Egy kis pszichológia

 

Nemzetközi csoport utazik egy hajón, amikor az egyszer csak süllyedni kezd.
A kapitány kiadja az első tisztjének a parancsot:
- Mondja meg az embereknek, hogy vegyék fel az úszómellényüket, mert a hajóról kell leugraniuk !
Percek múlva visszatér az első tiszt:
- Megtagadták a vízbeugrást !
- Vegye át a parancsnokságot, elmegyek, megnézem, mit tehetek.
Rövid idő múlva visszatér és közli:
- Na, mindegyik leugrott!
- Hát ezt meg hogy érte el?
- A pszichológiát hívtam segítségül. Az angolnak azt mondtam, sportszerűtlen, ha nem ugrik le. A franciának azt mondtam, hogy ez sikk. A németnek azt, hogy ez parancs. Az amerikait megnyugtattam, hogy van biztosítása. Az orosszal közöltem, hogy ez forradalmi tett.

A magyarországi falu, ahol a románok vannak többségben

 

A mi boszorkányunk

 

 

Mari néni jócskán átlépte a hetedik ikszet, de húsz évet nyugodtan letagadhatott volna. Nemcsak a konyhában sürgött-forgott menyecskésen, kapálásban is alig tudtak vele lépést tartani a fiatalok. Buszra meg vonatra a világ minden kincséért sem ült volna fel, mert szerinte mindkettő az ördög találmánya. Hanem hetente kétszer vállára vette a batyut, gyalog indult a tíz kilométerre lévő város piacára, árulni.

Ezt igencsak nehezen tudta megemészteni az elkényelmesedett közgondolkodás. Egyre gyakrabban rebesgették, hogy valami boszorkányság lehet a dologban.

Történt egyszer, hogy a szomszéd tehene áttévedt a Mari néni kertjébe, és tetemes pusztítást végzett. Ezzel a szomszéddal Mari néni már vagy negyven éve haragban volt, így most minden dühét a szerencsétlen jószágra zúdította, válogatott szidalmak közepette űzte ki a birtokháborítót. Ami még nem is lett volna baj, de néhány nap múlva a tehénnek elapadt a teje, két hétre rá pedig kilehelte a lelkét.

Most már a Jóisten sem mosta le róla, hogy boszorkány. Igaz, hangosan csak szűk körben merték ezt kimondani, mert hat fiúunokája lévén, Mari néni jelentős fizikai erőt képviselt a faluban. Ám tény, hogy egy idő után vele riogatták a rossz gyerekeket, akik most már nagy ívben elkerülték.

Tetézte a bajt, hogy még a gyógynövényekhez is értett. Egy ízben meglesték, amint hajnalban nagy öl dudvával tér haza a közeli temetőkertből, így most már mindenki biztos volt abban, hogy a faluban boszorkány él. Gyermekei és unokái persze védték, visszautasították a súlyos vádat, de ha egyszer a köz fantáziája beindul, akkor nincs megállás.

A bennfentesek tudni vélték, hogy vacsorafőzés ürügyén boszorkánykonyhát üzemeltet, ahol válogatott gezemicékből ártó-, rontó- és bájitalokat állít elő. Egy reménytelenül szerelmes leányzó egyszer meg is kérte, hogy keverjen neki valami főzetet, mellyel visszaszerezheti a szíve választottját. Mari néni erősen feldühödött a nyilvánvaló provokáció hallatán, de haragját egy pillanatra sem mutatta ki.

-- Majd adok én nektek bájitalt! – gondolta magában. Jó adag hashajtó ricinusolajat kevert össze némi kamillateával, azt tanácsolta, hogy minél többet kell belőle egyszerre meginni. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy a leányzó ágynak, pontosabban illemhelynek esett. És lőn csoda! A csalfa fiatalember, meghallván, hogy egykori szerelme őmiatta esett betegségbe, visszatért hozzá, sőt, szorgalmasan ápolta.

Szóval a pletyka megállíthatatlanul hömpölygött tovább. Mari néni híres lett és vele az egész falu. Csak úgy tolongtak hozzá az emberek a testi, de főleg a lelki bajaikkal. Ő meg mindenkin próbát segíteni, de teljesen ingyen. Mert nem volt benne semmilyen üzleti szellem, de másokban igen. A szomszédban hamarosan megnyílt a Jóságos boszorkányhoz címzett fogadó, kissé távolabb  Mágia nevezetű kiskocsma, megalakult a Közösen a rontás ellen mozgalom, az önkormányzat pedig jelvényt és oklevelet bocsátott ki Mari néni arcképével és aláírásával, melyet aztán jó pénzért vásárolhattak meg az ide látogatók. Kijöttek a tévétől, no meg, persze az adóhatóságtól is, de Mari nénin nem találtak fogást, mert semmilyen, hivatalosan létező, szolgáltatást nem nyújtott, pénzt nem fogadott el.

Már csak a szűk család nem hitt benne, de később ez is megváltozott.

Mari néni épp a városból tartott hazafelé, amikor legidősebb unokája utolérte.

-- Szálljon be, mama, hazaviszem! – nyitotta ki előzékenyen az autó ajtaját.

-- Dehogy szállok! Hamarabb hazaérek én gyalog, mint te azzal a füstös masinával – felelte önérzetesen, mert nézni sem bírta unokája sportos vezetését.

Az unoka dühösen beletaposott a gázba, aztán a következő kanyarnál az árokban találta magát.

Mari néni több mint kilencven évig élt. Miután eltemették, a polgármester összehívta a képviselőket.

-- Valamit ki kell találnunk, mert ez nem mehet így tovább – mondta gondterhelten. -- Az utak sárosak, az óvoda düledezik, most meg még a boszorkányunk is itthagyott minket.

 

 

 

Dr. Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság

 

Jogos vagy törvényes?

 

A jogi egyetem záróvizsgáján az utolsó két diák izzad a kihúzott tétele felett.
- Jöjjön, kolléga! - szólítja az egyiket a professzor.
- Na, kolléga... Tudja a tételt?
- Háát... Nem jut eszembe semmi  - válaszol a nebuló.
- Hát kolléga, akkor maga nem lesz kolléga.
- Professzor úr! Lehet egy ajánlatom?
- Halljuk!
- Ha fel tudok Önnek tenni egy olyan jogi jellegű kérdést, amire nem tud válaszolni, beírja az ötöst?
- Ilyen pofátlan kérés 40 éves tanári pályafutásom alatt nem volt, de lássuk!
- Rendben. Mi az, ami egyben törvényes, de nem jogos, jogos de nem törvényes, és se nem törvényes, se nem jogos?
Pörögnek a kódexek, izzad a professzor úr, de nem tudja a választ.
- Rendben, megfogott, itt az ötös és takarodjon innen!
- Na, halljuk az utolsó mit produkál! - szólítja az utolsó diákot.
- Professzor úr... Én sem tudom ezt a tételt.
- Hát mi van ma itt? - fortyan fel a professzor.
- Rendben... Hallotta az előző diák által feltett kérdést?
- Hallottam - felel a diák.
- Rendben. És tudja rá a választ?
- Tudom.
- Tudja? Akkor, ha megmondja, átengedem egy kettessel.
- Rendben. Szóval az, hogy a professzor úrnak van ugye egy 20 éves felesége, az törvényes, de nem jogos. Azt, hogy a felesége az előző diák szeretője, az jogos, de nem törvényes. Az pedig, hogy ezért ő most ötöst kapott, én meg kettest, az se nem törvényes, se nem jogos.

A mese vége

  Korábban, gyenge pillanataimban, egy-egy verset is elkövettem és véletlenül fedeztem fel néhány éve, hogy az egyiket megzenésítették.