(Megjelent: Esti Kurir,1927.01.05.)
Romantikus szerelmi házasság az orosz testőrtiszt és a nagykanizsai cipész 16 éves leánya közt -- A fiatal asszony Szilveszter-éjjel adott életet második gyermekének
Az Ülés-utcai bérkaszárnya kis szobájában elsárgult fotográfiák
és nagy csomó üres papírtokocska hever. Határkövei annak az útnak, amelyet
Jajcovszky Vladimír befutott harmincöt esztendő alatt, apjának szentpétervári
palotájától, a cári udvaron, a bukaresti állami operaházon, a nagykanizsai
suszter házán keresztül a Rókus-kórház hírhedt huszonnyolcas kórterméig, ahova
ma hajnalban életveszélyes mérgezéssel, haldokolva szállították a mentők.
A bukaresti
operaház tagja
Jajcovszky Vladimír előkelő orosz nemesi család sarja. A
háború kitörésekor a cári gárda legszebben dekorált tisztje volt. A
kommunizmust megelőző forradalmak idején Szentpétervárott érte a nagy orosz
átalakulás. Neki is menekülnie kellett. Bebarangolta a fehércsapatokkal egész
Oroszországot, a lengyel határtól a japán tengerig. Szolgált Kolcsak tábornok
seregében és részese volt a Denyikin-akciónak is. A legutolsó fehér ellenforradalmi
szervezet felbomlása után barangolásai közben Romániába jutott, ahol először,
mint kikötőmunkás kapott alkalmazást, majd a bukaresti opera tagja lett.
Jajcovszky Vladimír ebben a jobbsorsában is nagyon visszavonult életet élt,
minden idejét olvasással és muzsikálással töltötte. Románia után Magyarország
következett, ahol végigmuzsikálva a nagyobb vidéki városokat, eljutott végül is
Nagykanizsára.
Ez a város azután fordulópontot jelentett a muszka tiszt
sorsában. Egy nagykanizsai kávéházban énekeit és muzsikált Jajcovszky főhadnagy
és a város polgárai szívesen hallgatták. A szerelem itt beköszöntött hozzá. Egy
nagykanizsai cipészmester tizenhat esztendős lányába, Horváth Erzsébetbe lett
szerelmes és a magyar lány a mai napig nem is szakadt el a főhadnagytól.
Halálosan szerelmes lett Jajcovszky a tizenhatesztendős
lányba, de Horváth Erzsébet is szívesen hallgatta az emigráns tiszt muzsikáját.
A harmincöt éves férfi mindenáron meg akarta szerezni magának a tizenhat esztendős
lányt. Amikor hirtelen el kellett hagynia Nagykanizsát, Horváth Erzsébet utána
szökött Budapestre, ahol azután annak rendje- módja és törvényes formái szerint
össze is házasodtak.
Jajcovszky Vladimírnak most már kettőjükről kellett
gondoskodni. Éjt nappallá téve dolgozott, hogy fiatal feleségét ellássa
mindennel. Imádta feleségét és imádta azt a kis szőke apróságot, aki egy
esztendővel később megszületett.
Múltak az esztendők és a cár egykori testőrje, hogy
keresetét növelje, tavasszal vidékre ment, mert ott előnyösebb szerződést
kapott. A pénz pontosan az asszonyhoz érkezett.
„Feleségemet ne
értesítsék..."
Jajcovszky Vladimír az ősszel hazaérkezett. És még
visszavonultabb lett, csendesebb és mogorvább. Három nappal ezelőtt történt,
hogy feleségét beszállították a Baross-utcai Bársony-klinikára, ahol
Szilveszter éjszakáján
egészséges fiúgyermeknek adott életet.
Jajcovszky egy ízben meglátogatta a klinikán feleségét,
többször azonban nem kereste fel és mikor a házbeliek gratuláltak az újdonsült apának,
csak keserűen mosolygott és a fejét rázta.
Az éjszaka körülbelül három órakor érkezett haza munkájából.
Lakásadónője hajnaltájban különös hörgésre lelt figyelmes, mely az emigrált
orosz tiszt szobájából szivárgott ki. Benyitott hozzá és a hajnali szürkület
piszkos világosságában
az ágyon habos szájjal fetrengve találta Jajcovszky Vladimírt,
aki előtt a paplanon rengeteg fehér papírtokocska hevert. Az asszony azonnal
fellármázta a házat, értesítették a mentőket, akik megállapították, hogy az
életunt férfi nagy mennyiségű ismeretlen méreggel mérgezte meg magát és
életveszélyes állapotban szállították be a Rókus-kórházba.
Mikor a mentők eltávoztak, a lakásadónő egy kis cédulát
talált az éjjeli szekrényen:
„Feleségemet ne értesítsék. Ha meghalok, mondják azt neki,
hogy a villamosról estem le. Most pedig azt, hogy fáj a lábam.”
A képen: II. Miklós, az utolsó orosz cár.
A fotó illusztráció.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése