Emlékezetes a jeles Jósa András,
szabolcsvármegyei főorvos alakja, akinek a legnagyobb szenvedélye volt a
honfoglalás-korabeli ősmagyarok után kutatni. Fel is ásatott minden buckát,
homokdombot a vármegyében; nem volt előtte biztonságban a föld mélyében
rejtőzködő, lócsontból faragott korcsolya sem, amelyen a legenda szerint az
ősmagyarok átkeltek a befagyott Tiszán, hogy a Nyírségbe jussanak. Jósa András
aztán, mikor ideje elkövetkezett, meghalt, de gödrei, üregei, hatalmas
ásatásainak nyomai itt tátongtak tovább a homokdombok partjaiban. Senkinek se
jutott eszébe betakargatni az ősmagyarok sírvermeit, amelyek olyan tágasak
voltak, mint egy parasztház, hiszen lóháton temették el a régi vitézt.
A világon mindennek eljön a maga ideje. Eljött a haszna a
Jósa András gödreinek is. Az elmúlt években, mikor a románok tartották
megszállás alatt Szabolcs vármegyét, egyszer csak szemet vetettek a „hódítók” a
különböző cséplőgépekre és egyéb gazdasági eszközökre. Kezdték őket összeszedegetni
— emlékbe. Nosza, a jó nyíregyháziak és más környékbeliek sem voltak restek. Sötét éjszakákon elindították
az aratógépeket, gőz- ekéket ama tátongó ősmagyar sírok, felé, betemették
vagyonkájukat a föld alá és az ősök hűséggel megőrizték a rábízottakat. A
babonás románok nem merték feltörni a sírokat. — Így őrizték meg a honfoglaló
ősök késői maradékaik vagyonkáját az elrablástól. (Kr. Gy.)
Fotó: Magyar Nemzeti Digitális Archívum
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése