– Tudja Uram, kifűződött a cipőm, itt volt az ajtó előtt egy lépcső, arra
felraktam a lában és bekötöttem a cipőmet, de mire felegyenesedtem egy nagy sor
állt mögöttem.
– De hát miért nem megy haza?
– Meg van őrülve? Első vagyok a sorban.
(Megjelent: Friss Újság, 1929.10.19.)
Japánban is sínylődnek ottmaradt véreink
Az orosz-kínai háborús zűrzavar következtében
végleges bomlásnak indultak az ott rekedt magyar hadifoglyok telepei is. A
bolsevisták hat évvel ezelőtt a hadifoglyok hivatalos csereakciója befejeztével
több száz magyar földműves hadifoglyot tereltek össze, hogy telepeket létesítsenek,
mely majd élelmiszerekkel fogja ellátni az állandó éhínséggel küszködő Moszkvát
és Pétervárt. Az erőszakkal összefogdosott hadifoglyok azonban szétszéledtek és
a szibériai magyarok tömegei nem voltak hajlandók belépni a kommunista pártba. Erre
földet adtak a magyar telepeseknek, hogy magángazdálkodást folytathassanak, de
úgy, hogy havonkint jelentkezniük kellett a szovjet rendőrségnél. A Szibériában
rekedt véreink elhagyottan, saját erejükre és ügyességükre támaszkodtak és így
keletkeztek a hadifoglyok telepei, melyek példái maradnak a magyarok
életrevalóságának.
Ebben az esztendőben azonban Ajgun, Blagovjescsenszk és
Konstantinovka környékét, ahol nyolc magyar kolónia volt, hadszíntérnek
nyilvánították, amelyen csak vöröskatonáknak volt szabad tartózkodniuk.
Tömegekben keltek útra a magyarok. Kéthónapos vándorlás után sokan júliusban és
augusztusban
teljesen lerongyolódva érkeztek meg Európába.
De a magyar hadifoglyok seregei a Volga két partján várják
a megváltást.
A mandzsúriai menekültek közül legutóbb százhúsz magyarból
álló szállítmány érkezett Munkácsra, hogy innen aztán szétoszoljanak a megszállt területek minden
tájai felé. Valamennyien tizennégy-tizenöt esztendei raboskodás után tértek
vissza. Könnyű szabadulásuknak az a magyarázata, hogy valamennyien megszállt
területre kerültek.
A százhúsz magyar között nagy azoknak a száma,
akik japán fogságból szöktek meg s eleven bizonyságok reá, hogy Japánban ma is
sínylődnek magyar hadifoglyok.
Amikor 1916 júniusában, a véres Bruszilov-féle áttörés idején
a monarchia katonáinak tíz- és húszezrei kerültek fogságba, a szerencsétlen
emberek ezreit Japánba szállították az oroszok.
Az orosz katonai parancsnokok fejenként húsz rubelért
adták el a magyarokat a japán vállalkozóknak. Az eladottak nevét törölték a
nyilvántartásból s halottnak könyvelték el valamennyit. E szerencsétlen foglyok
éveken át a japán szigetek hírhedt bányáiban dolgoztak. Szörnyű rabszolga-
sorsban éltek. Piszkos tömeglakásaikban seregestül estek áldozatul a különféle
trópikus betegségeknek s csak a múlt esztendei földrengések idején is háromszáz
bányamunkás veszett oda.
Ez év tavaszán a még megmaradt hadifoglyokat Mandzsúriába
szállították és most a bardankai bányákban élik iszonyatos napjaikat. Sorsuk
változatlan és — reménytelen.
Kockás János géplakatos, aki a munkácsi szállítmánnyal érkezett haza, a következőket mondja:
-- Oroszországból rendes postai úton a legritkább esetben
érkezhetik haza hadifogoly-levél. A magyar hadifoglyok rendesen egy-egy német
bajtársat kérnek meg, aki hazafelé utazik s neki adják át leveleiket. Ezért
van, hogy az oroszországi levelek túlnyomórészt Berlinből, vagy más német
városból érkeznek Magyarországba. Hat hónapig éltem Moszkvában, míg végül sikerült
megkapnom a kiutazási engedélyt. Naponta tapasztaltam, hogy a magyar
hadifoglyok leveleit, melyeket a birodalom különböző részeiből küldöttek, csomagokban
a régi Turgenyev-utcában lévő Szamuelly-házba viszik, hol a magyar bolsevisták
cenzúra-bizottsága működik. A Magyarországra szóló leveleket egytől-egyig
elégetik itten.
A képen: Hazatérésre váró magyar foglyok Vlagyivosztokban (1919.)
Forrás: Fortepan
Amennyire rekonstruálni lehet, így utólag, az eseményeket a hivatal női mosdójában csöpögő csapot özvegy Hochreiter Aranka ügyintéző vette észre elsőnek, de nem szentelt neki különösebb figyelmet. Csak néhány nap múlva jelezte a dolgot az irodavezetőnek, de az épp értekezletre sietett, így elengedte a füle mellett. Ám mivel a csöpögés egyre szaporább lett, Aranka ismét megemlítette a problémát és főnöke most már a tettek mezejére lépett.
Úgy gondolta, jobb ha saját szemével méri fel a helyzetet, de mivel egy női mosdóba mégsem mehetett be csak úgy, hamarosan létrehozott egy bizottságot a csöpögés ellenőrzése végett. A háromtagú bizottság bevonult a mosdóba, megállapította a tényállást, ezt jegyzőkönyvben rögzítette, aláírásával hitelesítette és benyújtotta az irodavezetőnek.
