2017. augusztus 16., szerda

Átverés felsőfokon



Mindig gyanakvással fogadom, amikor okosnak látszó emberek mindennek ki akarják számolni a pénzben kifejezhető értékét. Oda jutottunk, hogy, már arról is olvashattunk, hogy mennyibe kerül egy gyerek (felnevelése), ami nyilván teljesen nonszensz, hiszen a gyermekvállalásnak vannak olyan összetevői, amelyek pénzben egyáltalán nem mérhetők.
Most, hogy megjelentek a felvételi ponthatárok, egy nyíregyházi lap kiszámolta, mennyibe kerül egy diploma Nyíregyházán, Debrecenben és Budapesten. Tényként kezelték, hogy egy gyerek taníttatása az általános iskolától a diplomáig átlagosan 30 millió forintba kerül, ami nyilvánvaló képtelenség, hiszen olyan fiatalok is szereznek diplomát, akiknek családjában tanulmányaik ideje alatt a nettó összjövedelem sem éri el ezt az összeget.
Meg aztán belekalkuláltak olyan kiadásokat is, amelyek akkori is felmerülnek, ha a gyerek nem is jár iskolába, hiszen ruházkodni, közlekedni, étkezni mindenképpen kell.
Ám nem az a lényeg, hogy ez az összeg most 30 millió vagy éppen ennek a fele, hanem az, hogy a gyerekek már az érettségi megszerzése sem egyenlő esélyekkel indulnak „harcba” és egyáltalán nem a tehetségre gondolok. Ameddig az iskola nem készít fel az eredményes érettségire, ameddig különórákon kell megszerezni a versenyképes tudást, addig a szegények mindig hátrányos helyzetben lesznek.
Ami pedig az egyetemi képzést illeti, az ebből a szempontból átverés felsőfokon.  Annak idején azzal az indoklással vezették be a költségtérítést, hogy így a diákok komolyabban veszik a tanulást. Ez nyilván igaz is. De a rendszerváltás után olyan ígéreteket kaptunk, hogy egyetemi ösztöndíjak egész rendszere segíti majd a tehetségeket. Ehelyett kaptunk egy diákhitelt, mely egy vakrepülés, hiszen már akkor be kell vállalni a visszafizetését, amikor még fogalmad sincs, hogy lesz-e miből.

Újmagyar szerelem



Tegnap délután, félúton
lájkoltalak a fészbukon,
ki is írtalak, erre, arra,
mindenféle  üzenőfalra.

Üzit is küldtem a telcsire,
nem gondolok már Melcsire,
nem érdekel a szmájlija,
nem kell hiszti, sem ária.

Egy gigabájt, két gibabájt,
nem láttam még ily popsibájt,
nagyon király a melled is,
küldhetnél néhány szelfit is.

A hajcsidat, a hajcsidat
megnézném a festék alatt,
csak, hogy megtudjam szőke-e,
vagy barna.

Megnéztem én a szádat is
láttam pírszinget százat is
a fémdetektor nagyot szólna
rajta.

Lehet, hogy nem leszek nyerő,
vagy tán elfogy a térerő,
de kapcsink lehet egyéjszakás
fajta.

2017. augusztus 14., hétfő

Egyébként jól vagyok



 Szintén a doktor úrra tetszik várni? Hát persze, ki másra, hiszen itt mindenki őrá vár.  Aranyos, drága ember a doktor úr! Mindig, mindent meghallgat, türelmesen, én meg csak mondom, mondom a panaszomat.

Két éve járok már hozzá, addig sosem volt nekem semmi bajom. Igaz, időm sem nagyon volt a betegeskedésre, mert rengeteget dolgoztunk, felneveltünk három gyönyörű gyermeket. Aztán az uram meghalt ötvennégy évesen.

A két nagylányom hamar kirepült a házból, tanultak, férjhez mentek. Egyiket sem engedtük el üres kézzel. Az egyik Pesten lakik, a másik Ausztriában.  Mindig azt mondták, majd a kicsi itt marad velem, de nem akart az falun élni, pedig bőven elfértünk volna a négy szobában.

