Tizenkét évi kínszenvedés után megszökött Oroszországból egy munkácsi származású fogoly

 (Megjelent: Őslakó, 1928.07.01.)                 

Biztos halál vár reá, ha Oroszországba toloncolják vissza

A munkácsi rendőrbiztossághoz egy sokat hányatott, borzalmas szenvedéseket átélt ember életére nézve végzetes fontosságú átirat érkezett a múlt héten a varsói csehszlovák követségtől. Az átirat egy Lohita Ernő nevű munkácsi származású címfestő személyazonosságának és illetőségének sürgős megállapítását szorgalmazza. Nevezett Oroszországból szökött át lengyel földre, ahol tiltott határátlépés miatt letartóztatták. Legkésőbb július 10-ig feleletet kell kapnia a lengyelországi csszl. követségnek az átiratra, mert a személyazonosság és illetőség kérdésének elintézetlensége esetén Lohitát visszatoloncolják Szovjetoroszországba, ahol -- amint az az alábbiakból nyilvánvaló -- feltétlen halál vár reá.
A rendőrség információja szerint Lohita, akinek Munkácson rokonai vannak, ezelőtt 12 évvel, mint alig 19 éves gyerekember került a frontra s onnét orosz hadifogságba. A forradalmi időkben s az azokat követő kommunizmus alatt tömérdek kalandban, szenvedésben, vége-hossza nélküli hányattatásban volt része. A kommunisták kémkedés miatt fogták gyanúba s bár terhelő bizonyítékokat nem tudtak találni ellene, az Északi-tenger egy kis szigetére deportálták, ahol 4 évet töltött rettenetes nélkülözések közt, éhség és dermesztő hideg által elcsigázottan, baromi munkára kényszerítve. Négy év múltán szabadon bocsátották, de Oroszországot nem hagyhatta el. Szentpétervárról háromszor is írt a csehszlovák kormányhoz hazatérésének kieszközlése végett, leveleit azonban a kommunisták nem továbbították. Végre is szökés útján kellett a kommunista paradicsomból kiszabadulnia.
A munkácsi rendőrség tüstént folyamatba tette az eljárást a sokat szenvedett ember illetősége ügyében, ami a nyomozás eddigi adataiból kitűnőleg minden valószínűség szerint kedvező elintézést fog nyerni. Megállapításaink szerint az arra illetékes fórumok ebben az egyetlen esetben nem sokat skrupulózuskodnak s nem kutatják a szerencsétlen, hányt-vetett ember ükapjának születési bizonyítványát.

Fotó: a munkácsi Latorca-part háttérben a Szent Miklós kolostorral (1935.)

Forrás: Fortepan

Az ördög varázsfazeka

                                                                                                                 

"A félelem az ördög varázsfazeka. Megpillantlak. Egész kedvesnek látszol. Közeledünk egymáshoz. És egyszerre félni kezdek tőled. Mert ki tudhatja, hátha rosszat akarsz nekem, bántani fogsz. Védekeznem kell. Rád vicsorgok. Mire te is félni kezdesz tőlem. Most már ketten vicsorgunk egymásra: ne közeledj! Nézd, mekkora kő van a kezemben. És hordozható rakéta a vállamon. Maradj távol tőlem, vagy még jobb, ha eltűnsz. Különben agyonütjük egymást. Később már ezzel kezdjük. Mi leszünk a Karinthy-féle nyuszi gazdája, a menekülő nyúlé, akit agyonverek, mert nem érti a rohadt, hogy csak meg akarom simogatni." (Popper Péter)

Mért pont őket?

                                                                                                            

Nyolcvanas évek, Szovjetunió, tombol a hiánygazdaság. Moszkvában egy nagy fesztiválra készülnek, rengeteg külföldi vendéggel és meg kell mutatni, hogy minden kapható, az emberek bőségben élnek. Ezért aztán kihirdetik, hogy Moszkvában itt és itt, ekkor és ekkor fekete kaviárt fognak árusítani egy nagy élelmiszerboltban, méghozzá kilóját negyven kopekért.

Már hajnalban sorban állnak az emberek a hóban, rengeteg a külföldi is, a világért sem hagynának ki egy ilyen alkalmi vételt. Már két órája állnak, jól összefagytak, de még ki sem nyitották a boltot. Újabb két óra múlva nyílik az ajtó, kilép rajta a bolt vezetője és elkiáltja magát:

-- Elvtársak, hamarosan elkezdjük a kaviár árusítását! Kérem, legyenek türelemmel.

Az emberek állnak tovább. Újabb két óra múlva ismét kilép az ajtón a bolt vezetője és elkiáltja magát:

-- Elvtársak, hamarosan elkezdjük a kaviár árusítását! De mivel ilyen akcióra még nem volt példa, úgy gondoljuk, nem jut majd mindenkinek! Kérem, hogy a zsidók menjenek haza!

A zsidók hazamennek, a többiek állnak tovább. Újabb két óra múlva ismét kilép a bolt elé a főnök és elkiáltja magát:

-- Elvtársak, hamarosan elkezdjük a kaviár árusítását! De mivel ilyen akcióra még nem volt példa, úgy gondoljuk, nem jut mindenkinek, ezért csak a háborús veteránok vásárolhatnak. Kérem a többieket, hogy menjenek haza!

A tér kiürül, csak húszan-harmincan maradnak ott. Egyszer csak kilép az ajtón a bolt vezetője és elkiáltja magát:

-- Elvtársak, hamarosan megkezdjük a kaviár árusítását! De mivel ilyen akcióra még nem volt példa, csak az első világháború veteránjai vásárolhatnak! Kérem, a többiek menjenek haza!

Az emberek hazamennek, csak egy reszketeg öregember marad a bolt előtt. A főnök behívja és azt mondja neki:

-- Értse meg bácsika, nincs itt semmiféle kaviár és nem is lesz! Menjen szépen haza!

-- Értem én fiacskám, értem, hiszen tudom milyen országban élek. Nem is azért állok itt, csak lenne egy kérdésem.

-- És mi lenne az?

-- Mért pont a zsidókat engedték elsőnek haza?

 

 

Maradunk, mint a magyarok

 

Papirruhában temetik a katonákat

 (Megjelent: Ung, 1918.10.27.)                       

A katonai hatóság az egész monarchiában kötelezővé tette, hogy jövendőben a katonai halottakat papirruhába öltöztetve adják át az enyészetnek. Állítólag szó van arról is, hogy a rendelkezést a polgári hatóságok is átveszik a polgári halottakra. Sok ruhaneműt lehetne az élők számára megmenteni a halottak papirruhája által. A halotti papirruha gyártása már nagyban folyik, s ezek a halotti öltönyök a rendes ruhához hasonlítanak. Második József császár másfélszáz esztendővel előtt parancsolta meg, hogy a halottakat nem szabad ruhában és ékes koporsóban adni át a földnek, azt most megcsinálja a szükség, a nyomorúság.

A kép illusztráció.