Munkács, 1964. III. 15.
A m. kir. belügyminiszter Fekésházy Zoltánt a munkácskörnyéki községek kormánybiztosává nevezte ki. Ez a kinevezés nékem újabb megterhelést jelentett, mert ő itt kevésbé ismerős lévén, különösen személyi vonatkozású ügyekben, mindig engem vett igénybe és az én véleményemet kérte.
A m.kir. kormány a visszacsatolt területeken különféle igazoló bizottságokat létesített. Én a vasutasok és a pénzügyi alkalmazottak bizottságaiban kaptam kinevezést. Az igazoló bizottságok működése nem mondható áldásosnak, mert bár minden bizottság négy tagja itteni volt, annak elnöke azonban mindig budapesti, aki az igazolás során elfogultan viselkedett. Ezt az elfogultságot felhasználták azok, akik tucatszámra készítették a feljelentéseket és csupán személyeskedésből eljuttatták őket az elnökökhöz. Ilyenkor mindig nehéz szócsatákra került sor, mert az elnök rendszerint a személyes bosszúból beküldött feljelentésnek adott hitelt.
1939. március 18-án reggel 8 órakor a városháza előtt fogadtuk Horthy Miklós kormányzót, aki a déli órákban visszautazott Pestre.
1939. március 25-én délután ellátogatott Munkácsra Teleki Pál miniszterelnök és Keresztes-Fischer belügyminiszter. A városháza kis tanácstermében rendezett uzsonna keretében beszéltük meg a különböző problémákat.
A kormány nem tartotta időszerűnek a visszacsatolás után azonnal választásokat kiírni, s így kinevezés útján törekedett a vármegye közigazgatási életét biztosítani. Így történt, hogy Bereg vármegye törvényhatósági bizottságába én is kaptam meghívást. Az ünnepélyes alakuló gyűlésen dr. Korláth Endre főispán elnökölt. Jobbján Fekésházy Zoltán alispán, balján pedig Horváth vármegyei jegyző foglalt helyet. Háta mögött ott állt, a hagyományos szokás szerint kivont karddal, két piros sapkás vármegyei hajdú. Ezen a gyűlésen engem a törvényhatósági kisgyűlés tagjává választottak. Ennek következtében minden hónapban kaptam meghívást Beregszászba, s így vettem részt a vármegye ügyeinek intézésében.
A főispán, beiktatása után, kinevezte Munkács város képviselő-testületét, melybe természetesen szintén meghívást kaptam. Ennek gyűléseire azonban csak nagyritkán mentem el. A város vezetésében olyan szellem volt kialakulóban, mely sehogyan sem volt az én szociális gondolkodásommal összeegyeztethető. A város kinevezett polgármestere dr. Engelbrecht István volt. Egy százszázalékos keresztény katolikus magyar, de nagyon kis koncepciójú, erélytelen ember. Ez tette lehetővé, hogy bár ő volt a polgármester, R. Vozáry képviselő volta dirigens. Ő pedig a dirigáláshoz az adatokat és véleményeket a képviselő-testületen kívül álló barátaitól (dr. Fried, dr. Spiegel, dr. Péter, stb.) kapta. Így történt, hogy Vozáry a kívülről kapott javaslatokat a polgármesterre oktrojálta, aki pedig elvárta, hogy a képviselő-testület ezeket megjegyzés nélkül elfogadja.
Egy alkalommal én a hivatalos javaslattal szemben felszólaltam és ellenjavaslatot tettem. A többség az én javaslatomat fogadta el. A gyűlés után a polgármester ezeket mondta nékem: „Amit ma csináltál, az fegyelemsértés.” Nemcsak nekem szólt, megfenyítette azokat is, akik az én javaslatom mellett szavaztak. Ez és más hasonló esetek meggyőztek engem arról, hogy nincs helyem olyan gyülekezetben, ahol a vélemény-nyilvánítás tiltva van. Én már akkor tizenöt éves várospolitikai múlttal rendelkeztem, fejbólogató sohasem voltam, a polgárság érdekében mindig bátran kiálltam, felszólaltam és javaslatokat tettem, s ezért nem tudtam „fegyelmezett” maradni. Így aztán, az összezördülések elkerülése végett, a városházát inkább kerültem.
1939. májusában a m. kir. kormány kinevezte a visszacsatolt terület országgyűlési képviselőit. Engem személy szerint ez az intézkedés nem érintett, hisz én már a kezdet kezdetén kijelentettem, hogy egyelőre politikával nem foglalkozom, de érintette magyar mivoltomat, sértette magyar érzéseimet. Nem tudom, hogy kinek a javaslatára, kinek a sugallatára behívtak a képviselőházba olyanokat is, akik a cseh impérium alatt magyarellenes politikát folytattak, sőt, behívták Fenciket is, aki a bécsi döntés előtti vasárnapon munkácsi nagygyűlésen hangoztatta, hogy ez a föld Poprádtól Kamcsatkáig orosz föld.
Ezek bevonultak a magyar parlamentbe, de még arra sem voltak képesek, hogy a bemutatkozó, úgynevezett „szűzbeszédeiket” elmondják. Tulajdonképpen nem is beszélhettek, mert ők követők nélküli, „árva” képviselők voltak.
1939. év május hó egyik verőfényes vasárnapján dr. Pataky Tibor államtitkárral lélekemelő ünnepségen vettem részt a lengyel-magyar határon. Magyar oldalon egy szakasz honvéd, lengyel oldalon pedig egy szakasz lengyel katona volt felsorakozva. Középen egy tábori oltár, melyen Fankovics Antal esperes-plébános szentmisét celebrált. Utána jelen voltam a két kormány küldöttjeinek baráti kézfogásánál.
Június hó egyik szép, napsütéses vasárnapján délután az állomásépületet rendőrkordon vette körül. Oda csak vagy ötvenen kaptunk bebocsátást. A Sugár út két oldalán az óriási tömeget katonai kordon tartotta vissza. Az állomás előtt díszszázad állt, amikor a katonazenekar a himnuszt játszotta, berobogott a Szent István Jobbját szállító különvonat. Elsőnek kiszállt a vonatból Serédi Jusztinián hercegprímás, fényes papi kísérettel. Utána kiemelték a kocsiból a Szent Jobbot, s testőrök által kísérve vitték a város központjába, az országzászló talapzatáig. Egy rövid ünnepség visszakísértük az állomásra és a különvonat visszavitte Budapestre.
1939. július hónapját Debrecenben töltöttem. A kormány ugyanis elrendelte, hogy minden visszacsatolt városból 3-4 kiküldött vegyen részt a visszacsatoltak részére rendezett nyári egyetemen. Ezzel azt akarták elérni, hogy közigazgatási, pénzügyi, gazdasági és nemzetpolitikai vonalon megismerjük az anyaország vonatkozó rendszabályait. Délelőtt előadásokat hallgattunk, délután rendszerint strandoltunk. Az első szombaton az egyetem rektora, a második szombaton Debrecen város országgyűlési képviselője, a harmadik szombaton pedig Debrecen város polgármestere hívott meg vacsorázni. A tanfolyam befejezése után megnéztük a Hortobágyot. A záróünnepségen a kormányt Jaross Andor felvidéki miniszter képviselte.
A képen: A munkácsi városháza 1939-ben.
Forrás: Fortepan
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése