Ungváron titokzatos kövek hullanak, amit egy prágai tudós és egy magyar lelkész okkult tüneménynek tart

(Megjelent: Esti Kurir, 1927.09.30.)

      

„A világszellem akar valamit mondani, de nem értik meg“ — Az emberfej nagyságú kövek egy rendőrt súlyosan megsebesítettek

Prága, szeptember 29.
(Az Esti Kurír tudósítójától.) Még el sem csendesedtek azok az izgalmak, amelyeket az a különös esemény keltett, hogy Kotterbachban és Sumicon titokzatos kövek hullottak a házakra, most Ungváron jelentkezik a csoda.
Már ötödik napja, hogy az ungvári Szobránci utca lakóit a kotterbachi és a sumici jelenségekhez hasonló titokzatos kődobálások nyugtalanítják. A jelenségek következetesen este tíz órakor kezdődnek és hajnali 2-3 óráig tartanak, mely idő alatt a Szobránci utca 1. számú háztól a 9. számú házig valamennyi ház, kert és udvar heves és veszedelmes kőzápor alatt áll. Azonban az ungvári kődobálás abban különbözik a kotterbachitól, hogy míg ott senkit sem bántva hullottak alá a kövek, Ungvárott emberfej nagyságú kődarabok zuhognak alá.
Már a sumici esetnél is háztetőcserepeket, üvegtáblákat zúzott a kőzápor, Ungvárott pedig az embert sem kíméli. A kövek oly nagyok és súlyosak, hogy szinte hihetetlen, hogy emberi erővel lehessen hajítani azokat, mivel kétemeletes házak tetejére is esnek alá, a házak pala- vagy cseréptetejét betörik, erkélyek és folyosók vaskorlátját elhajlítják és ablakokat zúznak össze.
A veszélyeztetett környék lakossága ijedten menekül el házaiból, mivel a kőzápor nem egy, hanem egyszerre öt-hat irányból indul meg, úgyhogy a házban való tartózkodást életveszélyessé teszi. A házakban, melléképületekben és raktárakban esett kár máris igen jelentékeny, de a kődobálást megakadályozni vagy rejtélyes okozóit megállapítani eddigelé még nem sikerült, miután a nyomozó rendőrök első erre irányuló kísérlete is balul ütött ki. Ugyanis egy rendőrt egy hatalmas kő fején talált és súlyosan megsebesített.
A sebesülés láttára a rendőrök a titokzatos kődobálók felkutatását kénytelenek voltak abbahagyni, mert nem tehették ki magukat annak a veszélynek, hogy nyomozás közben őket is hasonló baleset érje, mint társukat. A Szobránci utca rejtélyes éjszakai eseményei a lakosság fantáziáját mérhetetlen módon felcsigázták és naponként izgatott csoportokba verődve tárgyalják az elmúlt éjszaka újabb fejleményeit.
A rendőrség egyébként minden előkészületei megtett, hogy a jelenségnek és okának végére járjon.

 
Tudományos vizsgálódás a hulló kövek között
Ez azonban nem olyan egyszerű feladat, mert a kotterbachi és sumici kőhullás rejtélyét sem tudták mindeddig megoldani. Először azt gondolták, hogy tömegszuggesztióról van szó, azonban Simsa János dr., neves prágai idegorvos, aki napokon keresztül végzett tudományos vizsgálódást Kotterbachban és Sumicban, kizártnak tartja a tömegszuggesztió lehetőségét és a jelenséget kifürkészhetetlen okkult tüneménynek jellemzi, amelyet valami titokzatos világszellem intéz és irányít.
Hozzászólott a kérdéshez Marencsin Zoltán evangélikus is.

Magyarázat a héber számszimbolikával
Marencsin Zoltán evangélikus lelkész egy kevesek által ismert úton vél a titok nyitjához jutni. Marencsin a misztika mezsgyéin haladva egy új tan, a nemrég felfedezett héber számszimbolika segítségével, kopogtat a „csoda" kapuján és -- állítása szerint -- érti annak célját, eredetét és rendeltetését. Hivatkozik arra, hogy Fischer Oszkár lipcsei tudós, aki megteremtette a számanalízis tanát, a középkori kabbala meddő kísérletet elvetve, újfajta módszerével azt igyekszik bizonyítani, hogy a történelem minden eseménye csupán számreflex, mely egy világtörvény szimbólumát hordozza magában. Ez bizonyos számkulcs segítségével a tan kihámozza a történelemből az események titkos rendeltetését és az ó- és újtestamentum manifesztációit nem a betű, hanem a szám revellálása alapján értelmezi...  Az ótestamentumban -- folytatja Marencsin elméletének fejtegetését, -- a kő elvében játszódnak le az események. A kövek teremtést jelentenek, rajtuk keresztül nyilatkozik meg a Szentszellem. Így a kotterbachi és az ungvári kőjelenség is az egyetemes Szellem jelentkezése s ezen a ponton Marencsik felfogása találkozik Simsa dr. véleményével. A Világszellem, -- mondja tovább Marencsin, -- valamit mondani akart, kiabált, erőlködött, de megnyilatkozó szavát nem értette meg senki...
Marencsin véleménye szerint a jelenség a Világszellem rejtett számának jegyében történt, ami mindig új világalakulást jelent. Marencsin tehát a kotterbachi, sumici és az ungvári jelenségekben eszmei, sőt politikai hátteret lát.

A képen: az ungvári Sas tér 1904-ben.

Forrás: MaNDA

Hiába mondta

                                                                                                         

Egy rendőr és egy pap bemegy egy motelbe, hogy szobát szeretnének.
A portás sajnálkozva mondja, hogy csak egy kétágyas szobája van.
- Nem baj kivesszük - feleli a rendőr, - de engem fél 6-kor keltsen fel, mert dolgom van, a pap alhat nyugodtan tovább.
Felmennek a szobába és berúgnak, mint az atom. Hajnali fél 2-kor kerülnek ágyba.
Reggel fél 6-kor jön a portás és kelti a rendőrt, aki mivel csak pár órát aludt, zavarodottan öltözni kezd, de véletlenül a pap ruháját veszi magára.
Rohanva elindul lefelé a lépcsőn.
A portán lévő tükörben meglátja magát és így szól:
- Mondtam ennek a hülye portásnak, hogy ne a papot keltse föl!

Megmérgezte magát a cár egykori testőrfőhadnagya, aki éjszakánként egy pesti mulatóban muzsikált

 (Megjelent: Esti Kurir,1927.01.05.)    

Romantikus szerelmi házasság az orosz testőrtiszt és a nagykanizsai cipész 16 éves leánya közt -- A fiatal asszony Szilveszter-éjjel adott életet második gyermekének

Az Ülés-utcai bérkaszárnya kis szobájában elsárgult fotográfiák és nagy csomó üres papírtokocska hever. Határkövei annak az útnak, amelyet Jajcovszky Vladimír befutott harmincöt esztendő alatt, apjának szentpétervári palotájától, a cári udvaron, a bukaresti állami operaházon, a nagykanizsai suszter házán keresztül a Rókus-kórház hírhedt huszonnyolcas kórterméig, ahova ma hajnalban életveszélyes mérgezéssel, haldokolva szállították a mentők.

 
A bukaresti operaház tagja
Jajcovszky Vladimír előkelő orosz nemesi család sarja. A háború kitörésekor a cári gárda legszebben dekorált tisztje volt. A kommunizmust megelőző forradalmak idején Szentpétervárott érte a nagy orosz átalakulás. Neki is menekülnie kellett. Bebarangolta a fehércsapatokkal egész Oroszországot, a lengyel határtól a japán tengerig. Szolgált Kolcsak tábornok seregében és részese volt a Denyikin-akciónak is. A legutolsó fehér ellenforradalmi szervezet felbomlása után barangolásai közben Romániába jutott, ahol először, mint kikötőmunkás kapott alkalmazást, majd a bukaresti opera tagja lett. Jajcovszky Vladimír ebben a jobbsorsában is nagyon visszavonult életet élt, minden idejét olvasással és muzsikálással töltötte. Románia után Magyarország következett, ahol végigmuzsikálva a nagyobb vidéki városokat, eljutott végül is Nagykanizsára.
Ez a város azután fordulópontot jelentett a muszka tiszt sorsában. Egy nagykanizsai kávéházban énekeit és muzsikált Jajcovszky főhadnagy és a város polgárai szívesen hallgatták. A szerelem itt beköszöntött hozzá. Egy nagykanizsai cipészmester tizenhat esztendős lányába, Horváth Erzsébetbe lett szerelmes és a magyar lány a mai napig nem is szakadt el a főhadnagytól.
Halálosan szerelmes lett Jajcovszky a tizenhatesztendős lányba, de Horváth Erzsébet is szívesen hallgatta az emigráns tiszt muzsikáját. A harmincöt éves férfi mindenáron meg akarta szerezni magának a tizenhat esztendős lányt. Amikor hirtelen el kellett hagynia Nagykanizsát, Horváth Erzsébet utána szökött Budapestre, ahol azután annak rendje- módja és törvényes formái szerint össze is házasodtak.
Jajcovszky Vladimírnak most már kettőjükről kellett gondoskodni. Éjt nappallá téve dolgozott, hogy fiatal feleségét ellássa mindennel. Imádta feleségét és imádta azt a kis szőke apróságot, aki egy esztendővel később megszületett.
Múltak az esztendők és a cár egykori testőrje, hogy keresetét növelje, tavasszal vidékre ment, mert ott előnyösebb szerződést kapott. A pénz pontosan az asszonyhoz érkezett.

„Feleségemet ne értesítsék..."
Jajcovszky Vladimír az ősszel hazaérkezett. És még visszavonultabb lett, csendesebb és mogorvább. Három nappal ezelőtt történt, hogy feleségét beszállították a Baross-utcai Bársony-klinikára, ahol Szilveszter éjszakáján
egészséges fiúgyermeknek adott életet.
Jajcovszky egy ízben meglátogatta a klinikán feleségét, többször azonban nem kereste fel és mikor a házbeliek gratuláltak az újdonsült apának, csak keserűen mosolygott és a fejét rázta.
Az éjszaka körülbelül három órakor érkezett haza munkájából. Lakásadónője hajnaltájban különös hörgésre lelt figyelmes, mely az emigrált orosz tiszt szobájából szivárgott ki. Benyitott hozzá és a hajnali szürkület piszkos világosságában
az ágyon habos szájjal fetrengve találta Jajcovszky Vladimírt, aki előtt a paplanon rengeteg fehér papírtokocska hevert. Az asszony azonnal fellármázta a házat, értesítették a mentőket, akik megállapították, hogy az életunt férfi nagy mennyiségű ismeretlen méreggel mérgezte meg magát és életveszélyes állapotban szállították be a Rókus-kórházba.
Mikor a mentők eltávoztak, a lakásadónő egy kis cédulát talált az éjjeli szekrényen:
„Feleségemet ne értesítsék. Ha meghalok, mondják azt neki, hogy a villamosról estem le. Most pedig azt, hogy fáj a lábam.”

 

A képen: II. Miklós, az utolsó orosz cár.

A fotó illusztráció.

Ez a nők privilégiuma

                                                                                                     

„A nők örök kritikája a férfiakkal szemben, hogy azok nem nyílnak meg eléggé, nem mesélnek az érzéseikről. Nos, azért nem mesélnek, mert ez a nők privilégiuma. Cseverészni, mesélni, csacsogni? Egy férfi nem nagyon szokott. Mint ahogy a legtöbb nő nem fog egy szimpla OK-val válaszolni egy üzenetre, amikor egy színes, jelzőkkel tűzdelt körmondatban is lehet. Egy csomó felesleges veszekedéstől kímélnénk meg magunkat, ha elfogadnánk, hogy a nők és férfiak másképp vannak huzalozva - egy nő keresi a kommunikációs lehetőségeket, tud is élni velük, egy férfi pedig férfiként reagál: okézza az üzenetet, és cselekszik, amikor szükség van rá.” (Belső Nóra)