Bűnbakok a katedrán

Valahogy úgy alakult, hogy a kistelepülés orvosa nem szimpatizált a pedagógusokkal. Beszélték, hogy állítólag valamikor megbuktatták a fiát, no meg, azt is, hogy fiatal korában kikosarazta egy tanítónő. Persze, az igazságot ma már lehetetlen kideríteni.
Hosszú évekig nem torkollott ez az ellenszenv különösebb konfliktusba. Egyfajta hűvösen mértéktartó viszony alakult ki a doktor úr és a tanárok között, bár olykor kissé felborzolódtak a kedélyek. Például akkor, amikor egy fiatal pedagógust több mint harmincnyolc fokos lázzal sem volt hajlandó kiírni táppénzre, mondván, a tanítás nem fizikai munka, azt lehet csinálni betegen is.
A helyzet akkor mérgesedett el, amikor a doktort polgármesterré választották. Ettől kezdve ugyanis egyetlen lehetőséget sem halasztott el, hogy megrendszabályozza a pedagógusokat. Először az szúrt neki szemet, hogy a tanárok a lyukasórák idején rendre feltűntek a település különböző pontjain, főleg a vegyesboltban. Márpedig, meg volt győződve arról, hogy a munkahely az munkahely, és tanítási idő alatt senki sem hagyhatja el az iskolát. Sokáig azt fontolgatta, hogy e fegyelemsértés okán csökkenti a fizetésüket, és amikor felvilágosították, hogy ezt a jogszabályok nem teszik lehetővé, mélységesen fel volt háborodva.
Meg volt győződve arról, hogy kizárólag a tanárt terheli felelősség, ha nem tanul minden diák ötösre. Történt egyszer, hogy egy túlbuzgó tanárnő felvetette, jó lenne bontani a nagy létszámú osztályt, merthogy a tehetséges gyermekekkel nem lehet kiemelten foglalkozni, meg a gyengébbek felzárkóztatására sem jut idő. Mire ő kijelentette: azért van egy pedagógusnak diplomája, hogy egy szintre hozza a gyermekeket.
Teltek a hetek, a hónapok, s a faluban lassan megszokták, hogy mindenről a tanárok tehetnek. Az utca azért volt szemetes, mert nem nevelték meg a gyermekeket, a gázberuházás azért nem valósult meg, mert nem beszélték rá a lakosságot, segély meg azért nem jutott mindenkinek, mert az egyik szolgálati lakásba be kellett vezetni a vizet.
Amikor pedig a harmincöt éves Frivol Mari megszökött az urától egy adóellenőrrel, a doktor úr csak ennyit mondott: „Ez sem tanult sok jót az iskolában!” Nem csoda, ha a faluban a rossz gyermeket már azzal riogatta a szüleje, hogy pedagógust csinál belőle.
Lassan eljött a tél, az első hó. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a gyerekek beleszabadultak a fehér örömökbe, melyek gyakran járnak kisebb sérülésekkel. Így történt ez az iskolában is. Az első napon egy kislány esett el a jégen és beverte a térdét, a másodikon hasonló eset történt, a harmadikon pedig egy fiú szemét találta el egy hógolyó.
A harmadik eset után a nagyszünetben beállított az iskolába a doktor-polgármester úr és összehívta a tanári kart.
-- Szeretném bejelenteni, hogy fel vagyok háborodva – közölte jelentőségteljesen. – Felteszem a kérdést, mivel foglalkoznak ebben az iskolában a pedagógusok, hogy ennyi a baleset?
A tanáriban mélységes csönd lett, még a légy zümmögését sem lehetett volna hallani, már ha ilyenkor, télidőben lennének legyek. Éppen halottnak harangoztak, aznap már másodszor. Hátul a sarokban szólásra emelkedett egy pályakezdő, aki még nem ismerte a helyi viszonyokat.
-- Elnézést kérek, polgármester úr, de már régóta szeretném megkérdezni, mivel foglalkozik ebben a faluban az orvos, hogy ennyi a halott? – mondta ártatlan mosollyal a szája sarkában.
Azt mondják, azóta a polgármester egyszer sem járt az iskolában.