A kaposi járási főnök szerint:

                                                                                               

magyar állampolgár is köteles csehszlovák
katona lenni

(Megjelent: Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1927.07.03.)

Remeczky Istyán, budapesti lakos, gyakorló orvos, magyar állampolgár a napokban az ungmegyei Pallóba érkezett szülei látogatására.
A szép nyári szabadságot azonban nem sokáig élvezhette, mert a kaposi járási főnök saját találmányú jogszabályzatának valamelyik paragrafusa alapján kisütötte, hogy Remeczky Istvánnak katonai szolgálatra kell bevonulnia s ezért magyar útlevelét visszatartotta, őt katonáskodásra kényszeríti.
Egy kicsit furcsán fest a kaposi járási főnök túlbuzgósága, mert hiszen Magyarországnak nincs szüksége arra, hogy részére Csehszlovákia képezzen ki katonákat...
Tekintettel pedig arra, hogy a katonásdi miatt Remeczkynek állása van veszendőben, megrémült szülei az ügyet diplomáciai térre terelték.

A fotó illusztráció.

A gyereknek kell a korlát

                                                                                                           

„Ha sétálni indulunk, megkérdezhetem: „A Duna felé menjünk vagy a játszótér felé?” Ő azt mondja: „A Duna felé.” Aztán egy pár lépés után: „Nem, mégis inkább a játszótérre.” Ilyenekben nyugodtan engedhetek. De azt persze nem ő fogja eldönteni, hogy előbb a nagymamához akar menni nyaralni, aztán a Balatonra, vagy fordítva, és általában egy csomó kérdés van, amiben a szülőnek kell döntenie. És nem terhelheti a gyerekre a döntést. De ahogy nőnek a gyerekek, úgy egyre több dologban nyilváníthatnak véleményt, míg aztán a kamaszkorban úgyszólván ők döntenek. Egy kamaszt nem lehet akarata ellenére elvinni például a pszichológushoz. Sőt: igazán az a jó, ha a kamasz maga jelentkezik. Ami a parancsolást illeti, én nem parancsolásnak nevezném, hanem azt mondanám: kell a korlát, a norma, mert ha nincs, a gyerek szorongani kezd, és aki szorong, az agresszív. Tök normális, ha egy óvodás hazaérve elkezdi hajtogatni, hogy „kaki, pisi, pisi, kaki”, és „Petőfi Sándor gatyába’ táncol, felesége bugyiba’, úgy mennek a moziba”. De az már nem normális, ha az anyját lekurvázza. Ki kell nyilvánítanom, mit viselek el s mit nem, és ha nem fogadja el, akkor „menj a szobádba, ott ordítsd ezeket az ocsmányságokat, én nem akarom hallani”. És ha jó az érzelmi viszonyunk, ha amúgy elég sokat marháskodunk, dögönyözzük, csiklandozzuk, mesélünk neki, akkor van olyan erős köztünk az érzelmi kötés, hogy a lehangolódásom fegyelmező hatással lesz rá.” (Vekerdy Tamás)