Vettem aztán neki lakást Nyíregyházán, abból a kis pénzből, amit még az urammal összerakosgattunk.  Tudja, hogy van ez, hol az alma jön be, hol meg az uborka, sosem lehet előre tudni. Gondoltam, ha nem lakik velem, legalább itt lesz Nyíregyházán, a közelben, akkor nézem meg, amikor akarom.  Mondtam neki, nem érdekes, mennyit fog keresni, én még a rezsibe is besegítek a nyugdíjamból.

De hiába beszéltem. Azt mondta, világot akar látni, meg a többiek is mennek. Aztán megismerkedett egy fiúval, aki Angliában dolgozott, és elment vele. Én meg nem szólhatok semmit, mert még csak az kell, hogy meg is haragudjon rám. Így is olyan egyedül vagyok, mint az ujjam.

No, akkor kezdtem el betegeskedni. A szívem rendetlenkedik, állandóan fulladok. Arra gondoltam, hogy talán ezt a nagy csendet nem bírom cipelni. Mert most csend van, a tévét is csak azért kapcsolom be, hogy halljak valami hangot. Tudja, mintha lenne a házban valaki. Azt hiszem, kezdek megbolondulni, mert néha még válaszolok is neki.

Amikor már nagyon nem bírom, akkor eljövök a doktor úrhoz. Aranyos, drága ember. Mindig, mindent meghallgat, én meg csak mondom, mondom a panaszomat. Egyébként jól vagyok.

Vegyenek gumiautót!



Egyre inkább az az érzésem, hogy a parkolási gondok orvoslása végett gumiból kellene gyártani a gépkocsikat. Az a megoldás ugyanis, hogy a zsúfoltság megszüntetésének jelszavával szinte minden helyet fizetőssé tesznek, legfeljebb arra megoldás, hogy miként lehet minél több pénzt zsebre tenni.
Most látott napvilágot a hír, mely szerint szeptember negyedikétől Nyíregyházán fizetőssé válik a Nyír Plaza parkolója.
Bár nyilván fizetni senki sem szeret, a döntéssel mégis sokan egyetértenek, hiszen aki járt már ott, tudja, ez a parkoló szinte állandóan tömve van, feltételezhető, hogy valakik állandó jelleggel itt tartják a kocsijukat. Ezt az is bizonyítja, hogy ha hétköznap délelőtt látogatunk el plazába, azt tapasztaljuk, a parkolóban legalább ötször annyi a kocsi, mint az ember odabenn.
Magam is így voltam ezzel, míg nem beszéltem az egyik ismerősömmel, aki jól ismeri a helyzetet, sokáig itt is dolgozott. Elmondta, hogy az ott parkoló autók jelentős része, azoké a betegeké és látogatóké, akik a megyei kórházba, illetve szakrendelőben jönnek. És nem elsősorban azért, mert ez ingyen van, hanem mert a szakrendelőnél egyáltalán nincs parkoló, a kórháznál pedig napközben alig találunk szabad helyet.
Ebből viszont az következik, hogy akik eddig a plazánál parkoltak, ezután is ezt teszik majd, csak éppen fizeti fognak érte. Mert bármennyire is hihetetlen, attól, hogy a parkolásért fizetni kell, még nem megy össze.
A másik ilyen agyrém, amire rá akarnak venni minket, hogy használjuk inkább a tömegközlekedést. Aki ilyeneket javasol, azt egy hétre kiköltöztetném a megye másik végébe, hogy járjon a megyeszékhelyre tömegközlekedéssel intézni az ügyeit. Akkor megtanulná, hogy az ilyen ügyintézés egynapi program. Ha az ügyintéző talál valami hiányosságot, akkor többnapi.
Persze, túl logikus lenne, hogy több parkolót kellene létesíteni és fejleszteni a tömegközlekedést. De hát mennyivel könnyebb és olcsóbb fizetőssé tenni minden talpalatnyi helyet. Igaz, hogy ez a zsúfoltságot nem csökkenti, de akinek nem tetszik, az vegyen gumiautót!