Gyorsított szülői értekezlet

Tisztelt szülők, kedves anyukák! Sok szeretettel üdvözlöm önöket, és külön is a kissé megkésett Furulyás-apukát, aki a férfinem képviseletével nagymértékben emeli értekezletünk színvonalát. Reméljük, legutóbbi összejövetelünk óta sikerült rendezni a családi problémákat, és nem csak azért tette nálunk tiszteletét, mert a dugulás-elhárító ismételt látogatása miatt kedves neje, Margitka, kicsukta a lakásból.

No, szóval elmondhatatlanul örülök, hogy eljöttek, mert milyen szép dolog is, hogy találkozhatunk, én megajándékozhatom önöket a problémáimmal, önök megoszthatják egymás között a mákos bejgli receptjét, aztán pedig közösen, önként és nagy lelkesedéssel, megajándékozhatják iskolánk alapítványát. Ennél jobban csak annak örülök, hogy Bibircsók-anyuka és Szekrényes-apuka nem jelentek meg, ők másként szokták csillapítani információ-éhségüket, rendszerint a tanórák kellős közepén látogatnak meg minket és verik meg az első, kezük ügyébe kerülő pedagógust.

Azt hiszem, ezek után áttérhetünk értekezletünk érdemi részére. Néhány szóval ismertetném az osztály tanulmányi és magaviseleti helyzetét. Ami az előbbit illeti, örömmel állapíthatom meg, hogy határozott előrelepés tapasztalható, a tanulmányi átlag az elmúlt évi 2,9-ről 3,1-re nőtt. Önök ezen csodálkoznak? Hogy gyermekük érdemjegyei szemernyit sem javultak, sőt…?  Mivel egymás között vagyunk, elárulhatom, hogy valóban jól látják, pontosabba, jól nem látják, amit nem látnak. A javulás annak köszönhető, hogy Éliás Bercikét, aki jegyeivel még ennek az osztálynak az átlagát is számottevően le tudta rontani, a bukás után átvitték egy másik iskolába. Anyukája szerint mi képtelenek vagyunk feltárni gyermeke rejtett képességeit.

Ami a magaviselet illeti, itt is kedvező változásokról számolhatok be. Természetesen, neveket a személyiségi jogok miatt nem említhetek, de általánosságban elmondhatom, hogy osztályunkban az elmúlt évhez képest öt százalékkal csökkent a súlyos testi sértések, nyolc százalékkal a lopások, kilenc százalékkal a rablások és tíz százalékkal a szemérem elleni erőszak eseteinek száma. Ez jórészt annak tudható be, hogy pedagógusainkat beiskoláztuk egy önvédelmi tanfolyamra, így a tanulók részéről őket a korábbihoz képest jóval kevesebb atrocitás éri. Illetve megkértük Malvinka tanár nénit, hogy forró nadrág helyett inkább térdig érő szoknyában járjon be az iskolába, ami szintén nyugtatólag hatott intézményünk hímnemű növendékeire.

Mi a probléma, Szerénke? Hogy önök a saját gyermekük érdemjegyire lennének kíváncsiak? Írásbeli engedélyük van? Nem, nem az igazgatótól, nem is az ombudsmantól, hanem a gyerektől. A gyermek érdemjegye személyes adat, arról csak az ő írásbeli engedélyével adhatok felvilágosítást.

De nem is azért jöttünk most össze, vannak ennél fontosabb kérdések is. Itt van mindjárt, az osztálykirándulás kérdése. Akkor mennyit is kell fejenként összedobni, hogy a gyermekek országot láthassanak? Na, Zsófika, mondja csak bátran! Ahogy egymás között megbeszéltük! Igen, igen, tízezer forintot. Szavazzuk meg, kedves szülők, gyorsított eljárással! Van valaki ellene? Nincs. Ragyogó, megszavazva.

Mehetünk tovább. Ki mivel tud besegíteni a klubdélutánba?  Szerénke tortát? Igen! Mariska, te hozod a teasüteményt? Ki hozza az üdítőt? Ez is megoldva. Ki tudna felajánlani valami kis töményet? Nem, nem Furulyás-apuka, talán jobb, ha ezt nem bízzuk önre. Vannak már tapasztalataink. Köszönöm, Ágota, köszönöm, hogy jelentkezett! Ja, hogy csak megvakarta a fülét? Most már késő, ne tessék itt fölöslegesen vakarózni, kérem! Ez egy hivatalos rendezvény. Felkérném, Szerénkét és Mariska, hogy a teasütemény elkészítésének mikéntje miatt kirobbant nézeteltérésüket inkábba polgári bíróságon folytassák, elvégre, így sosem megyünk haza. És megkérek mindenkit, hogy a gyermeket bel ne hozza a klubdélutánra, mert az csak feszélyezne minket.

A végére hagytam a legfontosabb kérdést, nevezetesen, hogy akkor mennyit is fizetnek majd be önök teljesen önként az iskolai alapítványba. Döntésüket megkönnyítendő, szét is osztottam egy szerény kalkulációt, amely a legalapvetőbb szükségleteket tartalmazza. Illetve, ezek alapján egy számítást, a szükséges befizetésekről. Van valakinek ellenvetése? Ágota, most jelentkezett, vagy vakaródzott? Na, azért! Én a maga helyében megnézetném azt a fület!

Ezzel, azt hiszem, mindent megbeszéltünk. Meg is köszönném a megjelenésüket, hiszen a gyermekeink útját csak így, összefogva tudjuk hatékonyan egyengetni. Annyit még búcsúzóul megjegyeznék, hogy az igazgató úrnak a jövő hónapban lesz a születésnapja. Meg nekem is. Nos, akkor, mindenkinek kellemes gyermeknevelést! A viszontlátásra!

Ambíció

Az ötéves kisfiú, miután hallott egy mesét a szultánról, így szól az anyjához:

-- Anya! Én is szeretnék majd öt feleséget! Az egyik fog főzni, a másik fog nekem énekelni, a harmadik fog engem füröszteni….

-- És a negyedik fog este elaltatni – mondja a mama.

-- Nem, anya, dehogy! Én mindig veled fogok aludni!

Az anya meghatódik, szemét elöntik az örömkönnyek, de azért megjegyzi:

-- A jó isten segítsen téged, kisfiam! De ki fog aludni az öt feleségeddel?

Mire a kisfiú:

-- Hát hadd aludjanak a papával!

A papa teljesen elérzékenyül, szemét elöntik az örömkönnyek és azt mondja:

-- A jó isten segítsen téged, kisfiam!

Kereskedői véna

Egy öreg zsidó dinnyét árul az odesszai piacon. Mellette egy tábla: „Darabja három rubel! Három dinnye 10 rubel!

Odamegy egy pasas és vesz egy dinnyét három rubelért. Aztán vesz még egyet három rubelért, majd egy harmadikat is.

Búcsúzóul még odaszól az öregnek:

-- Látod? Három dinnyét vettem és csak kilenc rubelt fizettem.  Nem tudsz kereskedni.

Mire az öreg:

-- Mindig ez van: idejönnek egy dinnyéért, megvesznek tőlem hármat, aztán ők akarnak megtanítani kereskedni.

Drága Egyetlenem!

Bár érzelmeim irányodban mit sem változtak, hosszas vívódás után döntöttem úgy, tollat ragadok, s válaszolok sürgető megkereséseidre.

Igen, tudom, hogy nem érdemellek meg, már csak azért sem, mert mindig te kezdeményezel, érzelmeid éltető cseppjeivel, mit cseppjeivel: zuhatagával, te, csak te élesztet újra, olykor kornyadozni látszó viszonyunkat. Mindig is így volt, te vagy a ragaszkodóbb, te vagy az, aki azonnal felhívod figyelmemet kötelességeimre, amikor én, gyarló és eléggé el nem ítélhető módon egy-egy pillanatra megfeledkeznék rólad.

Te már csak ilyen vagy. Mindig többet akarsz,  már-már követelőzöl, olykor fenyegetsz, túláradó szereted pillanatok alatt elsöpri az én tétova szabadságvágyamat.

Megvallom, olykor fáraszt engem ez az állandó figyelem, törődés, a fenyegetésről nem is beszélve. De megértelek. Nem tehetsz róla, te ilyen vagy. Istenem, de régen is volt, amikor először jelentkeztem be nálad! Már akkor tudtam, életem végéig kitartasz mellettem, de sohasem tudlak meghódítani.

Drága Egyetlenem! Ettől még én szeretlek. Ahogy a költő írta: semmiért egészen. Amikor meglátom diszkrét kézírásodat a borítékon, mindig hevesebben kezd verni a szívem, mondhatni a torkomban, remegő kézzel tépem fel a  papírost, de vigyázva, nehogy véletlenül  kárt tegyek gyöngybetűidben.

 Átfutnak előttem az elmúlt hetek, hónapok történései, végiggondolom, hogy vajon milyen bűnt követtem el, milyen jeles napról feledkeztem meg. Mert jeles napokat nagyon komolyan veszed, isten őrizz, hogy megfeledkezzek róluk. Na, nem panaszképpen mondom, mert így is nagyon boldog vagyok veled, bár ez a feledékenység nagyon sokba kerül nekem. Egészen pontosan: rámegy a gatyám.

Aztán rájövők, hogy nem követtem el semmit, nem feledkeztem meg semmiről. És mégis szétárad testemben az izgalom, hiszen sohasem lehet tudni, nem akadtak e meg szigorú szemeid valamilyen állampolgári gyarlóságomon.

