(Megjelent: Az Est, 1921.12.13.)
Hajbakaptak a bécsi emigráns kommunisták. Kun Béla két és fél kilogramm színaranyat küldött Moszkvából bolsevista barátainak
Bécs,
december 22.
(Az
Est tudósítójától)
Szemérmetesen,
mint, a hogy a kommunisták szokták, »Ungár Henrik” írói álnév mögé rejtőzködve,
amely alatt kétségtelenül a Becsbe emigrált magyar bolsevista népbiztosok
egyike lappang, »A magyar pestis Moszkvában« címmel röpirat jelent meg itt, a
mely élénk világot vet a III. Internacionalé üzelmeire, minden förtelmességére
és a nagyhatalmú Kun Béla, nemkülönben bécsi
elvtársainak züllöttségére. Az osztrák szociáldemokraták lapja, az Arbeiter
Zeitung ma terjedelmes kivonatot közöl ebből a röpiratból.
Lukácsék helyett a„konstruktőrök
pártcsoportja"
A
leírás ott kezdődik, hogy Kun Béla
és Pogány József unszolására a moszkvai III. Internacionalé végrehajtó
bizottsága elcsapta a bécsi magyar kommunista párt vezetőségét, Lukács
Györgyöt, Rudas Lászlót, Lengyelt és a többi jeles vezért s helyükbe új
pártvezetőséget küldött ki, amelynek feje Vágó Béla,
tagjai pedig Rákos Ferenc, Rudas Zoltán stb., a kik azután elnevezték magukat „a
konstruktőrök pártcsoportjának”. Vágó Béla
tudvalévőén Kun Bélának legmeghittebb
bizalmasa és a moszkvai III. Internacionalé bizalmi férfia. Ennek az elcsapatásnak
és az egész összeveszésnek oka távolról sem valami elvi kérdés, hanem pénz, mégpedig
csengő aranypénz, a miről a röpirat a következőket tartalmazza:
Kun Béla két és fél kilogramm színaranya
Egy szép napon megjelent Vágó Béla,
a budapesti Magyar Tanácsköztársaság szovjetkormányának rosszhiszemű
népbiztosa, Kun Béla kreatúrája, a kommunisták
magyarországi pártjának vezető tagja Rudas Lászlónál és közölte vele, hogy Kun
Béla két és fél kilogramm régi színarany pénzt küldött
Moszkvából. Ez a vagyon -- miként Kun Béla írta
és Vágó Béla előadta -- nem az
orosz szovjet-köztársaság tulajdona, hanem „egy korábbi rekvizícióból származik”.
A sok aranypénzt Kun Béla utasításai szerint a
következő személyek között kell felosztani: Vágó Béla,
Pohl Ernő, Rudas László, Pogány Józsefné, Kun
Béláné és Rudnyánszky Endre. Vágó Béla
felszólította Rudast, hogy a legszigorúbban őrizze meg a titkot és legyen jelen
az osztozkodásnál. Rudas úgy magyarázta a szigorú titoktartást, hogy a
Kommunisták Magyarországi Pártja központi bizottságának bejelentette a dolgot,
s azt az utasítást kapta, hogy legyen résen, gondoskodjék róla, hogy az
aranypénz ne csak a felsorolt vezetőknek, hanem az egész pártnak jusson. Mikor
aztán Vágó Béla a megjelölt időben az
osztozkodáshoz akart fogni, Rudas László követelte, hogy a küldött aranyat
szolgáltassa ki a pártnak, a mit Vágó kereken megtagadott.
Vágó Bélát kizárják
Megkezdődött
a nagy hercehurca és jó sokáig tartott a viszálykodás, míg végre május 11-én
összeült a kommunista párttörvényszék és egyhangú határozattal kirekesztette a
pártból Vágó Bélát. A következő napon annak
rendje és módja szerint közölték az ítéletet a magyarországi kommunistapárt
valamennyi tagjával és egyben a moszkvai III. Internacionalé végrehajtó
bizottságával. Vágó Béla nem hagyta ennyiben a
dolgot. Moszkvához folyamodott és kebelbarátjának, Kun
Bélának nagy hatalma segített rajta.
Vágó Béla „hervadhatatlan érdemei"
A
III. Internacionalé végrehajtó bizottsága megsemmisítette a bécsi
párttörvényszék ítéletét azzal a mulatságos megokolással, hogy „Vágó Bélának
hervadhatatlan érdemei vannak a magyar munkásmozgalom vezetése körül”. Az ügy véres komolysága megtiltja nekem --
folytatja a röpirat szerzője --, hogy ennek a jeles férfiúnak a magyarországi
tanácsköztársaság idején szerzett hervadhatatlan érdemeit tollhegyre vegyem,
halhatatlan érdemeit, amelyeket mint jóbarát, hűséges rokon és gondos családapa
szerzett.
Nyilván
Vágó Béla volt megint, aki
hamarosan tudomására juttatta mindenható patrónusának, Kun
Bélának Rudas László elvtársi hűségét. Kun
Béla toporzékolt a dühtől és elhatározta, hogy meg
fogja torolni az engedetlenséget. A megtorlás az volt, hogy átszervezte a
külföldi kommunista szervezetek pártvezetőségeit s így jött létre Becsben a
magyar párt- „konstruktőrök frakciója”. Kun Bélának
egyetlen gondja az volt, hogy az aranybotrányt elnémítsa, nehogy tudomást
szerezzenek róla és annak hatása alatt kiábránduljanak a kommunista eszmékből a
másod- s harmadrangú bolsevisták. Az ügy a III. Internacionalé világkongresszusát
is foglalkoztatta. Kun Béla gondoskodott róla,
hogy megvédelmezze a bécsi pártkonstruktőröket, a világkongresszus pedig Kun
Bélának adott igazat s határozatával eldöntötte azt a
kérdést, hogy szabad-e Kun Bélának
kebelbarátai magáncéljaira az orosz proletárságtól elvonni vagy közönséges
szóval ellopni az aranyat. Érdekes, hogy a világkongresszuson a hírhedt Radek
és nem kevésbé nevezetes társa, Leva, aki a középnémetországi puccsot szervezte
és vezette, Kun Béla felfogását
körömszakadtáig védte.
A
röpirat az ezután következő fejezetekben félrelebbenti a függönyt „a kelet- és
középeurópai vörös futárok" szervezetéről, a mely Kun Béla
organizációja, s amelynek tagjai a legkipróbáltabb kommunisták s az a
feladatuk, hogy élénk összeköttetést tartsanak fenn Duna-Európa és a III.
Internacionalé, vagy helyesebben Kun Béla
között. Leírja személy szerint a vörös futárokat, akik a csatornák fenekéről
kerültek elő, csupa börtönviselt alak, a legkülönfélébb gyülevészhad, de egy
tulajdonságban megegyezik valamennyi, abban, hogy életre-halálra híve Kun
Bélának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése