Nyírvidék,
1941. 09.26.
1914. nyarán, mikor lángba borult a világ, Antal István is, mint a többi ezrek, fegyvert fogott és ment a Hadak útján – a sok magyarral együtt — Nyírmeggyesen itt hagyva feleségét: Kádár Zsuzsannát, három gyermekéit: Pistát, Lajost és a kis Juliskát.
Bevonult Szatmárra és onnan rövidesen kikerült a harctérre és nagy öldöklő csaták dúlása után orosz fogságba került 1916. év tavaszán.
Azóta megkezdte hányatott, kálváriás életét. Először volt fogolytáborban, onnan kikerülve, dolgozott különböző mezőgazdasági munkákban — más-más helyen. Peregtek az évek csigalassúsággal, alig várta, hogy eljöjjön az idő, hogy hazamehessen. De a végzet másként alakult.
Mikor a hadifoglyok hazamentek, ő nagy beteg volt, mire felgyógyult, már kommunizmus volt az uralmon Oroszországban s ennek pedig legkisebb gondja volt a hadifoglyok hazaszállítása. A 25 év alatt nem nősült meg, várta, hogy majd csak hazajut.
A szerencsés véletlennek köszönhető, hogy ráakadtunk az öreg, világháborúiból visszamaradt derék katonára. Legutóbb egy Poulqpolja nevű, eldugott kis orosz faluban lakott Antal István, melynek az eldugottságára mi sem jellemzőbb, hogy a .mostani háborúban sem orosz, sem német, sem magyar hadak nem érintették Az itt élő, kultúrában visszamaradt lakosság csak abból sejti, hogy háború van, hogy az életerős férfiak java részét elvitték katonának.
Ennek a kis falunak a közelében állomásozott pár napig a nyíregyházi 4. honvéd huszárezred, melynek egyik tizedese zabkereső útján néhány társával együtt véletlenül ráakadt a könnybe borult szemű és örömtől elcsukló hangú Pista bácsira.
Örömkönnyeivel, mélyben benne volt a 25 év minden szenvedése, bánata, megöntözte; katonaruhánkat és rossz magyarságával arra kért bennünket, hogy ha csak egy mód van rá, vigyük őt „haza".
Két nap múlva már ujjongva vittük az ezredhez az örömtől sugárzó arcú Pista bácsit,
aki 59 éves korában ismét magyar katona tett.
Megborotválkozott, rongyait ledobva teljesen újjászületett, azonban szegény asztmás beteg. Most az ezredben mindenki dédelgeti, és szeretettel veszi körül az öreg katonát. Ő az ezred tolmácsa. Az először idegenül hangzó magyar szór már édesebben zeng az ajkán.
Vajon a nagy Oroszbirodalomban hány Antall István várja felszabadulását?
Vajon sikerülni fog e Pista bácsinak 25 esztendős vágya és el tud e menni Nyírmeggyesre, szeretett falujába, legalább meghalni?
Frick György
/tart. hu. tizedes.
1914. nyarán, mikor lángba borult a világ, Antal István is, mint a többi ezrek, fegyvert fogott és ment a Hadak útján – a sok magyarral együtt — Nyírmeggyesen itt hagyva feleségét: Kádár Zsuzsannát, három gyermekéit: Pistát, Lajost és a kis Juliskát.
Bevonult Szatmárra és onnan rövidesen kikerült a harctérre és nagy öldöklő csaták dúlása után orosz fogságba került 1916. év tavaszán.
Azóta megkezdte hányatott, kálváriás életét. Először volt fogolytáborban, onnan kikerülve, dolgozott különböző mezőgazdasági munkákban — más-más helyen. Peregtek az évek csigalassúsággal, alig várta, hogy eljöjjön az idő, hogy hazamehessen. De a végzet másként alakult.
Mikor a hadifoglyok hazamentek, ő nagy beteg volt, mire felgyógyult, már kommunizmus volt az uralmon Oroszországban s ennek pedig legkisebb gondja volt a hadifoglyok hazaszállítása. A 25 év alatt nem nősült meg, várta, hogy majd csak hazajut.
A szerencsés véletlennek köszönhető, hogy ráakadtunk az öreg, világháborúiból visszamaradt derék katonára. Legutóbb egy Poulqpolja nevű, eldugott kis orosz faluban lakott Antal István, melynek az eldugottságára mi sem jellemzőbb, hogy a .mostani háborúban sem orosz, sem német, sem magyar hadak nem érintették Az itt élő, kultúrában visszamaradt lakosság csak abból sejti, hogy háború van, hogy az életerős férfiak java részét elvitték katonának.
Ennek a kis falunak a közelében állomásozott pár napig a nyíregyházi 4. honvéd huszárezred, melynek egyik tizedese zabkereső útján néhány társával együtt véletlenül ráakadt a könnybe borult szemű és örömtől elcsukló hangú Pista bácsira.
Örömkönnyeivel, mélyben benne volt a 25 év minden szenvedése, bánata, megöntözte; katonaruhánkat és rossz magyarságával arra kért bennünket, hogy ha csak egy mód van rá, vigyük őt „haza".
Két nap múlva már ujjongva vittük az ezredhez az örömtől sugárzó arcú Pista bácsit,
aki 59 éves korában ismét magyar katona tett.
Megborotválkozott, rongyait ledobva teljesen újjászületett, azonban szegény asztmás beteg. Most az ezredben mindenki dédelgeti, és szeretettel veszi körül az öreg katonát. Ő az ezred tolmácsa. Az először idegenül hangzó magyar szór már édesebben zeng az ajkán.
Vajon a nagy Oroszbirodalomban hány Antall István várja felszabadulását?
Vajon sikerülni fog e Pista bácsinak 25 esztendős vágya és el tud e menni Nyírmeggyesre, szeretett falujába, legalább meghalni?
Frick György
/tart. hu. tizedes.
Fotó:
Fortapan
2 megjegyzés:
Megható történet, mi lett a folytatása? Aki ezt megírta, bizonyára rendelkezik további tudással
Aki ezt 80 évvel ezelőtt megírta, azt már aligha lehet megkérdezni.
Megjegyzés küldése