Hidd el, nincs rajtad kívül senkim, hogy is lehetne, hiszen te betöltöd az egész életemet, mely számodra nyitott könyv, nem titkolhatok előtted semmit. Tudom, tudom, még tartozom neked egy vallomással. Már most biztosíthatlak, hogy időben meg fogod kapni.

Csak egyetlen kérésem lenne. Tudom, hogy itt te szoktál kérni, de talán most az egyszer, kivételesen… Szeretném megkérdezni, hogy minek nevezzelek. Hívhatnálak esetleg Navinak? Esetleg, lehetnél Navó vagy Navus is. Tudod, ezt a Nemzeti Adó-és Vámhivatalt annyira nehéz becézni.

Meglepi

Mindhalálig

Egy gyönyörű vasárnapi hajnalon született. Kicsiny volt, töpörödött, ráncos bőrű. Felsírt, mellette mosolyogtak.

-- Olyan szép vagy, és annyira jó gyerek! – mondta később anya, majd magához ölelte.

-- Rossz fiú vagy, sohasem akarsz délután aludni! – korholta az óvó néni.

-- Rohadt egy kölyök ez, mindig letépi a virágaimat! – szólt a szomszéd bácsi.

Múltak az évek, kamaszodott.

-- Gyere le focizni! – kérlelték a haverok. – Tudod, hogy te vagy a legjobb, nélküled semmi esélyünk.

-- Soha nem lesz belőled semmi – legyintett lemondóan Kovács tanár úr. – Lusta vagy, és még szemtelen is.

-- Imádlak – rajongott Hédike az 10. á-ból.

-- Egy mamlasz vagy – húzogatta a száját Helénke a 11. b-ből.

Aztán mégis felvették az egyetemre, meglett a diploma is.

-- Örüljön, hogy felvettük, tudja, hányan jelentkeztek erre a helyre! – nézett rá szigorúan az első főnöke.

            -- Örüljenek, hogy megszereztek! Tudod, hogy milyen nehéz manapság ilyen jó munkaerőt találni?– mondta a korábbi tanára.

            Talán neki volt igaza.

            -- Zseni vagy, imádlak -- mondogatta neki Elvira szerelmük hajnalán. Aztán összeházasodtak, jöttek e gyerekek. Valahogy minden olyan fáradt lett.

           -- Egy élhetetlen lúzer vagy, utállak! – kiáltott fel egy estén ugyanaz az Elvira.

           -- Apa egy hős! – ellenkezett dühösen a lánya, és elsírta magát.

           -- Apa lúzer, apa lúzer! – kiabált a fia, és odabújt az anyjához.

           A válás után néhány évvel találkozott Ágival.

           -- Zseni vagy, imádlak! – mondogatta a lány, de ő valahogy most már nem tudott ennek örülni.

           -- Zseni vagy, de én nem zsenit akarok hanem, egy férjet – szólalt meg Ági egy este. Többé nem látta.

            Lassan lépkedett fölfelé a ranglétrán. Belekóstolt a politikába is, egyéni jelöltként indult a helyi választásokon.

            -- Ez egy fasiszta – állapították meg róla a baloldaliak.

            -- Gátlástalan hazaáruló – tettek rá jobbról egy lapáttal, s végül egyáltalán nem bánta, hogy ebből az egészből kimaradt.

            -- Remélem, főnök, sokáig közöttünk lesz még, hiszen maga nélkül itt megállna az élet – szólalt meg egy napon a legkedvesebb munkatársa, akit annak idején még ő hozott a céghez.

            Másnap a bezárt ajtón keresztül hallotta, amint ugyanez az ember azt mondja a titkárnőnek:

            -- Mikor akar ez már nyugdíjba menni, azt hiszi, nélküle megáll az élet?

            Egyre többet betegeskedett, napról napra fogyott az erő.

            -- Őszinte leszek magához, nagyon súlyos az állapota – mondta a professzor a kivizsgálás után.

            -- Ugyan, apuka, ne hagyja el magát, hiszen ez csak egy múló rosszullét – magyarázta zavart mosollyal a lánya, aki, mielőtt meglátogatta, elbeszélgetett a professzorral.

            Ő csak feküdt és feküdt a nagy, tiszta fehérségben. Lehullott róla minden, ami az elmúlt évtizedekben rárakódott. Eltűnt Kovács tanár úr és a szomszéd bácsi, Hédike és Helénke, a jobboldal és a baloldal. Kicsiny lett, töpörödött, ráncos bőrű. Egy gyönyörű vasárnapi hajnalon ment el. Talán mosolygott. Mellette felsírt valaki.

Miért nem tudja a migráció megoldani a szegénység problémáit?