Beregszász város a vágóhídi berendezésből kifolyólag elvesztette perét a Skoda gyárral szemben

(Megjelent: Kárpátalja, 1935. május 27.)

200.000 koronán felüli tőke, ennek több éves kamata és a perköltségek megfizetésére kötelezte a bíróság a várost
Beregszász város a vágóhídi berendezést a Skoda gyártól vette és vele szereltette fel. A vételár egy részével adós maradt és annak megfizetését megtagadta azon az alapon, hogy a gyár hibásán szerelte fel a berendezést.
A Skoda gyár a város ellen pert indított. Több éve folyik a per. A beregszászi járásbíróság, mint kikötött illetékes bíróság hosszas bizonyítási eljárást folytatott le. Zachár járásbíró a napokban hozta meg ítéletét, amellyel a várost kötelezte, hogy a peresített 200.000 koronán felüli tőkét, több éves kamatait és a perköltségeket a Skoda gyárnak végrehajtás terhével megfizesse. A perben a várost dr. Reisman Simon, a Skoda gyárat dr. Neuveit Andor ügyvédek képviselték.
Szomorú valami, hogy Beregszász városa állandóan hol mint felperes, hol mint alperes szerepel. A perek megindításánál, a perbe bocsátkozásnál több elővigyázatosságot , gondosságot kérünk és lehetőleg a peres ügyeket egyezségig elintézni, mert szomorú dolog, hogy a város állandóan nehéz ezreseket fizessen perköltségekben.

Fotó: A beregszászi főtér 1940-ben

Forrás: Fortepan

 

Dr. Ranschburg Jenő: Énközpontúság, nárcizmus

Bűnbakok a katedrán

Valahogy úgy alakult, hogy a kistelepülés orvosa nem szimpatizált a pedagógusokkal. Beszélték, hogy állítólag valamikor megbuktatták a fiát, no meg, azt is, hogy fiatal korában kikosarazta egy tanítónő. Persze, az igazságot ma már lehetetlen kideríteni.
Hosszú évekig nem torkollott ez az ellenszenv különösebb konfliktusba. Egyfajta hűvösen mértéktartó viszony alakult ki a doktor úr és a tanárok között, bár olykor kissé felborzolódtak a kedélyek. Például akkor, amikor egy fiatal pedagógust több mint harmincnyolc fokos lázzal sem volt hajlandó kiírni táppénzre, mondván, a tanítás nem fizikai munka, azt lehet csinálni betegen is.
A helyzet akkor mérgesedett el, amikor a doktort polgármesterré választották. Ettől kezdve ugyanis egyetlen lehetőséget sem halasztott el, hogy megrendszabályozza a pedagógusokat. Először az szúrt neki szemet, hogy a tanárok a lyukasórák idején rendre feltűntek a település különböző pontjain, főleg a vegyesboltban. Márpedig, meg volt győződve arról, hogy a munkahely az munkahely, és tanítási idő alatt senki sem hagyhatja el az iskolát. Sokáig azt fontolgatta, hogy e fegyelemsértés okán csökkenti a fizetésüket, és amikor felvilágosították, hogy ezt a jogszabályok nem teszik lehetővé, mélységesen fel volt háborodva.
Meg volt győződve arról, hogy kizárólag a tanárt terheli felelősség, ha nem tanul minden diák ötösre. Történt egyszer, hogy egy túlbuzgó tanárnő felvetette, jó lenne bontani a nagy létszámú osztályt, merthogy a tehetséges gyermekekkel nem lehet kiemelten foglalkozni, meg a gyengébbek felzárkóztatására sem jut idő. Mire ő kijelentette: azért van egy pedagógusnak diplomája, hogy egy szintre hozza a gyermekeket.
Teltek a hetek, a hónapok, s a faluban lassan megszokták, hogy mindenről a tanárok tehetnek. Az utca azért volt szemetes, mert nem nevelték meg a gyermekeket, a gázberuházás azért nem valósult meg, mert nem beszélték rá a lakosságot, segély meg azért nem jutott mindenkinek, mert az egyik szolgálati lakásba be kellett vezetni a vizet.
Amikor pedig a harmincöt éves Frivol Mari megszökött az urától egy adóellenőrrel, a doktor úr csak ennyit mondott: „Ez sem tanult sok jót az iskolában!” Nem csoda, ha a faluban a rossz gyermeket már azzal riogatta a szüleje, hogy pedagógust csinál belőle.
Lassan eljött a tél, az első hó. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a gyerekek beleszabadultak a fehér örömökbe, melyek gyakran járnak kisebb sérülésekkel. Így történt ez az iskolában is. Az első napon egy kislány esett el a jégen és beverte a térdét, a másodikon hasonló eset történt, a harmadikon pedig egy fiú szemét találta el egy hógolyó.
A harmadik eset után a nagyszünetben beállított az iskolába a doktor-polgármester úr és összehívta a tanári kart.
-- Szeretném bejelenteni, hogy fel vagyok háborodva – közölte jelentőségteljesen. – Felteszem a kérdést, mivel foglalkoznak ebben az iskolában a pedagógusok, hogy ennyi a baleset?
A tanáriban mélységes csönd lett, még a légy zümmögését sem lehetett volna hallani, már ha ilyenkor, télidőben lennének legyek. Éppen halottnak harangoztak, aznap már másodszor. Hátul a sarokban szólásra emelkedett egy pályakezdő, aki még nem ismerte a helyi viszonyokat.
-- Elnézést kérek, polgármester úr, de már régóta szeretném megkérdezni, mivel foglalkozik ebben a faluban az orvos, hogy ennyi a halott? – mondta ártatlan mosollyal a szája sarkában.
Azt mondják, azóta a polgármester egyszer sem járt az iskolában.

