A csendőrség megakadályozta a brassómegyei magyar jelöltek zajzoni, bodolai, keresztvári gyűléseinek megtartását

 

(Megjelent: Brassói Lapok, 1927.07.02.)
Prefektusi engedély dacára is betiltották a népgyűléseket

BRASSÓ. (A Brassói Lapok munkatár­sától.) Vármegyénk magyar kisebbségeinek képviselőjelöltje Mátis András és szenátor­jelöltje Szabó Béni szerdán, június 29-én Hétfaluban, továbbá Bodolán és Keresztváron akarták megtartani programbeszédüket.
Csak akarták, mert a csendőrség meghiúsította tervüket. Tehát ismét csendőr! De ne vágjunk elé az eseményeknek! Tartsuk meg a sorrendet. Jellemző jelenségek soro­zata fog előttünk leperegni. Ebből aztán meg érthetjük, hogy miért nincs ebben az ország­ban törvénytisztelet és rend? Megdöbbenve fogjuk látni, hogyan lehet a paragrafusok világos intézkedéseit erőszakosan félremagya­rázni, s ha kell, önkényesen végrehajtani.

Zajzonban betiltják a bejelentett népgyűlést
A délelőtt folyamán első állomásunk Hét falunak Zajzon községe volt, amelynek köz­ponti vendéglője előtt két berobogó autónkat körülbelül ötven-hatvan ünneplőbe öltözött polgár várta.
Mivel csak késő reggel dobolták ki Zaj­zonban, hogy itt ma népgyűlés lesz, a köz­ség férfilakosságának nagy része pedig szo­kás szerint már hajnalban kiment a határ­ba, hogy szénáját összegyűjtse, nem is ve­hetett tudomást a rendezendő politikai össze­jövetelről. Azért gyűltek össze ilyen kevesen.
Nemsokára felvonultunk a vendéglő nagytermébe, ahol az ülést Szálfái Péter tagozati elnök nyitotta meg. Röviden előadta, hogy az Averescu-párt meg nem valósított paktumígéretei mily nagy csalódást idéztek elő a népnél. Most viszont a liberális pártiak ígér­nek fűt-fát. Ma még testvéreknek szólítanak bennünket, választás után majd meg sem is­mernek minket. Mi csupán magunkban bízhatunk. Jogainkat csak úgy tudjuk kivívni, ha összefogva a szászokkal, együttesen tekin­télyes erőt képviselünk. Siessen azért min­den magyar a kisebbségi blokk zászlója alá.
Ezután Szabó Béni szenátorjelölt vette át a szót. Meleg hangon tolmácsolta a velünk együtt küzdő szászok jelöltjeinek üdvözletét, majd bemutatta a magyarság régi munkás bajnokát, Mátis András képviselőjelöltet, aki maga is csángó származású. Saját személyére térve, megemlíti, hogy életét kiskorától kezd­ve szakadatlan kitartó munkában tölti el. A brassói ipartestületnek már tíz év óta ve­zetője, ahol a legnagyobb békében és egyetértésben, fajkülönbség éreztetése nélkül ezerhatszáz iparos ügyét intézi.
Midőn a szenátorjelölt éppen a megér­tésről kezdett beszélni, hirtelen felpattant az ajtó, s azon keresztül csengő-pengő csizmá­ban betoppant a brassói kerület csendőrszá­zadosa. Háta mögött megvillant egy szakasz katona szuronyos puskája.
Azonnal Szabó Bénihez fordul, akit eré­lyes hangon igazolásra szólít föl.
Szabó megmutatja hatósági igazolványát, amely tisztán, félreértést kizáróan feljogosít­ja őt, hogy Zajzonban a mai napon gyűlést tarthasson.

A csendőrszázados kákán bogot keres
A kapitány végigböngészi a prefektusi engedélyt, ujjával hirtelen az utolsó bekez­désre bök. Itt az áll, hogy a gyűlést megtar­tása előtt huszonnégy órával be kell jelen­teni a községi hatóságnak. Megtörtént ez? — kérdi szigorúan.
— Meg! Tegnap személyesen jártaim a községi jegyzőnél, akinek a mára tervezett népgyűlést bejelentettem — felelte Szabó Bé­ni határozottan. — Az semmi! A helybeli csendőrőrs- parancsnokságnál kellett volna jelentkeznie, s nem a jegyzőnél! — pattogott a kapitány. — Romániában a legfőbb községi hatóság a csendőrség. S mivel ennél a fórumnál jelen­tését elmulasztotta, a népgyűlés megtartását ezennel betiltom.
S a kezével türelmetlenül intett, hogy a termet azonnal ürítse ki a közönség.
A szófogadó csángók hang nélkül, de el­fojtott haraggal, egyenként távoztak a szűk folyosón át a katonák sorfala közt. S mikor a kapitány csak a két jelölttel és a szűkebb körű kíséretben állt szemközt, indulatosan folytatta: Nem adom meg az en­gedélyt. Mert a magyarok nem királyhűek, hanem lázadozó állampolgárok! Aki a kor­mány ellen dolgozik, az a románságnak és a hazának is ellensége!

Már békülni kezd a népgyűlést betiltó százados
Erre Mátis András a százados alaptalan vádjait visszautasította, egyúttal kijelentette, hogy Bratianu pártja nem képviseli a nem­zetet. Majd kioktatja a századost arra néz­ve, hogy a községi hatóság feje nem a csend­őr, hanem a jegyző. — Ez a községi törvény, sarkalatos pontja! -- hangsúlyozta Mátis.
A százados úr  keményen ragaszko­dott állításához, mégis mindegyre barátságo­sabb hangon folytatta vitatkozásait. A végén letagadta, hogy állojálisoknak és lázadozóknak bélyegezte volna a magyarokat.
— Különben, ha mondottam is — fe­lelte a kapitány úr kiengesztelő mosolygás­sal —, csak kellett valamit mondanom, hogy igazoljam a népgyűlés megtiltásának okát.
Később kedélyesen elbeszélgetve, látszó­lag nagylelkűen a gyűlés megtartását is meg­engedte azzal a feltétellel, ha a prefektusi en­gedélyt a községi csendőrőrmesterrel látta­moztatják.
E kijelentés után azonban a kapitány úr úgy eltűnt a látóhatárról, mint a kámfor.
Tudta ő, hogy miért utasította jelöltjein­ket a zajzoni őrmesterhez. Egyszerűen azért, mivel az őrmester két nap óta nem tartóz­kodott otthon, az őrsön. A vidéken járt.
Helyettese pedig, a sergent, alighanem utasításra, a láttamozást megtagadta. Azzal érvelt, hogy ő nem tud magyarul, ennélfog­va nem tudja ellenőrizni a népgyűlés szó­nokait.
Természetes, hogy ennyi műakadály, után a zajzoni népgyűlés elmaradt. De a faluban az az általános vélemény, hogy a népgyűlés feloszlatása sokat használt a magyar ügynek, jobban összekovácsolta a lelkeket, mint száz programbeszéd.

A képen: A brassói Pénzügyi palota (ma városháza) 1914-ben.

Forrás: Fortepan.