A szabadságharc cigányprímásai

 (Megjelent: Budapest, 1911.10.15.)

Tábori zenészek 1848-ban
A cigány muzsikusokat, akiknek ősei már Zsigmond király uralkodása alatt vándoroltak be hazánkba, II. Rákóczi Ferenc fejedelem alkalmazta nagy sikerrel tábori zenészeknek. 1848-ban, amidőn honvédseregeink megyénkint egymás után megalakultak, közköltségen csakhamar huszonnégy-harminc tábori cigányzenekart szerveztek, amelyeknek lelkesítő nótái mellett nem egy diadalmas csatanap dőlt el a magyarok javára. Csak Görgey Artúr csapatainál nem hangzott zeneszó. A tisztjeit féltette, hogy mulatósakká lesznek. De azért, amikor a felvidéki visszavonulást vezette, a bányavárosokban mellette voltak a cigányok.
Pityó József volt a felvidék leghíresebb zenekarvezetője Görgey hadseregében. Magassága egy öl volt, szakálla, haja hófehér s a hegedűjének hangja zokogó. A fiúk nem tudták könnyezés nélkül hallgatni a ma már ismeretlen „Sohrovói” Rákóczi-csatadalt. Pityó önként követte Görgeynek Liptón át a Szepességbe vonuló hadait, részt vett az iglói éjjeli csatában, s a branyiszkói ütközetben, amikor a Sturz-hegy szédületes útjain vonult vissza a honvédsereg, Pityó eltévedt a bandájával. Húrban és Dobrovolnik zendülő hordája elfogta, kicsiben múlt, hogy azon melegiben fel nem kötötték őket.
Méltó kortársa volt Pityónak a gömör- megyei nemzetőrök zenekarának a prímása, Dombi Radlos Márton is. Részt vett bandájával a Kassa melletti csatában, ahol majdnem elfogták őket Schlick tábornok katonái, Losonczon, augusztus 8-án, szemtanúja volt a város felgyújtásának s a dühös oroszok elől a guszonai erdőbe rejtőzött el. Menekülés közben egyre azt kiabálta Márton : „Jaj, fiaim, az aranyaim!” Mert, bár nagyon szerette a hazáját Marci, azért az aranyakat talán még jobban szerette.
Ekkor zenésítette meg Borzó Miska karmesterrel együtt a „Losoncz végromlása” című csatadalt, amely hasonlít, sőt tán klasszikusság tekintetében felül is múlja Bihari nagyhírű »Hatvágás« című verbunkos nótáját. 1857-ben, a király előtt, annak körútja alkalmából, Dombi Radlos Márton a „Losonc végromlásá”-t adta elő, s bár „rebellis” volta nyilvános volt, a dalnak szépségétől áthatva, azt a király is gyönyörrel hallgatta.
Érdekes alakja volt Guyon táborának Sági Balogh Jancsi ipolysági zenekarvezető, ki a szabadságharc előtti és utáni időkben egy félszázadon át volt a Kóburg hercegi család udvari zenésze. Mint nagyműveltségű embert, József királyi herceg őt bízta meg az első cigány-magyar szótár szerkesztésével. Sági Balogh Jancsi részt vett a Schlick elleni csatákban Tokajnál és Tarczalnál, úgyszintén az iglói éjjeli csatában s a Branyiszkó-hegy ostromlásánál. Végre sok viszontagság után 1849 augusztus 9-én a szerencsétlen kimenetelű temesvári csatában szerepelt utoljára, ahonnan együtt menekült Guyonnal Törökországba. Két évig tartózkodott az iszlám országban zenekarával, de a honvágy két év után visszavezette a haza földjére.
Igen nevezetes szerep jutott a szabadságharcban az öreg Boka Károlynak is. Részt vett Nagy Sándor seregével a Debreczen melletti szerencsétlen csatában s Boka lelkesítette a már-már csüggedő sereget, az alatt a portyázó oroszok kirabolták házát Debreczenben, s amit talán életénél is többre becsült, elvitték száz arany értékű Bihari-hegedűjét s összes ruhaneműjét. Alig ért haza Boka Debreczenbe, Paskievics herceg, orosz fővezér, maga elé hívatta. Boka, kinek az oroszok még a csizmáját is elvitték, fapapucsban járult a hatalmas úr elé.
— Hallottam, hogy tűrhetően muzsikálsz, hát hegedülj el valamit nekünk! — szólt a herceg.
Boka szemébe nézett a vezérnek, szeme megvillant, fogta a hegedűjét és egy híres magyar dalt kezdett játszani. A muszka tisztek érdeklődve hallgatták a szokatlanul merész és búgva síró dalt, mikor hirtelen előlépett egy magyar gróf s rákiáltott a cigányra :
