Mindig gyanakvással fogadom,
amikor okosnak látszó emberek mindennek ki akarják számolni a pénzben kifejezhető
értékét. Oda jutottunk, hogy, már arról is olvashattunk, hogy mennyibe kerül
egy gyerek (felnevelése), ami nyilván teljesen nonszensz, hiszen a
gyermekvállalásnak vannak olyan összetevői, amelyek pénzben egyáltalán nem
mérhetők.
Most, hogy megjelentek a
felvételi ponthatárok, egy nyíregyházi lap kiszámolta, mennyibe kerül egy
diploma Nyíregyházán, Debrecenben és Budapesten. Tényként kezelték, hogy egy
gyerek taníttatása az általános iskolától a diplomáig átlagosan 30 millió forintba kerül,
ami nyilvánvaló képtelenség, hiszen olyan fiatalok is szereznek diplomát,
akiknek családjában tanulmányaik ideje alatt a nettó összjövedelem sem éri el
ezt az összeget.
Meg aztán belekalkuláltak
olyan kiadásokat is, amelyek akkori is felmerülnek, ha a gyerek nem is jár
iskolába, hiszen ruházkodni, közlekedni, étkezni mindenképpen kell.
Ám nem az a lényeg, hogy ez
az összeg most 30 millió vagy éppen ennek a fele, hanem az, hogy a gyerekek már
az érettségi megszerzése sem egyenlő esélyekkel indulnak „harcba” és egyáltalán
nem a tehetségre gondolok. Ameddig az iskola nem készít fel az eredményes
érettségire, ameddig különórákon kell megszerezni a versenyképes tudást, addig
a szegények mindig hátrányos helyzetben lesznek.
Ami pedig az egyetemi
képzést illeti, az ebből a szempontból átverés felsőfokon. Annak idején azzal az indoklással vezették be
a költségtérítést, hogy így a diákok komolyabban veszik a tanulást. Ez nyilván
igaz is. De a rendszerváltás után olyan ígéreteket kaptunk, hogy egyetemi
ösztöndíjak egész rendszere segíti majd a tehetségeket. Ehelyett kaptunk egy
diákhitelt, mely egy vakrepülés, hiszen már akkor be kell vállalni a
visszafizetését, amikor még fogalmad sincs, hogy lesz-e miből.