"A tizenhárom éves Lackó hirtelen elhatározástól vezérelve „faternak'” kezdte szólítani apukáját. Édesapja ezt a megszólítást tiszteletlennek, sértőnek érezte, az ő fülének az „apu” sokkal kedvesebben csengett. Apró határsértésről volt szó csupán, ami egyes családokban fel sem tűnne, vagy nem számítana bántónak. Én azonban arra biztattam Lackó apukáját, hogy fejezze ki fia felé nemtetszését, ezzel is jelezve saját határait. A „ki a főnök a családban” témánál azon is dolgozunk a szülőkkel, hogy megérezzék a saját határaikat. Sok szülő ugyanis csak akkor ébred rá arra, hogy baj van a családi dinamikával, amikor már szélsőséges dolgok történnek. Ha valaki sokáig nem tartja tiszteletben a saját határait, hagyja, hogy a gyerek vagy más családtagok átlépjenek azokon, akkor egyrészt elszabadulnak az események, másrészt olyan mértékű frusztrációt él meg, ami egyszer csak kirobbanhat belőle. Ezt úgy lehet elkerülni, ha már a kicsi elcsúszásokra is tudatosan (de kedvesen) reagál a szülő, nem várja meg, amíg betelik a pohár. Ez azért is előnyös, mert így gyermekének is példát mutat, hogy saját határait ő is tartsa tiszteletben, és igényeit időben, még kedvesen jelezze mások felé. Ez az élet minden szakaszában hasznos kompetencia, melynek megszerzésére a családi környezet a legjobb gyakorlóterep." (Deliága Éva)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése