Nem úgy van az...

 (Megjelent: SZILÁGYSOMLYÓ hetilap, 1941. július 5.)

 

Az ungi al­ispán a csapi állomáson összetalálkozott a szürtei községi bíróval, aki okosságával neves em­bere volt a vármegyének. Mióta többet foglalkozunk a faluval, meg a magyar ember lelki világával, rájöttünk, hogy milyen érték a mi parasztunk. Arról aztán be­szélhetünk, hogy emellett a szép és megérde­melt elismerés mellett mennyire érvényesülnek a nép gyermekei... Nemcsak az észjárása egészséges, de ötle­tes is a magyar paraszt s nem egy jó mondás szikrázott ki elméjéből, amiket aztán az írás szépen kifinomított.

A múlt század hetvenes (1870--) éveiben építették meg a Sátoraljaújhely—munkácsi vasútvonalat, Magyar Északkeleti Vasút néven. Lónyay Meny­hért későbbi miniszterelnök volt abban az idő­ben az ország közlekedésügyi minisztere. Ter­mészetesen az építő magántársaság kedvében járt a miniszternek, akinek éppen Szabolcs, Ung és Bereg vármegyék összeszögelésében voltak szép és nagy birtokai. Ahogy Kossuth Lajost a magyar minden­felé Kossuth apánknak tisztelte, északi Tiszán­túlon Lónyay minisztert „Menyus bácsinak”, vagy egyszerűen „Menyusnak" titulálták. Igen derék férfiú volt, s ha számba vesszük az em­beri gyengeséget, meg a régi közmondást, hogy „minden szentnek is maga felé hajlik a keze", nem róhatta fel neki a közvélemény, hogy ma­gára és birtokaira is gondolt a vasútépítéssel kapcsolatban. Mert hát az új vasútnak be kel­lett volna kapcsolnia Ungvárt is, mint megyeszékhelyt. Ennek nem volt semmiféle természeti akadálya, s annak sem, hogy Ungvártól Mun­kácsra vezetődött volna egyenesen a vasútvonal. Csakhogy e mellett a terv mellett a jó vasúti forgalomtól elestek volna a miniszter birtokai, így aztán Ungvár, a megyeszékhely, esett ki a fővonalból, de hogy a közérdek is győzedel­meskedjék, kapott egy szárnyvonalat s Ungvár helyett pedig Csap lett a vasúti csomópont.

A vonatok első futása idején az ungi al­ispán a csapi állomáson összetalálkozott a szürtei községi bíróval, aki okosságával neves em­bere volt a vármegyének. Éppen az egyik vasúti kocsi mellett tűnődött, amikor az alispán megszólította.

„M.É.K.V.“ — olvasta hangosan a kocsi oldaláról a szürtei bíró. — Na min forgatja az elméjét, bíró uram ? — érdeklődött az alispán.

— Találgatom, hogy mit jelent ez a négy betűírás.

— Annyit tesz, hogy Magyar Észak Keleti Vasút.

— Más értelmét látom én ennek, az én kálomista magyar elmémmel, tekintetes alispán uram — felelt vissza a bíró. — Mert hát instállom, ez igazsággal annyit tesz, hogy „Menyus Érdekében Készült Vasút."

Amikor a dolgot Lónyay Menyhértnek el­mondották, maga is azt mondta rá, hogy „alig­hanem igaza van a szürtei bírónak".