Rendetlen népség

Szása és Iván több évi utánjárás után egy békedelegációval kijut a Szovjetunióból Párizsba. Városnézés közben egy lottózóban vesznek egy szelvényt, kitöltik, s másnap - csodák csodája - hatalmas összeget nyernek. Teli táska pénzzel mennek a belvárosba, s tanakodnak, mire költhetik a hatalmas összeget.

Meglátnak egy autószalont, fényes kocsi a kirakatban. Bemennek, megkérdezik, mennyi előleggel vehetnének kocsit, s körülbelül hány év múlva kapnák meg, ha előjegyzik.

- Na, de uraim - mondja a kereskedő -, ha kifizetik, már vihetik is. Milyen színt szeretnének?

Mennek tovább, egy utazási irodába.

- Van a kirakatban egy sorrentói üdülésről szóló plakát. Istenem, Gorkij elvtárs is ott nyaralt! Ha most leelőlegeznénk és kitöltenénk a kérdőíveket, megírnánk a kérvényt, körülbelül mikor utazhatnánk oda?

- Kérdőív? Kérvény? Ugyan, uraim! Ha kifizetik az utat, máris kivisszük önöket a repülőtérre, és elkezdhetik a sorrentói nyaralást.

Kint az utcán Iván értetlenül kérdezi Szásától:

- Te Szása, mikor is volt itt forradalom?

- Kétszáz éve.

Iván a fejét csóválja:

- És még mindig nem tudtak rendet csinálni.

A cseh kormány Ungvár magyar jellege ellen

(Megjelent: Nyírvidék, 1924.05.31.)

Ungvár város képviselő-testülete legközelebb egy, a magyarságra nézve felette káros és veszélyes javaslatot fog tárgyalni. A cseh javaslat arról szól, hogy a ruszinszkói főváros közelében levő négy községet csatolják Ungvárhoz. Ezt a tervet az ungvári kinevezett cseh polgármester felsőbb utasítására még a múlt év tavaszán vetette fel »Ungvár fővárosi jellegének kidomborítása és gazdasági helyzetének javítása érdekében.«
Ez a csatolás azonban sem Ungvárnak, sem a községeknek nem válik előnyéire, a prágai kormány azért szorgalmazta, mert ezzel így Ungvárnak magyar jellegét akarja eltüntetni, illetve a magyar kisebbségi nyelvnek a városi hatóságoknál való kötelező használatát elgáncsolni.
Annak idején a négy község: Radvánc, Gerény, Ungdaróc és Alsódomonya együttes képviseleti ülésén úgy döntött, hogy nem csatlakoznak Ungvárhoz, de határozatilag kimondták, hogy ha esetleg a kormány hatalma részéről a fővároshoz csatoltatnának, önállóságuknak ára fejében bizonyos feltételeket szabnak. E feltételek között szerepel többek között az, hogy a községek vagyonjövedelme csak a község céljaira fordítható, a községek pótadójának 100 éven belül való emelése nélkül. Ungvár több kilométeres községi útvonalakkal, aszfalt gyalogjárókkal és villanyvilágítással köteles egy év alatt ellátni s végül vízvezetéket és szegényházat köteles építeni, hogy Ungvár nemzetiségi arányszámát megváltoztassa, s ezzel száműzze teljesen Ungvár hivatalos életéből a magyar nyelvet.
Ungvár magyarsága és a magyar pártok vezetősége hízik abban, hogy a prágai kormány csatolási javaslatát a képviselő-testület egyszerűen elveti. De aztán jönni fog a felsőbb kényszer.

(Fotó: Fortepan)

Érzelmi analfabéták

"Mi érzelmi analfabéták vagyunk. És az a lehangoló, hogy ez nem csak rád és rám vonatkozik, hanem gyakorlatilag minden emberre. Mindent megtanítottak nekünk a testről és Pretoria mezőgazdaságáról és a pi négyzetgyökéről, vagy hogy az ördögbe hívják, de egyetlen szót sem a lélekről. Szédítően nem tudunk semmit se magunkról, se másokról. Mennyit mondogatják itt is, ott is, hogy a gyereket együttérzésre, megértésre, összefogásra, egyenlőségre, meg mit tudom, mire kell nevelni. Most ez a divat. De senkinek nem jutott még eszébe, hogy először nekünk kell megtanulnunk valamit magunkról és a saját érzéseinkről. A saját félelmünkről, magányunkról és dühünkről. Itt állunk kiszolgáltatva, tudatlanul, tele rossz lelkiismerettel és összetört ambíciókkal. Tudatosítani egy gyerekben, hogy lelke van, szinte illetlenség. Úgy néznének az emberre, mint egy cukrosbácsira. Hogy fog az ember valaha is megérteni másokat, ha magáról sem tud semmit." (Ingmar Bergman, svéd filmrendező).