Munkács, 1964. III. 15.
Október 10-én reggel valahogy szokatlan jókedvvel ébredtünk. Bár mondhatom, jó kedélyünk sohasem hagyott el, de e nap reggelén rendkívüli hangulatban voltunk. Odaálltunk a rácsos ablak mellé és teli torokkal énekeltünk: „Rácsos kapu, rácsos ablak, nemsokára én elhagylak.”
Alighogy megreggeliztünk, belépett cellánkba egy detektív, s felszólított, hogy csomagoljuk össze a holminkat, mert hazamegyünk. Erre mi kijelentettük, hogy jólérezzük magunkat és csak abban az esetben megyünk haza, ha a rendőrkapitány személyesen jön el. Abban a pillanatban belépett a rendőrfőnök és ezeket mondotta: „Prágából telefonálni, ti szabadok lenni.” S ekkor történt az a talán páratlannak mondható eset, hogy távozásunk előtt, rabtársaim kívánságára, megköszöntem a szép bánásmódot.
Szabadok voltunk. Családjaink körében lehettünk, de most következtek e lehető legmozgalmasabb napok. A politikai események gyorsvonati sebességgel követték egymást. Október 11-én Kárpátalja kormányzója a munkácsi járás területére elrendelte a statáriumot. Ez volt az utolsó ténykedése, mert 12-én kinevezték Kárpátalja első autonóm kormányát. Bródy Endre Prágából már mint miniszterelnök tért vissza Ungvárra.
Ugyanaz nap délután egy postatiszt értesített, hogy kihallgatott egy telefonbeszélgetést, mellyel az ukrán irányítású Volosin-párt Ungváron székelő központja munkácsi szervezeteinek kiadta az utasítást, hogy az éj folyamán Munkácson el kell hurcolni negyven közéleti személyt. S felsorolt nevek között az én nevem is szerepelt. Késő este vak sötétségben szekérre ültettem feleségemet és párnák közzé rejtettük három kisgyermekünket, így menekültünk egy szőlő borházába. Másnap reggel, mikor bejöttem a városba, megtudtam, hogy nem történt semmi, mert közben az új kormány vette át a hatalmat.
Bár az 1938. október 9-én Komáromban megkezdett ötnapos magyar-csehszlovák tárgyalások eredménytelenül végződtek, a politikai légkör szinte pattanásig kiéleződött. A csehek nap nap után törekedtek kellemetlenkedni, az őslakosság apró-cseprő megnyilatkozásait megtorolni. A magyar ifjak csaknem minden éjszaka újabb és újabb módszerű tüntetéseket rendeztek. Saját készítésű röplapokat osztottak. A kerítéseket és járdákat különféle csehellenes feliratokkal látták el. A házak falaira piros-fehér-zöld színeket festettek. Ezen és más hasonló cselekedetek másnapi letartóztatásokkal végződtek. A rendőrségen csaknem minden nap voltam, mert a letartóztatott ifjak kiszabadítása érdekében kellett eljárni.
Egy napon R. Vozáry képviselő neje magához kéretett, s közölte velem, hogy a tiszti étkezdéből kiszivárgott hírek szerint férjét a délután folyamán letartóztatják. Az erre vonatkozó parancsot Kárpátalja hadseregparancsnoka adta ki. Én azonnal elmentem Ungvárra, ahol Bródy miniszterelnök azonnal intézkedett, s búcsúzáskor kijelentette: „Amíg én a miniszterelnöki székben ülök, ne féljetek, senkinek nem lesz bántódása!”
Csakhogy Bródy csak két hétig ült a miniszterelnöki székben, mert abba beleült a szerepelni vágyó Volosin. Első ténykedése volt az összes politikai pártot beszüntetni, a pártirodákban házkutatást elrendelni és R. Vozáry képviselőt letartóztatni.
Október 26. reggelén értesítettek, hogy éjjel letartóztatták az öreg Korláth fornosi református lelkészt. Azzal vádolták, hogy összeköttetést tartott fenn a dercenvidéki szabadcsapatokkal. Azonnal keresésére indultam, s a járásbíróság fogdájában megtaláltam. Arra hivatkoztam, hogy nincs értelme az öregembert fogva tartani, amikor már mindenki érzi, hogy néhány napon belül amúgy is megváltozik minden. Tíz percen belül a sógornőjéhez kísértem. Október 28-án felkeresett gróf Eszterházy János és Hokky Károly és a lakásomon tárgyaltunk Munkács jövőjéről.
Október 30-án az Ukrán Nemzeti Tanács gyűlést és felvonulást tartott. Révay miniszter kijelentette, hogy ők a csehek, szlovákok és kárpátaljai ukránok közös államát akarják. Fencik miniszter pedig azt hangoztatta, hogy ez a föld Poprádtól Kamcsatkáig orosz föld.
Amikor elterjedt a hír, hogy német-olasz döntőbíróság fogja a magyar-csehszlovák kérdést elintézni, a csehek annyira felbőszültek, hogy egymást érték a házkutatások, letartóztatások. Sok közéleti személyiség elhagyta városunkat és a szőlők borházaiban, pincéiben bujdostak. Megfélemlítésünkre utcáinkon ágyuk és tankok robogtak végig és sűrű rajokban repülőgépek keringtek fölöttünk. A katonai őrszemek és rendőrök féltükben átlövöldözték az egész éjszakát. Én, családomat féltve, jónak láttam bedeszkázni hálószobánk ablakait.
Mi saját szemeinkkel láttuk a cseh hadsereg bomlását, a hírhedt cseh adóprés megállását, a szőrszálhasogató hivatalok nemtörődömségét és megszűnését, az egyre lázasabb csomagolást és szállítást. Ezen jelenségek mind arra vallottak, hogy már a csehek is tudatában vannak a reájuk váró sorsnak.
Mindezek láttán belőlünk is kitört a nemzeti érzés, a hazafias elkeseredés húsz éven keresztül féken tartott lángja. Hol itt, hol ott hangzott fel a halálos bűnnek számító Himnusz. Éjjelenként készítettük a piros-fehér-zöld zászlót. Magyar ifjaink e földindulásos, égszakadásos napokban, nem riadva vissza ütlegelésektől, börtöntől, golyótól, ott voltak minden csehellenes tüntetésen.
Idegeink már szétpattanóban voltak, amikor 1938. november 2-án végre megjött a bécsi döntés napja és Imrédy miniszterelnök a könnyes megindultságtól el-elcsukló hangon este pont 9 órakor bejelentette, hogy Munkács is visszatér. Ez az este minden percével és minden érzésével mint életünk legnagyobb élménye sírig fog lobogni lelkünkben. Az örömtől kiugrani készülő szívünkkel nem igen mehettünk az utcára, ahol még cseh rendőrök cirkáltak és mégis találtattak, akik vállalták a kockázatot, mert késő este énekszóval felzörgettek otthonomban.
Másnap reggel elmentem a rendőrségre. Ölelő karok és örömsugallta csókok kísérték utamat. A katolikus templom és a városháza közötti útvonalon magyarok ezrei tolongtak. A rendőrök és a csendőrök lépten-nyomon elkobozták a piros-fehér-zöld kokárdákat.
Fotó: Az 1937-es munkácsi katolikus karácsonyi ünnepség szervezői és szereplői. Az első sorban középen nagyapám.
Forrás: Magánarchívum.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése