2020. szeptember 27., vasárnap

Az ungvári magyar pártok megfellebbezték a magyar nyelvhasználat ellen hozott határozatot

 (Megjelent: Ungi újság, 1933.11.09.)        

UNGVÁR. Az ungvári képviselő-testületnek ama szótöbbséggel hozott határozatát, mely a magyar nyelvnek az ungvári városházán való hivatalos használatát beszüntette, a magyar pártok az országos hivatalhoz megfellebbezték. A fellebbezés azon az alapon történt, hogy a nyelvrendelet nem a valamely nemzetiséghez való tartozástól teszi függővé a hivatalos nyelvhasználatot, de, miként a 17—926. számú kormányrendelet 81. cikk 3. bekezdése tartalmazza, valamely nyelvhez való tartozástól. Már pedig Ungváron a magyar nyelvhez a lakosságnak jóval több, mint 20 százaléka tartozik.

A fellebbezés célja egyébként az, hogy ez a felette fontos, de ennek ellenére igen homályos kérdés a legfelső közigazgatási bíróság elé kerüljön és e réven végre teljesen tisztázódjék.

Fotó: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

2020. szeptember 26., szombat

Csoda a Dobos utcában

 

A Dobos utca az óváros egyik leghosszabb utcája volt, régi, többnyire lepukkant házakkal és pici udvarokkal. Bár a házak megmaradtak, a lakók szinte teljesen kicserélődtek. Nem is igen ismerték egymást, ha a családban szóba került valamelyik utcabeli, csak így emlegették őket: „tudod, az, akinek megnyomták hátul a kocsiját” vagy „tudod, az öregasszony, akinek mindig elszökik a kutyája”. Ez talán azért lehetett, mert többségük a panelból költözött ki a családi házba, ott pedig megszokták, hogy nem nagyon foglalkoznak egymással.

A 28-as szám alatti ház üresen állt, már régóta árulták. Végül egy középkorú házaspár vette meg két kamaszgyerekkel. Az udvarban volt egy különálló lakrész, oda az idős nagyszülőket költöztették be a faluból. Számukra nem volt egyszerű ez a változás. Mariska néni még csak talált elfoglaltságot, sütött-főzött az egész családra, de Pista bácsi nem tudott mit kezdeni magával. Nem ismert senkit, itt még a kertbe sem lehetett lemenni, jószággal meg akkor találkozott, amikor valaki az utcán a kutyáját sétáltatta.

A fiatalok dolgoztak, a gyerekek tanultak, egyedül volt otthon a két öreg. Mielőtt elmentek, mindig a lelkükre kötötték, hogy ajtót, kaput csukva tartsanak, még akkor is, ha itthon vannak, erre mindenféle emberek járnak. Így aztán az öreg eleinte csak az ablakból bámulta a forgalmat, odaköszöngetett az embereknek, azok meg furcsán néztek rá, aztán nekibátorodott és kiállt a kapuba. Innen figyelte, hogy jönnek-mennek a szomszédok, köszöngetett nekik, némelyik vissza is köszönt.

Egyszer aztán fűnyíró hangját hallotta a szomszédból. Megállt a kerítés előtt, nézett befelé. Középkorú férfi nyírta a füvet a tenyérnyi udvaron.

-- Jó napot kívánok! – nyújtotta a kezét az öreg a kerítésen keresztül. – Benke István vagyok, az új szomszéd.

-- Jó... napot! – szólt bizalmatlanul a másik. – Kocsis Ernő.

Egy darabig méregették egymást.

-- Nem nagyon vág ez a fűnyíró – törte meg az öreg csöndet.

-- Hát nem, a fene egye meg! – mérgelődött a szomszéd. – Meg kellene köszörülni a kést, mert ez így csak kínlódás, de nincs egy normális szakember.

-- Hát.. én éppen meg tudnám köszörülni – szólt Pista bácsi.

-- Maga? – nézett rácsodálkozva a másik.

-- Én hát. Egy falusi embernek sok mindenhez kell érteni – felelte az öreg. -- Gépem is van, időm is van. Megcsinálom. Csak úgy, barátságból!

A szomszéd döbbenten nézett rá. Miféle barátságból? Hiszen most beszéltünk életünkben először. De ezt csak úgy gondolta.

Leszerelték a kést.

-- Jöjjön velem nyugodtan, megmutatom, hogy kell csinálni! – mondta Pista bácsi. – Legalább megismeri az én Mariskámat is.

Az öreg megköszörülte a kést, Mariska néni meg mindjárt kitett egy kis süteményt az asztalra. Az öreg meg előkapott a szekrényből egy üveget.

-- Ezt a kis szilvát meg kell kóstolni – mondta. – Az utolsó főzésemből maradt. Hej, nem főzök már többet, elmúltak a szép idők.

-- Hát te hol jártál? – kérdezte Ernőt a felesége, amikor hazaért. – Már mindenütt bekerestelek.

-- Milyen aranyos emberek – szólt az asszony, miután elmondta neki a történteket. – Tudod mit? Úgyis akartam sütni egy kis almásrétest, majd este viszünk nekik kóstolót.

Másnap az öreg ismét kinn állt a kapuban és észrevette, hogy a másik szomszédban lakó nénike kétségbeesetten cibálja a járdán a kis bevásárlókocsiját. Amikor közelebb lépett, rájött, annak bizony kiesett az egyik kereke.

-- Kezét csókolom! – szólt az öreg. – Segíthetek?

A nénike előbb ijedten nézett rá a vastag szemüvege mögül. Aztán rájött, hogy ezt az embert ő már látásból ismeri, itt szokott mindig állni a kapuban.

-- Kiesett… kiesett a kereke – motyogta az orra alatt.

-- Semmi baj, segítek bevinni, a kereket meg majd megcsinálom – nyugtatta meg Pista bácsi.

Ebéd után az öreg épp ledőlt egy kicsit, amikor csöngettek a kapun. A szomszéd néni állt ott, kezében egy lábassal.

-- Már ne haragudjanak a zavarásért, gulyáslevest főztem és hoztam egy kis kóstolót, ha nem veszik sértésnek – mondta félénken. – Szegény uram is nagyon szerette.

A szembeszomszédnak az egy szem, ollót sosem látott cseresznyefáját metszette meg, a mellette lakót megtanította szilvát aszalni. Nem telt bele fél év és mindenkit ismert az utcában.

Egyszer aztán rosszul lett és kórházba került. Az osztályon szinte megriadtak, amikor a sok szomszéd testületileg bevonult hozzá. Az öreg teljesen elérzékenyült.

-- Barátaim, annyira rendesek vagytok! Az az igazság, hogy egyáltalán nem akartam a városba jönni, de most már egyáltalán nem bánom, hogy a fiam ideköltöztetett – mondta elhaló hangon.

-- Hát az lehet, Pistukám, hogy magát a fia költöztette, de hogy a Jóisten küldte, az biztos – simogatta meg kezét a nénike a szomszédból. – Amit maga csinált, az egy csoda.

 

 

 

 

Nem lesz többé csúnya nő Munkácson

  

(Megjelent: Ungi Újság, 1933.11.07.)

Kiváló külföldi szakorvosok tanítványa, Dr. Freilichné Sáfár Berta Munkácson (Fő-ucca 33 sz. alatt.) modern és a legtökéletesebb készülékekkel felszerelt kozmetikai szalont rendezett be. Egyetlen látogatás után minden hölgy meg fog róla győződni, hogy komoly szaktudás esetén a szépségápolás terén csodákat lehet művelni. Minden nőnek legelemibb kötelessége, hogy szép legyen, mert a szépség a legmegbízhatóbb fegyvere az érvényesülésért, a boldogulásért naponta megújuló harcban. A nagyvárosok nője minden héten pontosan felkeresi a kozmetikusát, mert tudja, hogy a rendszeres arcápolás legalább olyan fontos, mint a haj- és körömápolás.  A csúnya nő azért jár kozmetikushoz, hogy megszépüljön, a szép azért, hogy konzerválja szépségét. A kisvárosi nő ondoláltatni és manikűrözni még csak elmegy a fodrászhoz, de arra nem gondol, hogy legexponáltabb testrészét, az arcát szakemberre bízza. Ennénk oka részint a kisvárosi kozmetikusok iránt táplált bizalmatlanság, másrészt az indokolatlanul magas árak. Ami a bizalmat illeti, úgy azt hölgyeink a fentnevezett szalon tulajdonosának, úgy is mint orvos feleségének, úgy is mint nagyszerűen képzett kozmetikusnak bátran előlegezhetik. Az árak a mai viszonyoknak megfelelően minimálisra vannak szabva és a legszerényebb anyagi eszközökkel rendelkező hölgyeknek se okozhatnak jelentékeny megterhelést.

Fotó: Fortepan

2020. szeptember 25., péntek

Ki az okosabb?

 

Egy székely paraszt utazik a vonaton egy mérnök úrral. Csak ketten vannak a fülkében, hát a mérnök így szól a bácsikához:

- Tud sakkozni?
- Nem tudok.
- Tud pókerezni?
- Nem tudok.
- Akkor játszodjuk azt, hogy felteszünk egymásnak kérdéseket és a másik, ha nem tud válaszolni, fizet.
- Jó, jó, de magának sok iskolája van, meg pénze is sokkal több, mint nekem, úgyhogy maga fizessen 100 lejt én pedig csak 10 lejt, ha nem tudok válaszolni.
Gondolja a mérnök, hogy úgyis ő nyer, hát beleegyezik, sőt, hogy mutassa nagylelkűségét, engedi a bácsit kezdeni.
- Akkor azt találja ki, mi az: ha feldobják vörös, majd zöld, majd lila és mikor leér, akkor sárga.
Gondolkodik a mérnök, de csak nem jön rá.
- Ide a százast! - mondja a bácsika.
Fizet a mérnök, majd kéri a bácsikát, hogy legalább mondja meg mi az.
- Nem tudom én sem, tessék a 10 lej.

Itt valamikor magyarok laktak

 


Nem segítesz a szegényeken...

 

"Nem segítesz a szegényeken, ha elpusztítod a gazdagokat. Nem erősíted a gyengéket, ha gyengíted az erőseket. Nem teremtesz bőséget, ha tiltod a takarékosságot. Nem emeled fel a fizetést kapókat, ha lenyomod a fizetést adókat (...) Nem segítesz az embereken azzal, ha megteszed nekik azt, amit ők is meg tudnak, és meg is kellene tenniük." (Abraham Lincoln)