 

A legnagyobb önbecsapás

"Életvezetésünk legnagyobb csapdája, önbecsapása az „átmeneti korszakok és helyzetek” kultusza. Gyakran úgy nyugtatjuk

meg magunkat, úgy próbálunk szabadulni napi rossz érzéseinktől, hogy adott életszakaszunkat átmenetinek nyilvánítjuk. „Most átmeneti időszak van, mert érettségizem, mert szerelmes vagyok, mert anyám beteg, mert megházasodtam, mert lakásra, telekre gyűjtünk, mert terhes vagyok, mert még csecsemő a gyerek, mert esti tagozaton tanulok, mert apám meghalt, mert szétesőben van a házasságom, mert én vagyok beteg, mert a gyereket nem vették fel az egyetemre, mert állást változtatok stb.” „Majd ezután kezdődik az igazi életem!”

S nem vesszük észre, hogy egész életünk átmeneti korszakokból áll, mindig történik valami, amire hivatkozva felmentést adhatunk magunknak. Mélyen át kellene érezni, hogy nincsenek átmeneti korszakok, minden napunk az életünk legvalódibb része: ez az életünk." (Popper Péter: A belső utak könyve)

Honnan tudja?

Idős székely házaspár ül kint a teraszon békességben, mikor a néni megfogja a seprűnyelet s olyan irgalmatlan nagyot vág az öreg orrnyergére, hogy az felbukik székestül. Felordít:
- Asszony, megőrültél? Miért kaptam ezt?
Mire a néni:
- Azon gondolkoztam, hogy 40 éve együtt élünk, és miattad nem volt még egyszer sem egy jó szexünk!
Szép csendben üldögélnek vagy 5 percig, mikor az öreg feláll, és kegyetlenül hátba rúgja a nénit, hogy az legurul a teraszról.
A néni felül a muskátlik között és rábődül az öregre:
- Hát ezt most miért kaptam?
Mire az öreg:
- A teringettét, hát te meg honnan tudod, hogy milyen a jó szex??!