Az irodavezető ezt követően írt egy kérelmet a felettesének, melyben kérte, hogy engedélyezzék a csap megjavítását, s ehhez mellékelte a jegyzőkönyvet. Eközben a csap már nem is csöpögött, hanem folydogált. A felettes igazán igyekezett, nem várta ki az ügyintézési határidőt, alig egy hét múlva hozzájárult a munkálatok elvégzéséhez. Már csak egy mestert kellett keresni. Ez azonban váratlan nehézségekbe ütközött, ugyanis a legtöbb szakember kijelentette, hogy ő ilyen csippcsupp munkába bele sem fog, aki meg jelentkezett, arról kiderült, hogy nem tud számlát adni. A víz, persze, nem zavartatta magát, csordogált, a legnagyobb lelki nyugalommal.
Ekkor aztán valaki kitalálta, hogy vonják össze a csap javítását egy nagyobb beruházással, hiszen akkor már megéri a kivitelezőnek, sőt, akár szívességből is elvégzi a munkát. Igen ám, de a nagyobb beruházáshoz a képviselő-testület döntése szükségeltetett, és ekkor az ügy már teljesen politikai síkra terelődött. Az ellenzék ugyanis lecsapott a témára, mondván, itt valami mutyiról lehet szó, a polgármester biztosan az egyik komájának akar juttatni egy ilyen zsíros üzletet.
Fel is állítottak egy bizottságot az ügy kivizsgálására. A bizottság összeült, majd elnapolták a dolgot, mert az egyik ellenzéki tag úgy vélte, itt a nemi diszkrimináció minősített esetével találták magukat szembe, ugyanis nem lehet véletlen, hogy az a bizonyos csap épp a női mosdóban hibásodott meg, illetve feltételezhető, hogy a férfi mosdóban már rég megjavították volna. Így aztán kezdeményezte, hogy a következő ülésre hívjanak meg egy esélyegyenlőségi szakembert, aki segítséget tud nyújtani az eset minősítésének tárgyában. Persze, erről jegyzőkönyv készült, melyet a képviselő-testületnek továbbítottak.
Persze, a víz közben csorgott, sőt, folyt tovább, így aztán amikor a szakember maga is meg akarta szemlélni a női mosdóban tomboló állapotokat, kénytelen volt gumicsizmát húzni. Ami már önmagában előre vetítette, hogy mit ír majd a jelentésbe.
A jelentést a bizottság elfogadta, ennek alapján döntést hozott, az erről készült jegyzőkönyvet pedig eljuttatták a képviselő-testülethez. Az ügy horderejére való tekintettel a testület úgy döntött, hogy kikéri a pénzügyi bizottság véleményét. Alig egy hét múlva a bizottság összeült, határozatot hozott arról, hogy javasolja a beruházás pénzügyi fedezetének biztosítását. Erről jegyzőkönyv készült, melyet benyújtottak a képviselő-testülethez. Közben a női mosdót átmenetileg lezárták, a hölgyek a férfimosdót használták, a férfiak pedig a hivatal szomszédságában lévő üres telek bokrai mögött végezték el a dolgukat.
A rendkívüli testületi ülésnek egyetlen napirendje volt, nevezetesen a beruházás megvalósítása, különös tekintettel a vízcsap javítására. Az ülésen teljes patthelyzet alakult ki, a frakciófegyelem felbomlott. Ekkor a polgármester azt javasolta, hogy testületileg tekintsék meg a női mosdót, legalább mindenkinek alkalma nyílik arra, hogy alaposabban mérlegelje a döntését.
Nagy meglepetésükre, a mosdó ajtaja nyitva volt, padlózata pedig száraz és csapból egyetlen csepp víz sem szivárgott. Már amíg meg nem nyitották.
-- Aha, szóval átverés az egész! – kiáltott fel az ellenzék vezére. – Egy nem létező hibát akart a polgármesterünk kijavíttatni, hogy aztán zsebre vágja a pénzt!
-- Skandallum! – visított fel Rozika, a nyugalmazott bérszámfejtő. – Szóval direkt nem engedték be hónapokig a nőket a saját mosdójukba! Hát hol élünk, kérem, a középkorban!
-- Létre kell hozni egy bizottságot! – kiáltott fel valaki. – Itt az ideje, hogy kivizsgáljuk a polgármester sötét ügyeit.
Ebben a pillanatban nyílt az ajtó és belépett rajta Margitka, a takarítónő. Kissé meglepődött a sokadalom láttán.
-- Bocsánat! – mondta félénken. – Csak takarítani szerettem volna. Ha már végre használható, akkor tegyük rendbe.
-- Használható? – kiáltott rá az ellenzék vezére. – Hogyhogy használható, amikor ez a mosdó hivatalosan le van zárva!
Margitka még jobban megrémült.
-- Tetszik tudni…., az úgy történt, hogy… tegnap bent járt a férjem a hivatalban – magyarázta riadtan. – Szóval bent járt és nagyon kellett neki pisilnie, de ki kellett mennie a bokor mögé. És hát…, az az igazság…, hogy fújt a szél. Ő meg… lepisilte a nadrágját, mire nagyon mérges lett. Hát… ilyen hirtelen haragú az én Lajosom. Erre ma bejött és mérgében megjavította a csapot.
Az egész testület tanácstalanul nézett rá. Aztán valaki megszólalt:
-- Csak tudnám, hogy ezt hogy fogjuk beírni a jegyzőkönyvbe…
