Egy szemtanú érdekes elbeszélése Ungvár és Kassa izgalmas óráiról

 

(Megjelent: Pesti Hírlap, 1938.november 9.)

Rendkívül érdekes adatokat mondott el nekünk Lengyel László nyugalmazott középiskolai igazgató, aki vasárnap hagyta el Ungvár városát. Ungvárról gépkocsin jutott el Kassára. Útközben a gépkocsit fel kellett cserélnie egy parasztszekérrel és Lengyel László ezen hajtatott Miglecéig, ahol a cseh határ­őrség már csomagolt, A cseh pénzügyőrök nem aka­dályozták meg útja folytatásában. Hidasnémetiről gyorsvonaton tette meg az utat Budapestig. A fővá­rosban első útja a Pesti Hírlap szerkesztőségébe vezetett.
Lengyel László elmondotta, hogy míg Kassán már két hét óta folyt a kiürítési eljárás, addig Ungvár cseh hatóságait teljesen váratlanul érte a bécsi döntés.
— November 2-án, a bécsi döntőbírósági ítélet kihirdetése napján a csehek még este is bíztak és hittek abban, hogy Ungvári nem kell kiüríteniök — kezdte elbeszélését Lengyel László. — A cseh tisz­tek és közhivatalnokok ekkor már nem a kassai, po­zsonyi vagy prágai rádióállomást, hanem csak a bu­dapesti leadót figyelték. A lakosságnak este nyolc óra után nem volt szabad az utcákon tartózkodnia. A vendéglőket és kocsmákat is már délután 6 órakor bezárták. Este fél 10 óra után köztudomásúvá lett Ungváron a bécsi döntőbírósági határozat, de a vá­ros lakossága az örömhírről még egymástól távol, családi körben, vagy egy-egy magánlakásban összejött szűk baráti társaságban értesülhetett csak. A vá­ros lakossága másnap korán reggel talpon volt és ujjongó lelkesedéssel és örömmel hirdette Ungvár magyar voltát, éltette Magyarországot és Horthy Miklós kormányzót.
— Előkerültek a rejtve őrzött nemzeti színű kokár­dák ... Az első nemzeti jelvényeket a cseh rendőr­ség és katonaság még leszaggatta, de délelőtt 10 órá­tól, midőn a katonai és polgári hatóságok a kiürítési rendeletet már megkapták, kénytelen-kelletlen már tűrte a jelvények viselését. Délelőtt 10 órakor Eper­jesi ügyvéd és Köszörűs párttitkár az Ungvári Magyar Nemzeti Tanács vezetőtagjaival küldöttséget vezetett Svatek tábornokhoz, Ungvár katonai pa­rancsnokához és azt követelte, hogy nemzetőrség ve­gye át a rend fenntartását. Csendőrök és rendőrök is jelentkeztek a nemzetőrségnél. Kijelentették, hogy a visszacsatolás révén magyar polgárokká lettek és magyar nemzeti színű kokárdával teljesítenek tovább szolgálatot. Nyomban mindenkinek visszaadták elő­zőleg elkobzott fegyverét, vadászpuskáját és szabadon bocsátották Egri Ferenc nagygejőczi földesurat is, akit már napok óta fogva tartottak azért, mert ma­gyar mozgalmakban szereplő ruszin polgárokat ven­dégelt meg. - Az Uzhorodi Közlöny címet cserélt és Ungvári Közlöny cím alatt jelent meg. Egymás után tűzték ki a házakra a magyar lobogót, de azt csak­hamar be kellett vonni, mert a tábornok azt izente a Magyar Nemzeti Tanácsnak, hogy lövetni fog a magyar zászlóval díszített házakra. A város őslakos­sága — nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül— mindjobban visszanyerte lélekjelenlétét és követelő, bátor és erélyes magatartást tanúsított november 3-tól kezdve minden ellen, ami addig cseh volt.
— Szemtanúja voltam több érdekes jelenetnek —, folytatta informátorunk a beszélgetést —, láttam, amint főhadnagyi rangfokozatot viselő tüzértiszt, akit a küldönc keresett fel azzal, hogy azonnal jelent­kezzék a kaszárnyában, mert az ezred elvonul, ezt felelte: „Mondd meg a kaszárnyában, hogy tiszteltetem a parancsnok urat, de nekem most már -- hála a jó Istennek — csak nagybányai Horthy Miklós paran­csol! Majd, ha Horthy hív, lóhalálába megyek!" A főhadnagynak ezért az üzenetért nem lehetett bántódása, mert később, délben már polgári ruhában beszélgetett Ungvár főterén. Általában a hasonló je­lenetek egymást követték. Magyar és ruszin ember nem engedelmeskedett cseh vagy morva felettesének.
— Csütörtökön délután a ruszinok nemzeti taná­csa Ungvár falai között gyűlést tartott. Máramaros, Ugocsa, Bereg, Ung, Zemplén és Sáros vármegyék ruszin kiküldöttei jöttek össze. A legélesebb han­gon szidalmazták Volosint, aki -- szerintük --pénzért, eladta Ruszkakrajnát Prágának! A gyűlésen hatá­rozati javaslatot fogadtak el, mely szerint követelik a ruszinok földjének Magyarországhoz való csatolá­sát. A gyűlés szónokai hangoztatták, hogy ha kell, vér árán is kivívják maguknak a magyarokhoz való csatlakozásukat, mert már nagyon is megelégelték a cseh kifosztók munkáját.
Elmondotta Lengyel László, hogy az ungvári pá­lyaudvaron szinte ölték egymást a cseh menekültek, hogy a Királyháza—Ungvár—Kassa, illetve a Prága felé haladó gyorsvonaton helyet kaphassanak. Ez a gyorsvonat azonban csak nagy késéssel indult el, mert a magyar illetőségű vasúti személyzet levál­tását kérte már előzetesen. Az Ungvárt állomásozó gyalogezredek legénysége oszladozni kezdett. Az ez­red készleteit a kaszárnya udvarán elégették. A Kas­sa felé vezető és részben javítás alatt álló ország­utakon óriási volt a kavarodás. Katonai menetosz­lopok mennek, autóbuszokra felzsúfolt menekülők aka­dályozták egymást az előrejutásban. Nagymihálynál és Gálszécsnél a Hlinka-gárda tagjai teljesítettek szolgálatot. A katonaságot Ungvár és Kassa környé­kén már november 4-én valamennyi átcsatolásra ítélt városból és községből — kivonták. Az Ungvár melletti repülőteret a csehek kiürítették.
— Kassa viszont egészen más képet mutatott — fejezte be előadását Lengyel László. — A város fel van lobogózva. Kassa körül üresek a betonfedezékek. A közeli Krajcár-pusztánál gyülekező cseh legénység, mikor meghallotta a bécsi döntést, egyszerűen ellö­völdözte összes tölténykészletét! A magyar és ruszin fiúk nem törődtek többé a cseh tisztekkel.
A helyzet egyébként az, hogy Ruszkakrajnában forradalom fenyeget. Ezt mondják Lengyel László előadása szerint maguk a cseh tisztek is.

A csehek által épített ungvári megyeháza 1939-ben.

Forrás: Fortepan.