— Hallgass, hallgass, vakmerő !
A nóta, amit Boka cigány játszott, a „Megvirrad még valaha...” és a magyar mágnás, aki leintette Zichy Ferenc gróf, tárnokmester volt.
A gordonkájával járt a tábori zenekarban Bunkó Antal bandájában Fátyol Károly cigány, s ezzel tette nevét emlékezetessé.
De a cigányok büszkesége az 1898-ban elhalt Sárközi Ferkó, egykori híres pesti prímás volt, aki pompás játéka, intelligenciája és műveltsége folytán csakhamar hadnagyi rangot nyert. Mint karmester, Nagy Sándor hadtestéhez volt beosztva, hol a 47-ik zászlóaljhoz tartozott, melynek Inkey Kázmér volt az őrnagya. E vitéz zászlóaljjal részt vett Budavár ostrománál, Komáromnál és a sarkadi ütközetben. A honvédhadnagy-karmestert Világosnál elfogták s az aradi vár börtönébe zárták. Egy szemle alkalmával véletlenül észrevette Forgách Sándor gróf kormánybiztos a barna képű fiút. A gróf azonnal felismerte Sárközit -- sokat mulatott vele -- s nyomban szabadon is bocsátotta.
Legnagyobb szerepet valamennyi tábori zenekarvezető közt Salamon János, kolozsvári prímás vitte, aki a Bem erdélyi hadtestéhez tartozó 31-ik honvédzászlóaljhoz volt beosztva, Bogdánfy Antal százados parancsnoksága alatt. Salamonék az akkoriban divatba jött közkedveltségű huszárnótákat húzták, mint : „Huszár vagyok, lelkem, babám, az is maradok ...”. Tetejébe rendesen Biharinak egy verbunkos dala jött, amit Salamon saját szerzeményével toldott meg, miközben folyt a bor, csengett a foglalóba adott húszas. Sok nekilelkesült legénynek akkor nyomták a fejébe a Palatínus- huszárok csákóját.
Salamon János és barna társai zenével lelkesítették a vitézeket. Bem hadtestéhez vonultak be, vörös szalaggal és fehér sipkában. Óriási lelkesedés közt játszották menet közben a Rákóczi-, Batthyány-, Klapka-indulókat. A tűzkeresztséget a piski-hídnál kapták meg a lelkes cigányok. Miután a harc hevében, valamint az idő viszontagságaitól megviselt hegedűiket csak a tábori tüzeknél használták, a piski ütközetnél Bem a cigányokat a tartalékhoz rendelte.
Salamont három ízben érte az a szerencse, hogy Bem tábornoknak játszott, közvetlen a gróf Teleki Domokosné-féle házban. Egyszer Kolozsváron eljátszotta a tábornoknak kedvenc dalát „Búsul a lengyel hona állapotján ...”. Bemet egészen kihozta sodrából ez a nóta.
— No, akármit kíván ez a cigány, teljesítem neki! — szólt lengyelül hadsegédéhez.
Mikor Salamon megértette, hogy miről van szó, ragyogó szemekkel kérte a tábornokot :
— Tábornok uram, ha elveszi a zenészektől a piros nadrágot és a fehér sipkát, még haló porában is áldani fogjuk !
Bem elcsodálkozott :
— Miért az ördögért akartok ettől megszabadulni ?
Salamon megvakarta a fejét e megmagyarázta, hogy az ellenség csupa generálisoknak (?) nézi őket s egyre reájuk puffogtat ! -- Másnap már szürke ruhában húzták a cigányok . . . (De körülbelül nem csukaszürke volt az !)
És ez a Salamon 1884-ben és 1885-ben Görgényben Rudolf trónörökös és Stefánia előtt játszott és pedig úgy, hogy a fenséges asszony nem egy magyar nótát énekelt velők ...
A borsodmegyei nemzetőrök fiatal prímása Balázs Kálmán volt, ki atyja oldalán részt vett a gorombói és zsolczai csatákban. Az oroszok betörése után a Bükk-hegységbe visszahúzódó nemzetőröket kísérte el a rengetegbe pompás zenéjével. Ugyanilyen fiatal prímása volt a beregvármegyei nemzetőröknek Gönczi Károly prímás, kit Görgey hadtestébe osztottak be. Részt vett a köpcsényi, ácsi és a Komárom-vár alatti véres csatákban, hol nem egyszer játszott Görgey táborkarának.
Végül megemlítjük az öreg Bunkó Antal zenekarából kikerült néhai Rácz Rudi losonczi prímást, aki tizenkét éves korában már nyolc helyen látta kigyulladni Losonczot.
Markó Miklós.

 

A képen: Pityó József cigányprímás idős korában.

Forrás: Országos Széchenyi Könyvtár