Cseh-magyar labdajáték egy munkásemberrel

 (Megjelent: Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1924.04.17.)

 

— Ismét egy, akinek sehol sincs illetősége —

Ungvár, ápr. 16.
Szegény, sorsüldözött képű munkásember állított be szerkesztőségünkbe.
— Kit keres, jó ember? — kérdezzük tőle.
— Tekintetes Szerkesztő úr, inkább úgy tessék kérdezni, hogy mit keresek. Mert én keresem az illetőségemet. Jegyzőkönyvet húzott ki a tárcájából, melyben rövid, hivatalos sorokban ott van a szegény munkásember egész élete tragédiája.
Szinte csodálatos, hogy a ruszinszkói hatóságoknak egyébbel sincs mit törődniök, mint éppen ennek a kivert eb módjára kóborló munkásnak az élete megkeserítésével.
Kóvály Gyula a neve és 1902-ben született Sátoraljaújhelyen. Akkor még nem tudták a hatóságok, hogy Munkács egyszer még Ruszinszkóban lesz, a pár napos csecsemőt tehát a munkácsi gyermekmenhelyen helyezték el.
Innen Tiszaújlakra került a fiú, ahol felnevelkedett, katonának ment, fogságban is volt, haza is került, egy kicsit vörös katona is volt (persze kényszerből), végre ismét csak hazakerült Tiszaújlakra.
Itt kezdődött meg véle az a mostanában szokásos passziózás, amit a cseh-magyar határon végeznek unalmukban a két állam hatóságai.
1923. április 27-én Kóvály Gyulát Sátoraljaújhelynél áttették a magyar oldalra. Ez reggel 7 órakor történt. Két óráig élvezte Kóvály a szabad magyar levegőt, mert 9 órakor már ismét a demokratikus köztársaság területére tették vissza, mondván:
— Sohasem lakott a mai Magyarország területén s így nem is lehet ottani illetőségű.
Ebbe a „gólba“ azonban a csehszlovák hatóságok sehogy sem akartak belenyugodni. Elővették hát ismét a szegény Kóvály Gyulát és 1924. január 29-én ismét átrúgták Sátoraljaújhelynél a határon.
Szegény Kóválynak, csak úgy kóválygott a feje ettől a repüléstől. De mindhiába! A magyarok is jól értik a labdajátékot és szépen visszalőtték Kóvályt a csehszlovák kapuba. Ekkor egy ruszinszkói szolgabíró azt a tanácsot adta a csendőröknek, hogy próbálják ezt a szegény közigazgatási futball-labdát Tiszabecsnél átcsempészni a határon.
Itt majdnem sikerült is. Kóvály Gyulát Mátészalkára, majd Debrecenbe vitték, ahol megtudván, hogy a sorsüldözöttel már egy éve labdáznak a csehszlovák és magyar hatóságok, továbbadták a labdát Romániába, hogy hátha végleg ott ragad.
Ott nagy megrökönyödéssel fogadták az idegen labdát és egy jól irányzott lövéssel belerúgták a királyházai csendőrség hasába.
Most a hatóságok azon törik a fejüket, hogy hova is lehetne ezt a szerencsétlen páriát rúgni, de úgy, hogy vissza ne pattanjon.
Ha ehhez még hozzávesszük, hogy ennek a munkásnak az édes bátyja csehszlovák legionista volt és nemrégen temették el Munkácson nagy katonai parádéval, teljessé válik a futball labda tragikomédiája.
Ezeket adja elő a felmutatott jegyzőkönyv — a nálunk hirdetett demokrácia dicsőségére!

 

A képen: A munkácsi Latorca-part 1922-ben.

Forrás: Fortepan.