyt folytatott egy másik falubelivel. A következményeket ők sem kerülhették
el és az asszonynak a férj távozta után mintegy három év múlva gyermeke
született.
Amikor erről a férj értesült, hajóra ült és visszaevezett
az ó-világba és felelősségre vonta az asszonyt. Minden magyarázkodás dacára a
viszony teljesen elhidegült a férj és feleség között és elhatározták, hogy
elválnak egymástól.
A rituális elválást a turkai rabbi el is végezte, de a
polgári elválás elé előre nem látható akadályok gördültek.
Az ungvári törvényszék, amely a válás ügyében I. fokon határozott, a válást
nem mondotta ki, mert az asszony magatartásában és más férfivel való szerelmi
viszony folytatásában nem látott elég okot a házasság felbontására. A
törvényszék ugyanis arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha a férj hosszabb
ideig távol él feleségétől, nem kívánhatja tőle azt a kötelező hűséget, mintha
mellette, vagy vele együtt élne.
V. Sándor tehát nem tud elválni a feleségétől, aki
megcsalta őt. Nem, mert nem előtte csalta meg. V. azonban nem nyugodott bele
ebbe az ítéletbe, hanem fellebbezett a kassai táblához, amely most döntött ebben
az ügyben és megsemmisítve a törvényszék ítéletét, kimondta, hogy a házasság
szentség, amelyben úgy a férjnek, mint az asszonynak erkölcsi kötelességei
vannak egymással szemben, amelyeket sem idő, sem távolság nem rombolhat le.
A válást azonban a tábla sem mondotta ki, mert a férj
válási keresete elévült. V. Sándor tehát a II. fokú döntés után sem válhatott
el feleségétől, bár igazat kapott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése