Darvas Szilárd: Legenda a nő teremtéséről

 

Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal

 

Kosztolányid Dezső: Boldog, szomorú dal

 

Novellám a Magyar Múzsában

 A Magyar Múzsa folyóirat júniusi számában megjelent a Mindhalálig című novellám.

 

Carpe diem: Ragadd meg a napot -- Holt költők társasága

 

Üvegtigris 1

 

Kincsemberek között

Schaffer Erzsébet  Káprázat az élet! Utak és ösvények című interjúkötetét olvasom. A Pulitzer-díjas szerzőnek még a 90-es évek eleje óta vagyok nagy rajongója, amikor először fedeztem fel mindig felkavaró írásait a Nők Lapjában. Ezt a kötetét így ajánlja: „Kincsemberek között élünk. Ha elveszíted a kedved, ha reggel nem akarsz felkelni, gondolj rájuk. Sokszor mesének is beillik történetük. Pedig egyiküké sem az…”.

A könyvnek számtalan olyan részlete van, melyet olyan, de olyan szívesen idéztem volna, mintegy kedvcsinálónak. De hát, mégsem másolhatom ide a fél kötet. Aztán rátaláltam az alábbi kis történetre:

„Akkoriban sokat jártam a mezőségi Székre, Sári nénihez. Egy alkalommal Kolozsvárra igyekeztünk. Sári néni ma is viseletben jár, akkor már özvegyi feketében. Egyedül él, kis hízót tart, a kertjében mindent megtermel, a vetőmagjaiért tavasszal sorban állnak a kolozsvári piacon. Ott laknak a városban a gyerekei is, sok éve már. Mindenfélével felpakolva, hozzájuk indultunk. November eleje volt, nyúlós, ködös, zegernye idő. Kora délután szálltunk fel a buszra, ami kiderült, csak Szamosújvárig ment, onnan busz aznap már nem indult. Sári néni odaállt az országút mellé, néha föltette a kezét. Vártunk jó félórát, mikor megállt egy Dácia, negyvenes román férfi vezette. Bólintott. Sári néni odaadta a kezében szorongatott lejeket, s beültünk a hátsó ülésre, egymás mellé.  Alig értünk ki a városból, tejfehér, sűrű ködbe ereszkedett az autó. Semmit sem lehetett látni. Se árkot, se útszélet, semmit. A vezető levette a világítást, csak a kis városi fénnyel próbálkozott. Lassítani viszont nem lassított. Rohantunk bele a láthatatlanba. Pokoli félelem vett rajtam erőt. Éreztem, meg fogunk halni. Ki akartam szállni, de mozdulni sem mertem. Hátulról halálra váltan csak az útra meredtem. De út nem volt. Sári nénire néztem, hallgatott, s ott volt az arcán az a mosolyféle, ami soha nem hagyta el. Megfogtam a kezét, jó meleg volt. Ne te, milyen hideg a kezed, mondta és fogta, nem eresztette el egészen Kolozsvárig. Szót se szóltunk. Amikor kiszálltunk, kérdeztem, te nem féltél, Sári néni. Hajolt épp a szatyráért, fölnézett rám, nevetett: -- Nem volt időm, imádkoztam…”

Tényleg megúszhatatlan

Jakupcsek Gabriella

Megúszhatatlan

Ahogy a gyerekeimnek elmesélem

Az ünnepek alatt a családom ajánlotta figyelmembe ezt a könyvet. Megvallom őszintén, előítéleteim vannak a „női” szerzőkkel szemben, az esetek többségében a lelkizés, pontosabban nyavalygás olyan magaslatait és mélységeit tárják elénk, mely a legtöbb férfiember, de még a hölgyek nagy része számára is fárasztóan érdektelen.

Jakupcsek azonban más. Olyan kérdéseket tesz fel, olyan dolgokról mondja el a véleményét, teljesen közérthető módon, melyekkel valamennyien szembetalálkozunk.

Íme, egy részlet ízelítőnek: „ A rendszerváltás utáni generáció sok erkölcsi kérdésben elengedte a gyerekei kezét azzal, hogy majdcsak felnőnek maguktól. Ez pedig veszélyeket hord magában, ezért javaslom, a gyerekvállalásnak és a gyereknevelésnek ne csak az anyagi oldalát nézzük. Az esetleges anyagi nehézségeknél sokkal nagyobb baj, ha a gyerek úgy nő fel, mint a gyom az árokparton.”

És egy másik:” Szerencsés arra is megtanítani a gyereket, hogy vigye a kapcsolatait. Hogy a nagymamát fel kell hívni mondjuk kétnaponta felnőtt korban is, hogy a testvéreidet látnod kell így vagy amúgy, minél többször, hogy jelentkezz rendszeresen a barátnőidnél, kérdezd meg tőlük, mi újság velük, vigyél nekik csokit a születésnapjukra. Rengeteg olyan szülőt és nagyszülőt ismerek, aki önzésből vagy érdektelenségből, ki tudja, de alig tart kapcsolatot a gyerekével, unokájával, és ez nagyon fájdalmas.”

Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, de különösen a gyakorló és jövendőbeli szülőknek. Mert az ilyesfajta szembenézés tényleg megúszhatatlan.