Életfogytigtartó fegyházra ítélték Rákosi Mátyást

                                                                                                         

Megjelent: Esti Kurir, 1935.11.09.. Rövidítve közöljük.)

Rákosi Mátyás bűnperének mai főtárgyalását negyed tíz óra után nyitotta meg dr. Szemák Jenő tanácselnök. A mai tárgyaláson, amelyen az ítélet elhangzott, megint számos külföldi újságíró jelent meg, csaknem mindegyik külföldi hírlapíró ott volt, aki a tárgyalás első napjain részt vettek. A hallgatóság padsorai is tele vannak érdeklődőkkel. Szigorú igazoltatással és belépőjeggyel lehetett csak a terembe lépni.
A tárgyalás megnyitása után az elnök így szólt Rákosihoz:
--  Kíván-e még valamit elmondani az utolsó szó jogán?
-- Igen, volna még mondanivalóm -- mondotta Rákosi Mátyás, -- aki ezután arról beszélt, hogy a tanácsköztársaság négy és félhónapos uralma alatt csak arra törekedtek, hogy a termelés feltételeit biztosítsák. Bármily legyen ennek a tárgyalásnak a kimenetele, bármilyen legyen az egyéni sorsom az ügy, amelyért harcolok, győzni fog.
Az elnök most erélyesen rászólt Rákosi | Mátyásra:
-- Figyelmeztettem már, hogy semmiféle izgatást nem tűrök itt! Ezért az utóbbi kijelentésért egynapi sötétzárkával büntetem!
Rákosi leült a helyére, a bíróság pedig kivonult a teremből, hogy ítéletet hozzon.

Körülbelül félórás tanácskozás után hirdette ki Szemák tanácselnök a törvényszék ítéletét, amely a következőképpen hangzott:
— A Magyar Szent Korona Nevében! A budapesti királyi büntető törvényszék az 1934. április 25-ike óta ez ügyben vizsgálati fogságban lévő Rákosi Mátyás 42 éves felekezetenkívüli, magyar állampolgárságú, nőtlen magántisztviselőt bűnösnek mondja ki felségsértés bűntettében, folytatólagosan elkövetett lázadás bűntettében, huszonhét rendbeli gyilkosság bűntettében, mint tettest, ezen kívül 17 rendbeli gyilkosság bűntettében, mint felbujtót és folytatólagosan elkövetett pénzhamisítás bűntettében, mint tettestársat. Ezért a törvényszék Rákosi Mátyást összbüntetésül életfogytig tartó fegyházra, tízévi hivatalvesztésre és politikai jogainak felfüggesztésére ítélte el. E büntetésből a törvényszék a vizsgálati fogsággal kilenc hónapot kitöltöttnek vett.

Megszelídül az ember...

                                                                                                            

"Megszelídül az ember, ha gyereke születik. Rájössz, hogy nem halhatsz meg. Élned kell a miatt a kicsi valami miatt, amit létrehoztál. Ugyanakkor semmi nem döbbent rá jobban a halandóságodra, mint az, ha gyereked születik. A jövőt ő jelenti, nem te. És megérted - ilyenkor érted meg igazán -, hogy az életed véges. Az élet túszul ejtett. Nem halhatsz meg, ugyanakkor tudod, hogy meg fogsz halni." (Tony Parsons)

 

A 102 éves Juliska néni története

 

Volosin úr arcképéhez

                                                                                                               

(Megjelent: Új Közlöny – Ungvár, 1923.03.21.)

Levél és klissé a szerkesztőhöz

Verchovina, 1923. ápr. 15.
Igen tisztelt Szerkesztő Úr!
Az Új Közlöny szombati számában egy cikk jelent meg, amely hűséges fordításban közli azt a támadást, amely a Ruszinban, a kormány orgánumában jelent meg -- a kormány egyik exponense dr. Frankenberger ellen. Őszintén szólva, nekem nem fontos a Frankenberger elleni támadás -- ezt a vitát intézzék el az urak egymás közt. Van azonban a közölt cikkben egy passzus, amelyet nem hagyhatok szó nélkül. A cikk írója ugyanis idézi a Tribuna c. nagy cseh lapnak a Volosin cikke elé írt megjegyzését, amelyben a következők olvashatók Volosinról: „Népénél közszeretetben áll és tekintélynek örvend, mert igaz és becsületes vezére volt népének az elnyomatás nehéz napjaiban."
Az Új Közlöny szerkesztősége ehhez a következő epés megjegyzést fűzte: „Ezt csak Volosin írhatta önmagáról." Nekem az a szent meggyőződésem, hogy az Új Közlöny szerkesztősége téved, mert ezeket a hízelgő sorokat Volosin nem írhatta önmagáról, mert politikai múltját ő ismeri legjobban. Ezt valószínűleg a Tribuna egyik munkatársa fűzte hozzá, hogy a nyilatkozó személyét egy kissé növelje.
Az „elnyomatás nehéz napjaiban“ Volosin atyánknak annyi köze volt a ruszin nép nemzeti életéhez, mint nekem a turkesztáni kirgizek nemzeti életéhez. Volosin fajmagyar volt, aki olyan hazafiasan tudott „csepegni,“ hogy ebben senki sem lehetett versenytársa. Ennek bizonyítására mellékelem az alábbi klissét, amely hűségesen közli Volosin Ágoston szerkesztésében megjelent 1. osztályú elemi olvasókönyvének 80.-ik oldalán lévő 52. számú közleményét. Ezt a tankönyvet a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter 79.983 sz. alatt engedélyezte. A közlemény eredetiben így szól:

52. A haza.
A haza a mi szülőföldünk, melyen éltek apáink és őseink, melyen születtünk és élünk mi magunk is.
A mi hazánk -- Magyarország. Itt születtünk mi ebben a szép országban. Magyarország a mi szülőföldünk, a mi honunk.
Ki ne szeretné szüleinek és őseinek földjét? Ki ne szeretné hazáját? Mint az anya, úgy táplál ő minket hegyeinek gazdagságával, mezőinek termésével és folyóinak vizével. Mint a gondos atya, úgy védelmez minket a külső és belső ellenségektől, katonáival és törvényeivel. Védi házainkat, templomainkat és jogainkat. Ezért szeretjük mi polgártársainkat, ezért olyan kedves nekünk a mi szép hazánk.

Ezen az olvasmányon el fog ámulni a Tribuna. Ezt adta be Volosin a ruszin nebulóknak? Erre is kényszerítette a magyar kormány? A tartalomjegyzékből, ahol minden közlemény írójának a neve fel van jegyezve, megállapítottam, hogy ennek a nemzeti ömlengésnek V. Á. a signuma, azaz szerzője Volosin Ágoston patentirozott hazafi. Ebből tehát újra csak azt konstatálhatom, hogy Volosin úr az „elnyomatás nehéz napjaiban“ is az elnyomók táborában volt és ígу gondolkodott az elnyomó gonosz magyarokról és ilyen szép eszméket adott be Magyarországról a ruszin gyermekeknek.

Mélyen tisztelt Szerkesztő Úr!
A klissét önnek ajándékozom emlékeként annak, hogy ruszin népünk „elnyomatásának nehéz napjaiban“ Volosin úr az „elnyomók” egyik hűséges eszköze volt.
Mély tisztelettel:

 Ruszin.

 

A szerkesztő megjegyzése:  

 Avgusztin Ivanovics Volosin (ukránul) : Авґустин Іванович Волошин,csehül Augustin Vološin, magyaros névváltozatban Volosin Ágost ruszin nemzetiségű görögkatolikus pap, politikus. A rövid ideig létezett független Kárpátukrajna miniszterelnöke volt.

Budapest végezte tanulmányait, pedagógiai diplomát szerzett. Később görögkatolikus pap lett, Ungváron plébánosként tevékenykedett. Miután az Osztrák–Magyar Monarchia elvesztette az első világháborút, Volosin Kárpátalja Ukrajnához való csatolását szorgalmazta. A Központi Ruszin Nemzeti Tanács egyik alapítója, majd 1920-ig a kárpátaljai direktórium tagja lett. 1923-ban megalapította a Keresztény Néppártot, amelynek színeiben 1925–1929 között a csehszlovák parlament képviselője volt.

A müncheni egyezmény után megalakult, Bródy András vezette kormánynak a közegészségügyi minisztere lett, majd Bródy lemondása után ő lett a miniszterelnök. 1939. március 14-én kinyilvánította Kárpátalja függetlenségét, azonban másnap a Magyar Honvédség megszállta a teljes területet, így Volosin kénytelen volt elmenekülni. A németek által megszállt Prágában telepedett le, ahol az Ukrán Szabadegyetem pedagógiai tanszékét vezette. 1945 májusában a SZMERS letartóztatta. A moszkvai Butirka börtönbe szállították, ahol ismeretlen körülmények között 1945. július 19-én meghalt. Holtteste jelenleg is ismeretlen helyen nyugszik.

A szovjet uralom idején Volosin hazaárulóként volt megbélyegezve. A rendszerváltás után megváltozott ez a kép, jelenleg az ukránok az önálló Ukrajna megteremtésének egyik harcosának tekintik, ugyanakkor a ruszinok viszont az autonóm Ruszinkó létrehozójának is tartják őt. 2003-ban Ungváron, az Ung partján szobrot állítottak Avgusztin Volosinnak.

 

 

Nehéz kérdés

                                                                                                        

A kínaiak világhódító hadjáratba kezdenek, és szépen lassan eljutnak a Székelyföldig.
Felsorakozik a két hadsereg egymással szemben, majd a kínai vezér megbeszélésre hívja a székely vezért, Áront.
- Nem félsz? - kérdi a kínai.
- Há mér félnék? - kérdi hetykén Áron.
- Azért  --  válaszol a kínai --, mert mi 200 millióan vagyunk, ti meg csak 40 ezren.
 Elkerekedik Áron szeme, feltolja a kucsmáját, megvakarja a fejét, majd hátrafordul a hadaihoz:
- Emberek! Hová a fenébe fogunk eltemetni 200 millió kínait?