Reggel jött a hír, hogy meghalt Bözsi. Hogy miképpen jutott el a hír a faluba ilyen gyorsan száz kilométerről és hogy Terka hogyan jutott a tudomására, örök talány marad. Aznap sokat imádkozott.
– Holnapután elviszel a temetésre – szólt a fiának ellentmondást nem tűrően.
-- Milyen temetésre? – kérdezte a fia, aki megszokta már, hogy ha a mama egyszer valamit eldöntött, akkor annak akkor is úgy kell lenni, ha cigánygyerekek potyognak az égből.
-- Meghalt Bözsi! Nem is hallottad? – kérdezte a fia.
-- Melyik Bözsi?
-- Hogyhogy melyik? Hát az a Bözsi! – vágta rá. – Az a vén kurva!
A fiú meghökkent.
--Tényleg el akarsz menni a temetésére – kérdezte. – Hiszen harminc éve nem láttad. Arról nem is szólva, hogy megfojtanád egy kanál vízbe.
-- Hát éppen azért! – vágta rá az öregasszony és kifordult az ajtón, jelezve, a maga részéről lezárta a beszélgetést.
El is indultak a temetésre, szépen kiöltözve, virággal, ahogy illik. Út közben szót sem szóltak, a mama feszült volt, idegesen rágta a szája szélét. A fia meg jobbnak látta, ha meg sem mukkan.
Ahogy megérkeztek a ravatalozóba, Terka előresietett. Lerakta a virágot, aztán megállt a nyitott koporsó előtt. Hosszasan bámulta az összeaszott arcot és, a fiának legalábbis úgy tűnt, egy halvány mosoly suhant át az arcán.
-- Mehetünk – súgta oda ezután.
-- Hová? – kérdezte a másik döbbenten. -- Hiszen még el sem kezdődött a temetés.
-- Az engem nem érdekel – villant rá az anyja.
-- Ezért autóztunk száz kilométert?
-- Ezért!
A hazaúton megint csöndben voltak. Terka arcán elégedett mosollyal ült a fia mellett. Amikor hazaértek, bement a szobába, megállt a falon lógó kép előtt. A képen, melyen gyászszalag lógott, kackiás bajszú, jóképű férfiember bámult a semmibe.
-- Hát meghalt a Bözsi! – vágta a férfiember arcába Terka! – Hallod, Jóska, meghalt! És tudod, milyen csúnya lett! Mint egy boszorkány! Ha odaát találkoztok, el fogsz szörnyedni tőle! Hiába ment utánad!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése